galéria megtekintése

„Sehol nem működik a rendszer” – egyre nő a tanárok dühe, ma nagy bejelentésre készülnek

15 komment


Kálmán T. Attila

Pukli Istvánt, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatóját megviselték az őt ért támadások, de egy pillanatig nem bánta meg, hogy az oktatási tiltakozás egyik emblematikus arca lett. A tanévzáró tüntetésen nagy bejelentésre készülnek, és azt ígéri, igyekszenek még többször a kormány tyúkszemére lépni. A tiltakozó tanárok elszántak és dühösek, mert egyre rosszabbnak látják a helyzetet.

– Ha visszautazhatna az időben, és elmesélhetné az elmúlt hónapokat önmagának, akkor újra színpadra állna a februári tüntetésen?

Persze, miért ne?

Rendesen támadták azóta.

 

A beszédem után jelent meg a Magyar Idők címlapján, hogy MSZP-s múltam van, tényleg. Azon még csak nevetni lehetett, sok mindent nem változtatott meg, nem is volt titok soha.

Később volt olyan, amin már nem nevetett?

Volt. Korábban soha nem találkoztam ilyen szemétkedésekkel. Nem gondoltam, hogy vannak ilyen típusú érdekek, és ezek miatt bármit megengedhetnek maguknak. A Zuschlag-féle történeten megdöbbentem. Amikor bejelentkezett a TV2, hogy szeretnének velem interjút készíteni, akkor gyanútlanul beengedtem őket. Aztán megkérdezték, hogy tudtam-e, hogy a Zuschlagtól kapott pénz lopott volt. Nem volt pénz, nem volt semmi. Rögtön elzavartam őket innen.

Pukli István
Pukli István
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A volt kollégák nyilatkozatai, amelyek szerint diktatórikus vezető, és emiatt hagyták ott a Telekit?

Akik nyilatkoztak, ők korábban a bizalmasaim voltak az iskolában. Nem tartanám korrektnek a visszatámadást. Maradjunk annyiban, hogy töredéke sem igaz azoknak, amiket elmondtak.                                         

Mennyire lehet ilyenekre felkészülni civilként?

Nem lehet felkészülni rá. Nem gondoltam, hogy ennyire belemásznak valakinek a magánéletébe. Egészen odáig nem érdekel, amikor engem támadnak. Először meglepett, de egy hétvége alatt túl voltam rajta. Nincs tabu, nincs olyan téma, amiről ne lehetne beszélni. Bármit elviselek, mert tudom, hogy nem igaz, könnyen le lehet ezeket pergetni. De amikor megtalálták a szüleimet, akkor pörögtem be először.

Ezektől eltekintve milyen volt a Tanítanék mozgalmon belül megélni az elmúlt fél évet?

Rendkívül dolgos félév volt, hihetetlenül sok beszélgetéssel, rengeteg kiváló embert ismertem meg. Egyrészt oktatási szakértőket, olyan embereket, akik képesek az egész életüket feláldozni egy ügyért és menni előre, és olyan pedagógus kollégákat, akikről korábban el sem hittem, hogy léteznek. Akik ott vannak, csinálják, feláldozzák akár a saját állásukat is.

Tehát a kormány összerántott egy erős pedagógus keménymagot?

Ezt sikerült elérniük.

A kormány azóta is az ellenkező irányba halad, mint mi szeretnénk, úgyhogy a Tanítanék mozgalomra még jó ideig szükség lesz.

Volt az eddigi tiltakozásnak kézzelfogható eredménye?

Czunyiné Bertalan Judit székébe ültettük Palkovics Lászlót. Szerintem az ő koncepciója már három éve, a Klik bevezetéskor is megvolt. Ha ez valósul meg a korábbi ígéretek szerint, azaz nincs külön fenntartó és működtető, hanem állami kézben van minden, és regionális központokat hoznak létre, akkor lehet, hogy ez az egész tiltakozás nincs. Mondjuk most sem ez valósul meg. De nemcsak ez a probléma, hanem a kerettanterv meg a Nemzeti alaptanterv is.

Jól értem? Ez a mostani koncepció, a teljes államosítás annyira jó, hogy nem is kell már tiltakozni?

Nem ezt mondtam, de kevésbé lett volna rossz. Talán. Annak idején bíztam benne, hogy jó lesz, ha az állam átveszi ezeket a feladatokat az önkormányzatoktól, mert lehet vele spórolni. Ezt elhittem én is, ha így nézzük, Fidesz-bérenc vagyok, Papcsák Ferenc ültetett a székembe. Csak elég hamar

kiderült, hogy nem működik az állami vízfej, és a Klik teljesen működésképtelen.

Már biztosabbnak látom azt, ami az önkormányzati időkben volt. Most bevezetni a Palkovics-féle koncepciót hiba.

Azt tudja, hogy szeptembertől mire számíthat igazgatóként?

Fogalmunk sincs. Egy hónapja nem is jelentkezett a tankerület, azt sem tudjuk, élnek-e, vagy halnak.

Azt tudja, a Teleki melyik tankerülethez fog tartozni?

Nem, semmit nem tudunk. Ilyenkor már be szokták kérni a tantárgyfelosztást is, de most ez sem történt meg, nem is tudjuk, hogy készüljünk a következő évre.

Ha a Klik marad is, a Nemzeti alaptanterv megváltoztatásán dolgoznak, és a kötelező óraszámokat is csökkenthetik.

Alapvetően jó, ha dolgoznak a NAT-on. Az óraszámok esetében egyértelmű, hogy az intézményvezetőkre fogják áttolni a felelősséget, semmi más nem történik. Marad a gyerekek kötelező óraszáma, de ha efölött szeretnénk órákat tartani, akkor az intézményvezetőnek kell ezt megbeszélni a szülőkkel. Amíg ez az érettségi követelményrendszer van, addig muszáj plusz órákban érettségi előkészítőket tartanunk. A kormány eltolja a felelősséget, és széttárhatja a kezét és mondhatja, „nem is mi tehetünk arról, hogy a gyerekek túl vannak terhelve, hanem a gonosz intézményvezető”.

A diákok mit okolnak a túlterhelésükért?

Feleslegesnek éreznek bizonyos tantárgyakat, főleg érettségi előtt.

Most jön az életvitel nevű tantárgy, amit nem is értenek, hogy miért kerül be az órarendjükbe.

A művészeti tárgyak kötelezősége helyett szeretnének arra koncentrálni, ami az érettségi irányába viszi őket, és akkor nem kellene plusz órákat vállalniuk. A mindennapos testnevelést is emlegetik, amihez továbbra sem adottak a körülmények.

Balog Zoltán azt mondta, hogy a mai világ már keményebb, többet kell tanulni, jobb, ha időben hozzászoknak a gyerekek.

Azt kellene végre belátni, hogy nem attól lesz valaki művelt, tájékozott a világ dolgaiban, ha egy rakás ismeretet lenyomunk a torkán. Ilyen töménytelen mennyiségű anyaggal nincs más lehetőségünk, mint frontálisan végigmenni rajta. Kutatások bizonyítják, hogy maximum 10 százalék megy így az anyagól a gyerekek agyába, főleg a netgenerációnál. Kidobjuk az idejüket az ablakon. Ahelyett, hogy kevesebbet próbálnánk markolni és kompetenciaalapú oktatásban részesíteni őket, hogy a tudás ne cél legyen, hanem eszköz a kezükben.

Az uniformizált kerettanterv mellett van bármi esély átvinni ezt a szemléletet a gyakorlatba?

– Tíz százalék mozgásterünk van, az a gyakorlatban semmi.

Főleg, hogy a továbbtanuláshoz két emelt szintű érettségire van szükség, ahol már nem annyira kompetenciaalapú a vizsga, mint középszinten.

Kisebb településeken, iskolákban nagyobb a nyomás a tantestületeken, nehogy tiltakozzanak. Ezeket a tanárokat sikerült elérni?

Sajnos érezhető, hogy nem is mernek ezek a tanárok kiállni. Igyekszünk decentralizálni a mozgalmat, a kockás körök is ezt szolgálják, de nehéz becsatornázni ezeket a tanárokat, hiába mondjuk nekik, hogy nincs mitől tartaniuk. Most több vidéki városban is lesz tüntetés, amelyek közül sokat a szakszervezetek szerveznek, de a kockás köreink is egyre aktívabbak. Ősszel mindenki érezni fogja a bőrén, hogy sokkal rosszabb lett.

Mennyire hasonlóak a problémák egy jó budapesti gimnáziumban és egy kisvárosi általános iskolában?

Annyiban biztos, hogy sehol nem működik a rendszer.

Sehol nincs papír, nincsenek meg az alapvető szükségletek, mindenhol elképesztően bürokratizált a rendszer, nem működik a Klik rendesen. Ahol az állam a működtető is, ott a villanyszámlát sem fizetik ki. A saját szülőfalumban például azért nem volt probléma, mert az önkormányzat fizette a villanyt a Klik helyett.

Ha ennyire rosszul működik a rendszer, akkor mivel magyarázható az államosítás folytatása?

Egyrészt ez a politikai cél, másrészt az a gazdasági érdek, hogy központosított működés mellett a közbeszerzéseket könnyebb egy kézben tartani. Nem szeretnék abba bonyolódni, ki mennyit lop, de ez kiváló terep lehet a lopáshoz. Mondogatják, hogy soha nem volt annyi pénz a közoktatásban, mint manapság. Csak nem a megfelelő helyeken:

halál felesleges továbbképzéseket nyomtak végig rajtunk, nagyon rosszul szervezték meg a tankönyvellátást, államosították a tankönyvkiadást.

Az egyébként szükséges életpályamodellt és minősítési rendszert totál hiteltelenül oldották meg botcsinálta szakértők bevonásával, ami aztán köszönő viszonyba sem került az eredeti tervekkel.

Ez a politikai akarat mikor törhet meg a társadalmi ellenálláson?

Bízom benne, hogy a társadalom egyre nagyobb ellenszenvét váltja ki ez az irány, de hogy mikor durranhat ez ki? 2020 körül, akkor fogy el az uniós pénz.

A mozgalomban részt vevők nem fáradnak ki abban, hogy velük ellentétes irányban halad a kormány?

Az ellenkezőjét érzem.

Egyre erőteljesebb dühöt és ellenállást látok,

a „már csak azért sem fogjuk hagyni magunkat” érzés uralkodott el rajtunk. Ha valaki eddig nem érezte, akkor majd most látni fogja, mennyire nem megy ez, és neki is sokkal rosszabb lesz. Ne legyen igazam, de nem fog működni ez a rendszer sem.

Az eddigi tiltakozások azt célozták, hogy üljön le a kormány tárgyalni. Van erre még sansz?

Nem látszódik elmozdulás abban, hogy a kormány mennyire szeretne velünk tárgyalni.

Akkor mi a cél, ha tárgyalásra nem látnak esélyt?

Emelni kell a tétet.

Nem tehetjük meg, hogy azt ismételgetjük, „léci, léci kormány, gyere tárgyalni, itt várunk”, miközben látjuk, hogy egyértelműen nem nyitottak erre. Mi az akadálya a tárgyalásnak? Maga a kormány az akadálya, hogy itt nem lehet normális közoktatási rendszert kialakítani. Valószínűleg az a megoldás, hogy többször kell úgy rálépni a tyúkszemükre, hogy az fájjon is.

Kormányt kell buktatni?

Ilyet nem mondok. Abból főznünk, amink van. Meg kell velük értetnünk, hogy ez nem működőképes. Cseréljenek személyt, ahányszor csak kell.

Ha nem tudnak kiállítani egy hiteles társaságot, akkor nagy probléma van.

A Tanítanékból lesz párt?

A társadalomnak erőteljes a nyomása ebbe az irányba, de mi egy mozgalom vagyunk. Nincs ambíciónk arra, hogy ebből politikai párt legyen, egy mozgalom eszközkészletét használjuk a jövőben is.

És más pártokkal együttműködnének?                      

Nem kell együttműködni az ellenzéki pártokkal, akik most arra játszanak, hogy a civilek majd megmondják, hogy nézzen ki az oktatás vagy az egészségügy, ők meg ráülnek, és ezzel próbálnak meg választást nyerni.

Dolgozzanak ki programokat, a szakértőink majd megnézik és javaslatokat fűznek hozzá. Amúgy egyik kutya, másik eb szerintem. Nem látom értelmét a jelenlegi politikai pártokkal semmiféle együttműködésnek.

Mire számítsunk a tanévzáró tüntetésen?

Esőre.                                                                                       

Esőn kívül?

Jó hangulatra.

Igyekszünk egy kicsit humorosak is lenni.

Várható egy bejelentés is, erről még nem szeretnék semmit mondani.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.