galéria megtekintése

Simicska: Háború lesz, és én nyerem meg!

21 komment

NOL

Újabb fordulat következett be a Simicska-Orbán konfliktusban. A Fidesz korábbi pénztárnoka a Hír TV munkatársának telefonon elismerte, hogy valóban nyomást próbált gyakorolni jobboldali médiaérdekeltségeire. Egyre inkább úgy tűnik: a háború elkerülhetetlen.

Simicska Lajos jobboldali médiavállalkozó elismerte egy hétfőn kiszivárgott hangfelvételen: nyomást próbált gyakorolni a médiaérdekeltségeire, hogy „fordulatot hajtsanak végre”.

Simicska Lajos – európai vállalkozó szinte családi körben
Simicska Lajos – európai vállalkozó szinte családi körben
Hegedűs Márta / Magyar Nemzet

A pestisracok.hu-n nyilvánosságra hozott beszélgetésen Simicskát a Hír TV Célpont című „oknyomozó” műsorának stábvezetője, Kisberk Szabolcs kérdezte (aki a minap éppen Simicska "gecizése" miatt mondott fel a teljes stábbal együtt). A beszélgetést a tulajdonos tudta nélkül rögzítette.

 

A múlt kedden rögzített beszélgetésben – amelyben Kisberk elmondása szerint Simicska előbb maradásra próbálta bírni, majd megfenyegette – a médiavállalkozó azt mondta neki: „Figyeljen ide! Az egy kemény beszélgetés volt a Liszkayval csütörtökön, amely pénteken kiéleződött a Liszkayval meg a Csermellyel.” (Liszkay Gáborról, a Magyar Nemzet nemrég lemondott főszerkesztőjéről és helyetteséről, Csermely Péterről van szó – a Szerk.)

"De én megmondtam, hogy a torkukra tették a kést, és én egy fordulatot várok.”

Best of Simicska

Lemaradt a Simicska-Orbán háború eddigi epizódjairól? Itt bepótolhatja!

A Népszabadság számolt be a közelmúltban arról, hogy a jobboldali médiumok vezetői azt követően „lázadtak fel”, hogy Simicska Lajos 180 fokos, „népszavás” fordulatot kért tőlük. 

Liszkay Gáborral azt közölte: 180 fokos fordulatot vár mindenkitől, „át kell állítani a váltót” Orbán-ellenesre, mert „az ellenségem ellensége a barátom”. Állítólag azt is mondta, hogy aki ezt nem veszi tudomásul, azt ki kell rúgni. Mindezt akkor Simicska lapunknak adott nyilatkozatában tagadta, Kisberknek azonban lényegében elismerte.

Az utolsó közös felvétel. Orbán Viktor és Simicska Lajos 1999-ben, amikor a miniszterelnök egykori kollégiumi szobatársa volt az APEH elnöke
Az utolsó közös felvétel. Orbán Viktor és Simicska Lajos 1999-ben, amikor a miniszterelnök egykori kollégiumi szobatársa volt az APEH elnöke
Kovács Attila / MTI

A hangfelvétel szerint Kisberk Szabolcs arról is kérdezte Simicskát, lesz-e médiaháború. "Igen, és én nyerem meg!” – hallható a vállalkozó válasza. Erről egyébként korábban lapunknak is beszélt Simicska; akkor a médiaháborút attól tette függővé, hogy a kormány valóban a tervezett ötszázalékosra módosítja, illetve szétteríti-e a médiavállalkozások között a szakma számos szereplője által is hevesen bírált reklámadót.

A Pesti Srácok által nyilvánosságra hozott felvételen Simicska Lajos megismételte elhíresült kijelentését (amit a Magyar Nemzet, a Hír TV és a Lánchíd Rádió vezetőségének felmondása után tett), miszerint "Orbán Viktor egy geci”.

Médiaháború: Így néz ki a Simicska-cégháló

Simicska Lajos nemcsak a Magyar Nemzetet, hanem a Lánchíd Rá­diót és a Hír TV kisebbségi részét is megvette a vele szakító Liszkay Gábortól, majd házon belül villámgyorsan továbbadta. A portfólió rapid átrendezését opciós vagy elővételi szerződések segíthették. Így néz ki jelenleg a miniszterelnök ellen csatasorba rendezett cégháló.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.