Semjén 2016 novemberében várná vizitre a pápát

A magyar fél azt szeretné, ha a pápai vizit 2016-ban novemberre, a Szent Márton-napi ünnepségek idejére esne – közölte az egyházi diplomáciáért felelős miniszterelnök-helyettes.

Pápával találkozni mindig megrendítő, az embernek az az érzése, hogy az apostoli kor van itt, mintha Jézusnak egy tanítványa lenne a Galileai-tó mellől – számolt be vatikáni látogatásáról Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Hozzátette: Ferenc pápa valóban a szegények pápája, és nem valamiféle teoretikus megfontolásból, hanem az evangélium eredeti üzenetéből fakadóan.

Szent Márton összeköti Európát, és a szegényekről való gondoskodása is illeszkedik abba a képbe, amelyet Ferenc pápa is magának vall. Ráadásul Szent Márton Savariában született. Mindez ihlette Veres András szombathelyi püspököt és a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát arra, hogy meghívják Ferenc pápát Magyarországra, a meghíváshoz pedig csatlakozott a magyar állam is. A szentatya elfogadta a meghívást, a látogatás pontos időpontját még egyeztetik. A magyar fél a novemberi időpontot javasolja, minthogy ekkor vannak a Szent Márton-napi ünnepségek – magyarázta a miniszterelnök-helyettes.

Semjén Zsolt szerint a Szentszék igen nagyra értékelte a magyar–vatikáni szerződés részleges módosításáról a közelmúltban született kormánydöntést. Erről a politikus a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában is beszélt. Kiemelte: a változásokról a múlt heti vatikáni látogatásuk során tájékoztatták a Szentszéket.

A módosítások értelmében biztosítják az egyenlő finanszírozást a megváltozott körülmények között, valamint a katolikus felsőoktatás megfelelő finanszírozását is. Kitér továbbá a módosítás a hitoktatás megfelelő pénzügyi fedezetére a csoportlétszámoktól a hitoktatók díjazásáig.

Felidézte: azért kellett áttekinteni a vatikáni megállapodást, mert új alkotmány és egyházi törvény született, teljesen átalakult a közoktatás rendszere, és mások az adótörvények. A szöveget a kormány és a Szentszék egyaránt jóváhagyta, hamarosan várható az aláírása, a parlament általi ratifikálása és az okmánycsere – jelezte Semjén Zsolt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.