Semjén szerint az IKSZ a magyar szellemi élet meghatározó ereje

A kormányfő kereszténydemokrata helyettese szerint az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) olyan szellemi és politikai erőt képvisel, amely kulcsfontosságú a magyar kereszténység politikai megjelenítéséhez. A szervezet szombati küldöttgyűlésén elhangzott az is: Nem az a hiteles politikai erő, amely a mindennapok nehézségeit meglovagolva félelmet gerjeszt az emberekben.

Semjén Zsolt a szervezet szombati küldöttgyűlésére küldött videoüzenetében kiemelte: az IKSZ a magyar szellemi és politikai élet meghatározó ereje, a Kereszténydemokrata Néppárt számít a szervezetre. Hozzátette: "nektek kell építeni a jövőt, a KDNP megújuló karakterét, rátok van szükség", ahhoz, hogy a mai korban is meg tudják valósítani azt a keresztény ethoszt, küldetést, amelyre a keresztségben küldetést kaptak.

Rétvári Bence államtitkár megkapja az IKSZ kitűzőjét a Károlyi-Csekonics család volt pesti palotájában
Budapest, 2012. április 28. Rétvári Bencének, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárának zakójára tűzi egy szervező az IKSZ jelvényét az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) küldöttgyűlésén a fővárosban, a Károlyi-Csekonics Rezidencián. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Szászfalvi László egyházügyekért felelős államtitkár arról beszélt, hogy ad hoc bizottságot állítanak fel a Szentszékkel kötött megállapodás felülvizsgálatára és aktualizálására. Az államtitkár rámutatott: az a cél, hogy egy év múlva olyan jól kidolgozott anyagot tegyenek le az asztalra, amely konszenzussal elfogadható lesz.

Szászfalvi László kiemelte az egyházak közösség- és nemzetmegtartó, valamint intézményfenntartó szolgálatát, majd hangsúlyozta: fontos, hogy hosszú távú és kiszámítható, stabil alapot teremtsenek az egyházi intézmények működtetésére, támogatására. A korábban a törvény ellenére ki nem fizetett oktatási kiegészítő támogatásokról elmondta: a négymilliárdos állami tartozást visszautalása elkezdődött, és azt teljes egészében vissza tudják adni az idei évben.

2011. január 1-jétől az egyházi intézmények egyenlő finanszírozását visszaállították, és öt új programot is indítottak az elmúlt évben, a hitoktatási támogatást 100 millióval tudták megemelni, és a katolikus egyház 5,3 milliárdos járadékkiegészítő támogatást kapott - sorolta az államtitkár az eddigi intézkedéseket. Kitért az etika és erkölcstan oktatására is a közoktatásban, és reményének adott hangot, hogy 2013 szeptemberétől minden nagyobb megrázkódtatás nélkül sikerül elindítani ezt a tárgyat.

Stágel Bence, az IKSZ elnöke, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő futballhasonlattal élve kiemelte: az ellenfél a jobbszélen számos támadást vezetett, amit mindeddig hatékonyan visszavertek. Nem az a hiteles politikai erő, amely a mindennapok nehézségeit meglovagolva félelmet gerjeszt az emberekben - fogalmazott a KDNP-s politikus.

Balszélről is támadták a kormányt - folytatta, hozzátéve: ennek során, hol az 1990 előtti kommunista diktatúrát kérdőjelezték meg, hol a nagyböjti keresztutat zavarták meg, hol az IKSZ honlapját törték fel. Utalva az államfő lemondására úgy fogalmazott: egy sokak által vitatott helyzetben még egy olimpiai bajnokunkat is kiállították, de összességében "az összeszokott csapatjátékkal, a higgadt passzokkal, és látványos akciókkal" jogosan érdemelték ki a nekik szurkolók bizalmát, amelyet nehéz lesz megtartani.

Stágel Bence kitért arra is, hogy idén folytatják az IKSZ által meghirdetett Mindszenty-emlékév programsorozatot, új kezdeményezésként említette a keresztényeket érintő diszkrimináció bemutatására indítandó rendezvénysorozatot, és egy hónapon belül törvényjavaslatot nyújtanak be a kommunista diktatúra nyomait hordozó közterületi névváltoztatások érdekében.

Megjegyezte: megkezdték a felkészülést a 2014-es választásokra, és kiállnak amellett, hogy a parlamenti arányok megőrzésével 13 egyéni körzetben indulhasson KDNP-s jelölt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.