„Selmeczi Gabriella eddig ismeretlen mélységekbe süllyedt”

A diákjai szexuális zaklatásával vádolt egykori tanár, Sipos Pál nem vett részt az Együtt alapításában, a pártnak sosem volt tagja, alkalmazottja vagy aktivistája - reagált a Fidesz szóvivőjének szerdai kijelentéseire az MTI-hez eljuttatott közleményében az Együtt - A Korszakváltók Pártja.

Selmeczi Gabriella arról beszélt, hogy a Fidesz azt várja a diákjai szexuális zaklatásával vádolt egykori magyartanártól, álljon a közvélemény elé, és nyilatkozzon, igazak-e az őt ért vádak. „Sipos Pál ügye nem magánügy. A köztelevízió egykori dolgozójáról van szó, a magyar állam kitüntetettjéről van szó, sőt a Bajnai-párt alapítójáról van szó, akire tehát közszereplőként tekintünk” - mondta sajtótájékoztatóján.

Válaszként az ellenzéki párt azt írta, hogy az Együtt mélységesen elítéli azt, ha valaki visszaél mások kiszolgáltatott helyzetével, teljes mértékben elfogadhatatlannak és visszataszítónak tartják, ha egy tanár szexuálisan vagy bármely más módon zaklatja a gondjaira bízott diákokat. „Ugyanolyan visszataszítónak tartjuk” azonban azt is, ha egy politikus ezen diákok kiszolgáltatott és megalázott helyzetéből akar magának hasznot szerezni, méghozzá úgy, hogy hazudik politikai ellenfeleiről - teszik hozzá. Véleményük szerint Selmeczi Gabriella ezt tette, és „ezzel olyan mélységekbe süllyedt, melyek eddig ismeretlenek voltak a magyar belpolitikában”.

Hangsúlyozzák, hogy Sipos Pál nem vett részt az Együtt alapításában, a pártnak sosem volt tagja, alkalmazottja vagy aktivistája. A tanár egy petíciót írt alá, mely a választói összefogás támogatásáról szólt, még 2012 őszén. Ezt az interneten megtalálható petíciót 21306-an írták alá, közülük egy volt Sipos Pál - emelik ki.

Végül úgy összegeznek: „Selmeczi Gabriella ma szégyent hozott magára, és szégyent hozott a pártjára is”.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.