galéria megtekintése

Simicska hatalmas bosszúra készül Orbán ellen, beveti Vonát is

122 komment


M. László Ferenc

„Nagyon úgy tűnik, hogy Lajos ősztől bele fog állni a Vona-projektbe” – mondja lapunknak Simicska közeli munkatársa. Az MSZP kosarat kapott a milliárdos nagyvállalkozótól.

Simicska Lajos környezetéből többen is megerősítették lapunknak, hogy a választásig hátralévő két évben valamilyen formában a Jobbikot fogják segíteni. Mint azt többen is hangsúlyozták, ez nem jelent feltétlenül személyes szimpátiát a párt elnöke, Vona Gábor iránt, ahogy azt sem, hogy Simicska vonzódna az utóbbi időben egyébként felvizezett jobbikos eszmék iránt. Sőt, a Jobbik egyes ügyeit rossz szemmel nézi. Míg Vona korábban kereste a kapcsolatot az orosz politikával – a párt európai parlamenti képviselőjét, Kovács Bélát pedig kémkedéssel gyanúsítja az ügyészség –, Simicska több interjújában utalt arra, hogy a Moszkvához fűződő túl szoros viszony miatt vesztek össze Orbán Viktorral.

Középen Simicska Lajos az azóta tőle elpártoló Liszkay Gáborral és régi emberével, Németh Lászlónéval
Középen Simicska Lajos az azóta tőle elpártoló Liszkay Gáborral és régi emberével, Németh Lászlónéval
Közgép

Munkatársai szerint pusztán arról van szó, hogy a miniszterelnökkel a 2014-es választások után szembekerült, majd tavaly februárban Orbánnal nyíltan szakító egykori fideszes pártpénztárnok politikai ellensúlyt szeretne képezni, és erre a Jobbiknál alkalmasabbat nem lát a pályán.

 

„Viktorral szembeni haragja semennyit nem enyhült az elmúlt évben" – mondta róla közeli ismerőse. Ennek ellenére a politikai helyzetet állítólag hideg fejjel elemzi. Nem csak a miniszterelnök elleni bosszúja vezeti – vitájuk után állítólag többször kijelentette, hogy ő emelte fel, ő is fogja megbuktatni –,

ma már attól tart, ha 2018-ig nem sikerül Orbán teljhatalmát legalább gyengíteni, akkor a társadalom beletörődik a helyzetbe, az autonóm gazdasági szereplők maradéka is beáll a sorba, végül az ő hadállásai is összeomlanak.

Mint arról március elején beszámoltunk, Simicska napi szinten rajta tartja a szemét a politikai folyamatokon, s éppúgy figyeli az ellenzéki, mint a kormánypárton belüli mozgásokat. Míg 2014–2015 fordulóján még abban is bízott, hogy lesznek olyanok a fideszes képviselőcsoportban, akik hozzá igazodnak, esetleg a kormánypárton belüli ellentétek a kezére játszanak, ma már nem reménykedik benne, hogy a közeljövőben valaki kiugrana Orbán mögül.

Az ellenzék esetében pedig azt vizsgálta, melyik pártnak van potens vezetője, ki tud kellő erőt felmutatni. Mint arról a sajtó beszámolt, tavaly novemberben személyesen találkozott Vona Gáborral egy rendezvényen, amelyet a vállalkozó lapja, a Magyar Nemzet szervezett az A38 Hajón. Akkor arra volt kíváncsi, milyen személyiség a Jobbik elnöke, milyen politikusi képességekkel rendelkezik.

Bár a részletekről a vállalkozóhoz közeli forrásaink nem akartak beszélni, azt elismerték,

ha szükségét érzi, megüzeni a véleményét a Jobbik vezetésének.

Pozitív változásnak tartja például, hogy a májusi kongresszuson Vona semlegesítette belső ellenzékét, illetve kiszorította a pártvezetésből a kezelhetetlennek tartott Novák Elődöt.

Bár Vona Gábor egy két héttel ezelőtti interjújában határozottan cáfolta, hogy paktumot kötöttek volna, pozitívan nyilatkozott Simicska Lajosról. Azt mondta, amíg korábban Voldemortként (a Harry Potter-regényekben a gonosz varázsló – a szerk.) tekintettek rá, elbeszélgetve vele úgy látta: „Van benne vitalitás, elszánt, átgondolta, ami történt körülötte és vele.”

A lapunk által megkeresett jobbikos politikusok, parlamenti képviselők egyike sem tud újabb Vona–Simicska-találkozóról. Ahogy azt sem tudták megmondani, kiken keresztül tarják a kapcsolatot, ha egyáltalán van ilyen.

Vona Gábor új mozgásirányokat ígér
Vona Gábor új mozgásirányokat ígér
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A politikus és az üzletember viszonyára nyíltan eddig csak Novák Előd utalgatott: a kongresszus előtti tisztújítási kampányban azzal vádolta Vonát, hogy nem engedi „elszámoltatni Simicskát”. A Jobbik egyébként ugrik minden olyan hírre, amely kapcsolatba hozza a pártot a vállalkozóval; legutóbb a kormányközeli Riposzt ellen nyert pert, mivel a portál azt állította, hogy „szövetségre” léptek.
Ugyanakkor két forrásunk is azt hangsúlyozta: Vona ma már egy szűk körű tanácsadói stábbal vitatja meg a stratégiai kérdéseket, és ebből a csoportból még a frakcióba se „szivárog át” soha semmi. Egy biztos, forrá­saink is arról beszéltek, hogy a Simicska érdekeltségébe tartozó média egyre barátságosabb a Jobbikkal: bármit lép a kormány, elsőnek a párt tisztségviselőit reagáltatják, a „kellemetlenkedő” kérdések pedig megritkultak.

Úgy tudjuk, a vállalkozó médiája ősztől az eddiginél is nagyobb teret biztosíthat majd a jobbikos politikusoknak, a 2018-as kampányban pedig plakátcégei siethetnek a párt segítségére. Egy magas rangú, neve elhallgatását kérő szocialista politikus is elismerte a Népszabadságnak, hogy

az MSZP is próbálta megszerezni a vállalkozó támogatását, de nem járt sikerrel.

Bár az új elnököt, Molnár Gyulát Simicska emberei még a 2010 előtti időszakból ismerik, az üzletember környezetében jelenleg úgy vélik, az MSZP-ből mára kifogyott a lendület, így „jobb híján” a Jobbikra tesznek.

Túlélési stratégia

Az egyik munkatársa szerint Simicska Lajos annyira politikusként gondolkodik, hogy néha még az üzleti szempontokra is fittyet hány. Úgy tudjuk, kész lett volna megtartani az egymillió olvasót elérő ingyenes lapot, a Metropolt, végül az üzleti ügyekben a jobbkezének számító Fonyó Károly tette világossá, hogy a növekvő veszteség finanszírozása a politikai céljait veszélyeztetheti. Ezért zárták be végül az újságot. Lapunk úgy tudja, a milliárdos 2018-ig mindenáron fenn akarja tartani két legfontosabb politikai orgánumát, a Hír TV-t és a Magyar Nemzetet, pedig 2014-ről 2015-re mindkét cég bevétele durván visszaesett. A politikai napilapot kiemelten kezeli, áprilisban fia, Simicska Ádám vette át a kiadó vezetését. Az egész birodalomban takarékoskodnak, de ez is ugyanazt a célt szolgálja: túl akarják élni a háborús időket. A milliárdos vállalkozó munkatársai szerint a vállalkozó környeze­tében többen is bedobták volna már a törülközőt – egyesek kifejezetten sötéten látják a jövőt, mások nem veszik jó néven, hogy vezetőjük az üzlet helyett a politikával foglalkozik –, de Simicska Lajos nem hajlandó meghátrálni.

Megkerestük a Jobbikot, hogy kívánnak-e reagálni a cikkünkben foglalt állításokra. Ehelyett a párt csupán egy rövid közleményt tett közzé, melyben hírlapi kacsának minősítették cikkünket, "amelyet nem szabad komolyan venni", de érdemeben cikkünk egyik állítását sem cáfolták. "Oligarchák nem a Jobbik, hanem a Fidesz mögé álltak be" - fogalmaz közleményében a Jobbik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.