galéria megtekintése

Simicska hatalmas pénzeket áldozna a kormányváltásra, Vonát már figyeli is

Simicska Lajos vagyonának jó részét hajlandó lenne a kormányváltásra áldozni. Bár Vona Gábor bizonyos képességei a fiatal Orbán Viktorra emlékeztetik, a milliárdos vállalkozó úgy látja: a Jobbik még nem kormányképes – mondták a lapunknak Simicska környezetében, amikor azt igyekeztük feltárni, a vállalkozónak valóban vannak-e tervei a szélsőjobboldali párttal.

Napi szinten nyomon követi a politikai folyamatokat Simicska Lajos,

rajta tartja a szemét az ellenzéken, de a Fidesz belső mozgásait is elemzi

– mesélte a Népszabadságnak két, a milliárdos vállalkozó megfontolásait ismerő, névtelenséget kérő forrás. A miniszterelnökkel tavaly februárban nyíltan szembeforduló egykori fideszes pártpénztárnok nem akar visszavonulni a közélettől, nem hajlandó „nyugdíjas milliárdosként" élni.

 
Előtérben Orbán Viktor és Vona Gábor. 2010-ben a kormányfő meglátogatta a Jobbik-frakciót
Előtérben Orbán Viktor és Vona Gábor. 2010-ben a kormányfő meglátogatta a Jobbik-frakciót
Beliczay László / MTI

Mindez környezete szerint azt is jelenti, hogy az Orbán Viktorral szembeni haragja az elmúlt időszakban csak nőtt, kész lesz segíteni a kormányfő leváltását, ha erre bármilyen esély mutatkozik. Állítólag gyakran beszél arról, hogy az elmúlt évtizedekben felhalmozott vagyonának jó részét hajlandó lenne erre fordítani. Egy munkatársa szerint még a Veszprémbe költözése is „politikai tett" volt: megmutatta, hogy nem hagyta el az országot, nem egy kerítéssel körbezárt házban él visszavonultan.

Úgy tudjuk, a közélet iránti fokozott érdeklődése vezetett a kapcsolatfelvételhez a Jobbikkal. Mint arról a Vs.hu beszámolt, a párt elnöke, Vona Gábor és Simicska november 27-én találkozott egy rendezvényen, amelyet a vállalkozó lapja, a Magyar Nemzet szervezett az A38-on. Vona a portál érdeklődésére elmondta, a rendezvény házigazdája odakísérte hozzá Simicskát, majd röviden beszélgettek.

A pártelnök szerint a vállalkozó „nyugtalanító dolgokat" mesélt a Fidesz háttérbeli működéséről, arról, hogy miért veszett össze Orbánnal.

Simicska ismerősei szerint a vállalkozót a kíváncsiság vitte Vonához: figyelte a reakcióját, érdekli, milyen személyiség, miféle politikai képességekkel rendelkezik. Forrásaink szerint a találkozó ellenére nem dőlt el semmi, környeze­tében azt állítják, Simicska továbbra is kivár, „hátradőlve figyel".

A Fidesz vezetői már egy éve azzal támadják a Jobbikot, hogy Simicska támogatását élvezi. Lázár János tavaly áprilisban arról beszélt, „nagy szerelem van kibontakozóban" a párt és a vállalkozó között, októberben Orbán egy parlamenti vitában azzal vágott vissza a korrupciót emlegető jobbikosoknak, hogy „van egy újdonsült nagybirtokos támogatójuk". Majd megkérdezte tőlük: „Hogy ízlik a zsoldoskoszt?"

Simicska rajtuk tartja a szemét
Simicska rajtuk tartja a szemét
Közgép Zrt.

Ugyanakkor mind Simicska munkatársai, mind a Népszabadság által megkeresett jobbikosok határozottan cáfolták, hogy a vállalkozó anyagilag is támogatná a pártot. Állítólag Simicska abban sem biztos, hogy Vona lesz-e Orbán kihívója. Úgy tudjuk, nem tartja tehetségtelen politikusnak,

bizonyos képességei a fia­tal Orbánra emlékeztetik, ám úgy véli, „még nincs készen", ahogy stábja sem elég erős, a Jobbik még nem kormányképes. Ráadásul figyeli a baloldali térfelet is, találgatja, milyen irányba terelik a politikát a különféle tiltakozó mozgalmak.

De ugyanígy követi a Fideszen belüli mozgásokat is. Bár kívülről továbbra is egységesnek, intaktnak tűnik a kormánypárt, forrásaink szerint Simicska a legkisebb ellentétekről, feszültségekről is tud. Noha az elmúlt két évben a minisztériumokban és az állami cégeknél lezajlott a simicskátlanítás, a vállalkozónak még mindig vannak emberei a parlamenti frakcióban és az önkormányzatokban egyaránt.

Tavaly figyelemmel követte Lázár mozgását is, aki többször is megjegyzést tett Orbánra, nehezen viselte, hogy megnyirbálták hatáskörét, amikor a kormányfő miniszterré emelte Rogán Antalt. Ám a Miniszterelnökség vezetője forrásaink szerint azóta megbékélt, „besimult a rendszerbe".

Simicska a kormányfőről továbbra is úgy vélekedik, torzult a valóságérzékelése, a körülötte lévők már nem merik figyelmeztetni a hibákra,

így egyelőre saját maga a legnagyobb ellenfele. Ennek ellenére nem írta le Orbánt, csaknem 30 éves barátságuk alatt megtanulta, hogy a Fidesz elnöke az utolsó pillanatban mindig félrerántotta a fal előtt a kormányt.

Mirkóczki Ádám. Két zászló, két tábor
Mirkóczki Ádám. Két zászló, két tábor
Komka Péter / MTI

– Határozottan olyan benyomásom volt, hogy Simicska és Vona először találkozott – mondta lapunknak egy neve mellőzését kérő politikus, aki szintén részt vett a november végi fórumon. Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője úgy tudja, hogy a találkozó nem csupán az első, hanem mindeddig az utolsó is volt. A beszélgetéséről Vona másnap tájékoztatta képviselőtársait: sejtette, hogy abból valamikor sajtóhír lehet. Az elhangzottakról a pártelnök nem közölt részleteket, de Mirkóczki úgy vette ki a szavaiból, hogy inkább csak „oldott, mégis távolságtartó” társalgás folyt, „eget rengetően fontos dolgok” nem kerültek szóba. A jobbikos képviselők eleinte csak mosolyogtak, amikor a Fidesz azzal jött, hogy az oligarcha beállt a Jobbik mögé. Aztán, látva, hogy a Fidesz nem hagyja abba, többeket elöntött a düh. Zavaró, ha légből kapott állítással szemben kell védekezni – konstatálta Mirkóczki.

A szóvivő elismeri: kívülről logikusnak tűnhet, hogy Simicska – amikor keresi, kit érdemes támogatnia a miniszterelnök ellenfelei közül – eljusson a Jobbikhoz is. A feltételezés azonban – ismételte el többször – minden alapot nélkülöz, nem tapasztalható közeledés Simicska és a párt között.

A Simicska-médiában a korábbinál valóban több megszólalási lehetőséget kapnak a jobbikosok, de ugyanez a baloldaliakra is érvényes. Ennek egyszerű oka van: a fideszesek bojkottja

– magyarázta.

A szóvivőnek arról sincs tudo­mása, hogy pártját akár közvetett módon, tanácsadással segítené ­Simicska. Anyagi támogatásról végképp nincs szó. Mirkóczki szerint a Jobbik irányvonalát egyébként sem lehet pénzzel befolyásolni. Név említése nélkül felidézte: a 2010-es választások előtt, amikor biztos volt, hogy a Jobbik bekerül az Ország­gyűlésbe, akadt jelentkező, aki pénzért akart parlamenti mandátumot vásárolni. Elhajtották az illetőt.

A jövőben, ha netán komolyan ­vehető formában felvetődik a lehetséges együttműködés Simicskával, akkor erről a Jobbik legfelsőbb vezetésének kell tárgyalnia. De Mirkóczki szerint ennek semmiféle előjele nincs.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.