Simon Gábor: egy karrier vége

Távoznia kell minden pártfunkciójából, és szinte bizonyosan nem lesz sem egyéni, sem listás képviselőjelölt a szocialista Simon Gábor, miután kiderült: közel negyedmilliárd forintnyi „eltitkolt” megtakarítást parkoltat egy ausztriai bankszámlán.

Az MSZP kérésére felfüggesztette párttagságát és minden, a pártban betöltött tisztségét Simon Gábor elnökhelyettes. Az MSZP vezetése kezdeményezte a párt illetékes testületeinek összehívását, hogy a megjelent információkkal kapcsolatban a helyzet tisztázása érdekében meghallgassa az érintettet, és azt követően haladéktanul tegye meg a szükséges lépéseket. „Jelenleg nem tudható minden kétséget kizáróan, hogy a sajtóban megjelent állításokból mi igaz. De az MSZP mindent megtesz annak érdekében, hogy mielőbb kiderüljön az igazság” – írta közleményében a szocialista párt.

Simon Gábor
2010. október 3. MSZP, önkormányzati választások eredményváró éjszakája az MSZP Jókai utcai székházában. Simon Gábor választmányi elnök. Fotó: Reviczky Zsolt

Forrásaink szerint szinte biztosra vehető, hogy a „konzultációt” követően Simonnak végleg le kell mondania képviselői mandátumáról és a pártban viselt tisztségeiről is. Simon Gábor jelenleg az MSZP egyéni képviselőjelöltje a főváros 15. számú választókörzetében (XVIII. kerület), és befutóhelyen szerepel a közös országos listán is, de ezen pozíciókból is szinte bizonyosan távoznia kell.

Kedden hosszasan tanácskoztak a párt illetékesei, de az eset kezelését némiképpen nehezítette, hogy Mesterházy Attila pártelnök (többek között Tóbiás József frakcióigazgató és Horváth Csaba alelnök társaságában) éppen az Egyesült Államokban tartózkodik, a Jókai utcai központban pedig elméletileg épp Simon volt a „rangidős tiszt”. Ugyanakkor forrásaink megerősítették, hogy Mesterházy telefonon beszélt a politikussal, és egyértelművé tette a párt elvárásait vele szemben (vagyis, hogy a közölt adatok valódisága esetén azonnali hatállyal vonja le a személyes konzekvenciákat), a pártvezetés tagjai közül pedig Gúr Nándor alelnök és több elnökségi tag beszélt személyesen az érintettel.

A politikus eltitkolt számláiról a Magyar Nemzet közölt cikket. Néhány nappal ezelőtt még csak egy „ismert szocialista” politikusról szóltak a tudósításaik, és „állítólagos megtakarításokról” írtak (ez is elég volt a Fidesz politikusai számára, hogy azonnali vizsgálatot követeljenek az MSZP elnökétől), Simon Gábor nevét és a pontos adatokat csak kedden hozták nyilvánosságra. Eszerint a volt államtitkár 2008 januárjában nyitott értékpapírszámlákat, amelyeken félmillió eurót és csaknem kétszázezer dollárt helyezett el.

Ezeket az összegeket később bankbetétekbe és értékpapírokba fektette, a számla egyenlege tavaly októberben elérte a hétszázhetvenezer eurót, ami nagyjából negyedmilliárd forintot jelent. A Magyar Nemzet cikke szerint Simon az osztrák pénzintézetnek úgy nyilatkozott, hogy a vagyon többek között egy cég, valamint egy budapesti ingatlan eladásából származott. A jobboldali napilap ehhez kapcsolódóan arra hívta fel a figyelmet, hogy Simon ezeket a megtakarításait nem tüntette fel egyetlen vagyonbevallásában sem, az azokban szereplő bevételi adatok alapján pedig kérdéses a közel negyedmilliárd forint forrása is. Az ügyben a Parlament mentelmi bizottságának is vizsgálódnia kell, Rubovszky György kereszténydemokrata testületi elnök öt napot adott Simonnak, hogy magyarázatot adjon arra: az említett összegek miért nem szerepelnek a bevallásában.

Simon Gábor ellen jó ideje büntetőeljárás is zajlik, a legfőbb ügyész hónapokkal ezelőtt kikérte az Országgyűléstől a szocialista politikus mentelmi jogát. A vádhatóság szerint a képviselő még munkaügyi államtitkárként megbízási szerződéseket kötött egy pszichológussal egyebek mellett vezetői készségek fejlesztésére és rendszeres tanácsadásra, az elszámolásban viszont olyan teljesítésigazolások is szerepelnek, amelyek idején a politikus nem volt Magyarországon.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Az ügyészség álláspontja szerint Simon a valótlan igazolásokkal bűnsegéd volt a háromszázezer forint értékű csalásban, az ellene folytatott nyomozás azóta is zajlik. A szocialista politikus korábban többek között azzal érvelt, hogy nemcsak ő, de a munkatársai is részesültek a tanácsokból, ráadásul a mentelmi jog felfüggesztése előtt az ügyészség még csak tanúként sem hallgatta meg. „Egyértelműen látható szándék volt arra, hogy mint lehetséges gyanúsítottat vonjanak be az ügybe, és erre ezt a módot találták” – kommentálta akkor az ügyet Simon, hozzátéve: miután baloldali politikus, ezért „szálka a hatalom szemében”.

Azóta vádat is emeltek a politikus ellen. Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője lapunknak azt mondta, december 19-én vádat emeltek a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt kisebb kárt okozó folytatólagosan, üzletszerűen, bűnsegédként elkövetett csalás, valamint folytatólagosan, bűnsegédként elkövetett hamis magánokirat felhasználása bűntett miatt Simon Gábor ellen. A szóvivő kérdésünkre elmondta, az eljárás során külföldi bankszámlákat nem vizsgáltak. 

Simon egyenesen ívelő karriert futott be a szocialista pártban: a BIT egyik alapítója, majd későbbi elnökeként hamar az MSZP országos választmányában találta magát, ahol később nyolc éven át töltötte be az elnöki pozíciót. A második Gyurcsány-kormány munkaügyi államtitkáraként kormányzati pozícióba is került, a parlamentbe a fővárosi listáról jutott be. A jelenlegi ciklusban az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságának az elnöke, az MSZP legutóbbi tisztújításán pedig – miután Botka László bejelentkezett a választmány élére – nem indult újra a pártparlament vezetői posztjáért; a kongresszus viszont elnökhelyettesnek választotta. Simon Gábor jelenleg az MSZP egyéni képviselőjelöltje a főváros 15. számú választókörzetében (XVIII. kerület), és előkelő helyen szerepel a közös országos listán is; ezek mindegyikéből viszont várhatóan vissza kell majd, hogy lépjen.

A Népszabadság többször is kereste a politikust, de Simon Gábor egyelőre elérhetetlen.

Bajnaiék nem üzengetnek

Lapunk megkeresésére az Együtt-PM mindössze úgy kommentálta az ügyet, hogy jelölőszervezetként az MSZP joga és felelőssége lépni az ügyben. „Ha a hírek igazak, a korszakváltás elveiben megteremtett konszenzusunk után az sem kérdéses, hogy milyen irányban. Ugyanakkor egymás szövetségeseiként nem üzengetünk egymásnak a sajtón keresztül, nem kommentáljuk a hírt, tiszteletben tartjuk az MSZP jogát, hogy az ügyet kezelje” – fogalmaztak Bajnai Gordonék.

Vagyonvizsgálat indul

A Magyar Nemzet főszerkesztőjének, Liszkay Gábornak a kezdeményezésére vagyonvizsgálati eljárás indul Simon Gábor szocialista képviselő ügyében – közölte az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke kedden az MTI érdeklődésére. 

Rubovszky György elmondta: kedden reggel hat órakor először e-mailben, majd délelőtt tíz órakor papír alapon is megérkezett az eljárásra vonatkozó kezdeményezés. Az általa fellelhető két címre elküldte a megkeresést Simon Gábornak, hogy a törvény szerinti öt napon belül nyilatkozzon, elismeri-e a hibát a vagyonnyilatkozatában, vagy kijavítja a dokumentumot.

A levelet a mentelmi bizottság elnöke az Országgyűlés futárszolgálatával próbálta meg kézbesíttetni, ám nem járt sikerrel: az MSZP kerületi irodáján megtagadták az átvételt, a képviselő lakcímén pedig nem vette át senki. A kézbesítést szerdán újra megkísérli – jelezte Rubovszky György, aki jövő keddre hívja össze a mentelmi bizottságot az ügyben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.