galéria megtekintése

Simicskát nem lehet törvényesen elhallgattatni, de a Fideszt ez nem gátolja

18 komment


M. László Ferenc

Ha minden törvényt betartanak, nehéz lesz elvenni a hét évvel ezelőtt megszerzett rádiófrekvenciáját Simicska Lajostól. Bár a Class FM engedélye őszig érvényes, járna neki az ötéves hosszabbítás. Ugyanakkor a Fideszben már eldőlt: a Class FM nem folytathatja.

Még le sem zárult a TV2 megszerzéséért folyó harc, újabb front körvonalazódik az Orbán Viktor és a miniszterelnökkel tavaly februárban szembeforduló milliárdos vállalkozó, Simicska Lajos közötti háborúban. November 19-én lejár a toronymagasan piacvezető Class FM frekvenciaengedélye, tehát az üzletember elveszítheti a birtokában lévő médiaflotta zászlóshajóját, a korábbi években milliárdos profitot termelő országos kereskedelmi rádiót.

Ez még klassz nap volt. Simicska a fényben
Ez még klassz nap volt. Simicska a fényben
Forrás: Közgép

Ám hiába jár le a Class FM hétéves szerződése, amennyiben a hatóságok betartják a törvényi előírásokat, nem lesz egyszerű indoklás nélkül visszavenni a frekvenciáját. Ugyanis a 2010 végén elfogadott médiatörvény lehetővé teszi a szerződés egyszeri, öt évre szóló meghosszabbítását.

 

Márpedig Simicska vállalkozása figyelt a részletekre, és időben lépett. A rádiót működtető cég, az Advenio ügyvédje és igazgatósági tagja, Nagy Ajtony Csaba lapunknak azt mondta, már tavaly július 30-án benyújtották a Médiatanácshoz a hosszabbítási kérelmüket. A hatóság pedig befogadta az igényüket, vagyis eddig nem követtek el semmiféle eljárási hibát. Ez azért fontos, mert a törvény szigorú határidőket szab, így a műsorszolgáltatótól el­várja, hogy a kérelmet 14 hónappal az engedély lejárta előtt nyújtsa be, a Médiatanácsnak pedig július és szeptember között kell döntenie arról, hogy hosszabbít vagy új pályázatot ír ki.

Szó sem lehet viszont újabb öt évről akkor, ha a Class FM-ről jogerősen megállapítják: súlyosan vagy ismételten megsértette a médiatörvényt, például a gyerekek és a kiskorúak védelméről szóló előírásokat. Ezért kapták fel sokan a fejüket a médiapiacon arra a hírre, hogy a Médiatanács kedden vizsgálatot indított a rádió ellen.

A hatóság ugyanis folyamatosan figyeli az adást, és most azt tapasztalta, hogy a Sebestyén Balázs vezette Morning Show-ban – december végén, január elején – rosszul használták a korhatár-besorolást. A reggeli műsorban „konfliktusmegoldásként ábrázolták az erőszakot, valamint a felvetett szexuális témákat érzelemmentesen, erős obszcén kifejezésekkel ábrázolták" – olvasható a hatóság közleményében.

Simicska környezetében úgy értelmezték a vizsgálat elindítását, hogy a hatóság – felsőbb politikai nyomásra – fogást keres rajtuk, s így akarja megalapozni a kérelmük elutasítását. Csakhogy a vizsgálat még legalább 40 napig eltart, ráadásul ha elmarasztalják a rádiót – ahogy ezt az ügyvéd is megerősítette lapunknak –, Simicskáék megtámadják a bíróságon a döntést. Azaz őszig nem emelkedhet jogerőre a határozat.

Egyébként mostanáig kesztyűs kézzel bánt a Class FM-mel a Médiatanács. A hatóság azt közölte lapunkkal, hogy az elmúlt hat évben – amióta a Médiatanács tevékenykedik – mindössze ötször marasztalta el a rádiót. A hatóság főként a reklámszabályok megszegésén akadt fenn, összesen százezer forintra büntetve a rádiót. Egyszer sem állapított meg viszont ismételt jogsértést.

A legsúlyosabb büntetést 2014 ­novemberében kapta a rádió, miután Sebestyén Balázsék az egyetemi gólyatáborban történt nemi erőszak áldozatán viccelődtek. Ám a bírság akkor is csak 500 ezer forint volt. Ráadásul a Médiatanács nem a médiatörvény súlyos megszegését, hanem egy másik jogszabály, a médiaalkotmány megsértését állapította meg. Márpedig a szerződés megújítását akkor lehet elutasítani, ha a médiatörvényt sértette meg a rádió. A médiatörvényben pedig a frekvenciadíj befizetésének elmulasztása szerepel „súlyos" törvénysértésként, Nagy viszont azt mondta lapunknak, nincs semmiféle elmaradásuk.

Simicska rádiója mégsincs bebetonozva, a hosszabbítással kapcsolatban ugyanis kétértelműen fogalmaz a törvény. A lapunk által megkérdezett szakjogászok, Polyák Gábor és Nagy Krisztina szerint a Médiatanács még akkor is dönthet a pályázat kiírása mellett, ha a Class FM múltja makulátlan. A törvény ugyanis feltételes módot használ: a frekvenciaengedély „öt évre megújítható", ám ez nem kötelező. Persze abból botrány lesz, ha a tanács semmibe veszi Simicskáék kérvényét, és még csak meg sem indokolja, miért nem akar hosszabbítani.

Eddig ugyanis az volt a gyakorlat, hogy a hatóság figyelembe vette, mennyi frekvenciadíjat, adót fizettek be a rádiók az állami büdzsébe, hány embernek adnak munkát, mennyit invesztáltak a vállalkozásba. A Médiatanács elődje, az Országos Rádió és Televízió Testület annak ellenére hosszabbította meg 2004-ben a Sláger és a Danubius engedélyét, hogy korábban számos jogsértést megállapított esetükben.

Sőt, az előbbivel a díj be nem fize­tése miatt egy időre még szerződést is bontott. Ugyanis a médiahatóságnak azt is illik figyelembe vennie, hogy egy bejáratott rádió megszűnése évekre felboríthatja az egész piacot. A nehéz döntést a csak a Fidesz jelölte tagokból álló médiahatóságnak kell meghoznia. A tanács 2010-ben jött létre, amikor még szoros volt az együttműködés Orbán és Simicska között, a jelöltek akkoriban az üzletember jóváhagyásával lettek kiválasztva. Ahogy az elnök, Karas Monika is, aki évekig Simicska médiumainak volt az ügyvédje.

A Morning Show. Fogást keresnek rajtuk
A Morning Show. Fogást keresnek rajtuk
Fotó: Lang Róbert

A jelenlegi szabályozás mellett akár úgy is dönthet a Médiatanács, hogy nem írja ki a pályázatot. A 2012-ben csődbe ment, a baloldalhoz köthető Neo FM által használt frekvenciát nem tendereztette meg, a hullámhosszon a közrádió, a Kossuth sugározhatott tovább. Ám egy ilyen forgatókönyvnek piaci vélekedések szerint nincs esélye, hiszen éppen zajlik a rádiós piac újraosztása. Múlt hétfőn indult a háború kirobbanásakor Simicska médiáját elhagyó Gajdics Ottó főszerkesztésével a Karc FM, amely a nagyvállalkozó érdekeltségébe tartozó Lánchíd Rádiót szeretné ellensúlyozni. Hetekkel ezelőtt nyert az egykori Roxy Rádió frekvenciájára kiírt tenderen a TV2-t is megszerző Andrew G. Vajna cége, amely DJ FM néven sugároz majd, és a szintén Simicska érdekeltségébe tartozó Music FM versenytársa lehet.

Bár Vajna a Népszabadságnak ­januárban adott interjúban azt mondta, „jelenleg" nem érdekli ­Simicska frekvenciája, egy a jobboldali médiaépítést ismerő forrás elismerte: a 2,8 millió hallgatóval bíró, 2014-ben 1,3 milliárd forintos osztalékot termelő Class FM frekven­ciájára „igényt tartanak" a kormányoldalon, s azt „nem fogják parlagon hagyni".

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.