Simicska nagy gavallér lett a királynék városában

Egy impozáns épületet vett meg és újított fel a veszprémi vár bejáratánál.
Az Óváros teret évek óta csúfító épület neves gazdára talált. A veszpremkukac.hu kiderítette és megerősíttette, hogy a megyéhez több szálon is kötődő Simicska Lajos vásárolta meg egy magánszemélytől.

Érdeklődésünkre azt a választ kaptuk, hogy egy korábbi városi ingatlankezelő adta el a tulajdonát. Úgy tudjuk, hogy az ismeretlen vételáron kívül Simicska cserébe a tűztorony felújítását is megígérte a királynék városában, s ezt a vállalását már teljesítette is.

Simicska leggyakrabban a férfi kézilabdacsapat mérkőzésein, a VIP-páholyban látható a Bakony fővárosában. A környéken birtokai is vannak. Hárskúton - mint korábban már megírtuk - „önellátó házat", s hozzá 250-300 hektáros birtokot is megvásárolt. A fehér „lábas" ház a helybeliek és az odalátogatók szerint régebben az alternatív energiaforrások működését szemléltető, bemutató épületként vált ismertté. Iskolás csoportokat vittek oda a pedagógusok. A házra napkollektort szereltek, üzemelt benne biokazán, s használta a szélkerekek termelte energiát. Korábbi tulajdonosa, a jelenleg Ausztráliában élő Radzik Károly adta el Simicska Lajos feleségének az ingatlant. Radzik biogázüzemet és kecskefarmot tervezett a környékre, hogy miért hagyott fel a beruházással, azt nem sikerült kiderítenünk. Tudomásunk szerint Simicska fejős kecskéket is tartana a birtokon.

Simicska tavaly fontolgatta, hogy országgyűlési képviselőjelöltként méreti meg magát, elhunyt ugyanis Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke, Fideszes honatya, ezért kellett időközi választást tartani. A voksolás végeredményétől függött, hogy a Fidesz meg tudja-e tartani kétharmados többségét a parlamentben.

Sokak szerint Simicska latolgatása már akkor üzenet volt Orbán Viktornak. Végül azonban nem korteskedett, visszalépett az előre megszellőztetett szándékától.

Simicska veszprémi letelepedése tartósnak látszik. A legjobb nevű vidéki magyar Lovassy gimnázium tanulóinak névsorában az 5 évfolyamos német-nemzetiségi tagozaton olvasható Simicska Áron István neve is. S bár az iskola hivatalos felvilágosítást nem ad, tudomásunk szerint ő Simicska Lajos fia.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.