Semjén: a külföldi titkosszolgálatokkal való együttműködés hazaárulás

A legszigorúbb államigazgatási ellenőrzés mellett és szükség esetén rendőrségi és titkosszolgálati kontrollal történik a honosítás - mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kedden.
A kormányfő kereszténydemokrata helyettese az MSZP és a DK keddi, sajtótájékoztatójára reagálva kiemelte: amikor a honosítási eljárással kapcsolatban visszaélés vagy visszaélési kísérlet történt, akkor az elkövetőket letartoztatták, mint az a nyilvánosság előtt is ismert.

Akinek visszaélésről van tudomása, annak feljelentési kötelezettsége is van - jelentette ki Semjén Zsolt.

Rámutatott: több esetben nyilvánvaló volt, hogy az ilyen provokációk és híresztelések mögött ellenérdekű titkosszolgálatok álltak, akik el akarták bizonytalanítani a külhoni magyarokat az állampolgárság felvételében.

Semjén Zsolt felhívta a figyelmet arra: a külföldi titkosszolgálatokkal való együttműködés hazaárulás.

Felidézte azt is, hogy Vadai Ágnes és az MSZP annak idején ellenezte és a akadályozta a határon túliak honosítását, és Gyurcsány Ferenccel együtt "elkövették azt, hogy 2004. december 5-én a külhoniak állampolgársága ellen agitáltak.

A miniszterelnök-helyettes elgondolkodtatónak nevezte, hogy az Index keddi cikkét, amely a baloldal összehangolt akcióját kiváltotta, pontosan a szlovák Alkotmánybíróság döntésének idejére időzítették.

Az MSZP kedden Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes haladéktalan felmentésére szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt a magyar állampolgárság könnyített megszerzésével való visszaélésekre hivatkozva. Az ellenzéki képviselő szerint annak köszönhetően, hogy az állampolgársági törvény elfogadását követően rohamléptekkel, a megfelelő biztonsági elemek beépítése és figyelembe vétele nélkül vágtak bele a jogszabály végrehajtásába, több tízezren tehettek állampolgársági esküt hamis dokumentumok alapján.

A Demokratikus Koalíció szerint a parlament honvédelmi és rendészeti, valamint nemzetbiztonsági bizottságainak együttes ülésen kellene foglalkoznia azzal, hogyan ellenőrzik a magyar állampolgárság megszerzését. Erről Vadai Ágnes beszélt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján, miután az Indexen megjelent egy cikk, Ukrán maffia osztja tízezrével a magyar állampolgárságot címmel.

Az Index cikkében azt írta: elképesztő maffia épült a kettős állampolgárságra, óvatos becslések szerint is tízezrével kaphattak állampolgárságot hamisított papírokkal ukránok, oroszok, szerbek. Több ukrán banda és magyar ügyvédi iroda is ráállt a hatalmas bizniszre - olvasható az írásban.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.