'Simicska Lajos köszönti részvényeseit és alattvalóit'

Egy platóra szerelt reklámtáblával "kedveskedett" az MSZP Vas megyei szervezete a Fidesz-KDNP frakció kihelyezett sárvári ülésére érkező kormánypárti képviselőknek: a felirat tanúsága szerint "Simicska Lajos köszönti részvényeseit és alattvalóit". Az ellenzéki párt a saját honlapján gondolatébresztőnek nevezte az akciót.

A Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésének helyszínén hagyott plakátplatós jármű nem a véletlen, az egyszerű állampolgári feledékenység műve – írja honlapján az MSZP, mellékelve az autóról készült fotót, amelyen jól olvasható a felirat: "Simicska Lajos köszönti részvényeseit és alattvalóit". A táblát az MSZP Vas megyei szervezete állította fel a sárvári Park Inn Hotel bejárata előtt.

"A kormánypárti képviselőknek szóló, gondolatébresztőnek szánt figyelemfelhívó akciót azért hajtottuk végre, hogy ráirányítsuk a figyelmet arra, hogy a Vas megye és a nyugat-dunántúli régió legnagyobb beruházásának számító vát-porpáci repülőtér megépítését pusztán a Simicska-Nyerges páros gazdasági ellenérdekeltsége miatt ejtette a kormány. Úgy gondoljuk, ideje a józan eszükből valamennyit még őrző kormánypárti képviselőknek tisztán látniuk: az általuk támogatott kormány, Orbán Viktorral az élen csupán asszisztál a fideszes oligarchák által folytatott közvagyonlenyúláshoz, állami szintű közgépesítéshez" – olvasható az ellenzéki párt honlapján a történtek indoklásaként, amely azzal zárul, hogy "az MSZP Vas megyei szervezetének mai akciója a régióban élők érdekeit szem előtt tartva, a Fidesz Zrt. országos önkénye ellen irányult".

Az MSZP üdvözlete a Fidesz-frakciónak
Sárvár, 2012. szeptember 5. „Simicska Lajos köszönti részvényeseit és alattvalóit!” felirat egy teherautón elhelyezett óriásplakáton a Fidesz-KDNP frakcióülésének otthont adó Park Inn Sárvár szállónál 2012. szeptember 5-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.