Feszültség a Népszavánál

Egyeztetés nélkül hozta nyilvánosságra a svájci tulajdonosnak szánt felhívást a Népszava szakszervezeti titkára.

Távozott a Népszavától Zsebesi Zsolt szakszervezeti titkár, miután egyeztetés nélkül hozott nyilvánosságra egy a tulajdonosnak szánt levelet.  Ebben felszólítják a lap svájci tulajdonosát: nyilatkozzon, hogy mi a szándéka a lappal és adja át a kiadói jogot a szerkesztőségnek.

Gépnarancs cikke szerint a szerkesztőség többsége aláírta a levelet; lapunk viszont megbízható forrásból úgy értesült, csak 18-an szignálták, de arról még nekik sem szólt a szakszervezeti titkár, hogy nyilvánosságra fogja hozni. A levél megjelenését a Gépnarancs információja szerint viharos szerkesztőségi ülés követte, ahol "arra akarták rávenni a szakszervezeti titkárt, hogy adja át a levél támogatóinak listáját a vezetőségnek". Ezt a Gépnarancs cikke szerint megtagadta, mire a főszerkesztő közölte vele, hogy nem bízhat meg többé benne; végül Zsebesi felajánlotta a lemondását, amit a főszerkesztő elfogadott. Lapunknak többen határozottan cáfolták, hogy bárki az aláírók listáját kérte volna Zsebesitől, azt kérdezték tőle, hogy kinek a nevében cselekszik - az pedig amúgy is köztudott volt a szerkesztőségben, hogy kik írták alá a felhívást. A Népszabadság több forrásból úgy értesült, hogy Zsebesi Zsolt a levél nyilvánosságra hozatalát senkivel nem egyeztette.

A levelet eredetileg a Népszavát 99 százalékban birtokló, Svájcban bejegyzett TGD Intermedia SA nevű cégnek szánták. A levél szerint "a távoli tulajdonos nem tudja tovább életben tartani a Népszavát. A mostani siralmas helyzetünkben, amikor évek óta rendszeresen nem kapjuk meg a munkánkért járó, többször csökkentett bérünket, azt kérjük a luganoi cégtől: tegye lehetővé, hogy a magyar baloldal napilapja a jövőben is teljesíteni tudja történelmi küldetését. Adja át a kiadói jogot és a lap logóját a szerkesztőségnek, hogy mi itthon, Magyarországon vívhassuk meg a harcot a fennmaradásukért, olvasóinkra és a baloldali gondolkodású polgárokra támaszkodva."

Németh Péter főszerkesztő kérdésünkre nem kívánta érdemben kommentálni a történteket; mint mondta, sajnálja, hogy Zsebesi Zsolt valótlanságokat állít, neki a saját lelkiismeretével kell elszámolnia.

Zsebesi Zsolt lapunknak megerősítette, hogy a levél nyilvánosságra hozatalát valóban nem egyeztette a kiadóval, illetve a szerkesztőség vezetőivel. Beszámolója szerint még egy korábbi szakszervezeti gyűlésen kiosztották a levél hosszabb verzióját a vezetőknek is, de nem szavaztak róla, csak abban maradtak, hogy ha kellő számú aláírást tudnak összegyűjteni, akkor nyilvánosságra hozzák. Zsebesi Zsolt állítása szerint a levél nyilvánosságra hozatalát rendkívüli rovatvezetői értekezleten kérték számon rajta; a szerkesztőség pedig arra az álláspontra helyezkedett, hogy "nem jó pillanatban tették közzé a felhívást, erről egyeztetni kellett volna; úgy értelmezték, hogy ezzel ártottunk a lapnak". 

- Ezek után úgy éreztem, megrendült bennem a bizalom, ezért felajánlottam a lemondásomat, amit a főszerkesztő elfogadott - nyilatkozta lapunknak Zsebesi Zsolt. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.