Segéd-egészségőröket képeztek a Debreceni Egyetemen

Segéd-egészségőröket képeztek a Debreceni Egyetemen: ők a hátrányos helyzetű lakosság egészségi állapotának javításáért dolgoznak majd.

A négy éves, 2016 júniusában záródó Alapellátás-fejlesztési Modellprogram a megelőzésre és a krónikus betegségben szenvedők gondozására összpontosít. A projektben az Állami Egészségügyi Ellátó Központ vezetésével egyetemek, egészségügyi és szociális szolgálatok helyi kisebbségi önkormányzatokkal dolgoznak együtt a helyi közösségeket – különösen a roma lakosságot – bevonó egészségügyi alapellátási modell kidolgozásában és tesztelésében, amely alkalmas lehet az egészségügyi alapellátás szolgáltatásainak kibővítésére, és az ellátás kereteinek megújítására.

A 3,6 milliárd forintból megvalósuló modellprogramot az észak-magyarországi és az észak-alföldi régió 16 társadalmilag és gazdaságilag hátrányos helyzetű településén indították el, ahol a hátrányos helyzetű roma lakosság aránya magas, és az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés is elmarad az országos átlagtól.

A régiók négy kistérségében négy praxisközösség jött létre egyenként hat háziorvossal, akik közösen alkalmaznak egészségügyi szakembereket: gyógytornászt, dietetikust, népegészségügyi szakembereket, egészségpszichológust és közösségi ápolónőt, valamint segéd-egészségőröket annak érdekében, hogy a lakosságnak a hagyományoshoz képest bővített szolgáltatásokat, például egészségi állapotfelmérést, egészség-tanácsadást, egészségfejlesztési programokat, krónikus betegségekben szenvedőknek rehabilitációs és gondozási programokat tudjanak nyújtani. A programban közreműködnek a védőnők is.

A hátrányos helyzetű lakosságot segéd-egészségőrök segítik abban, hogy az egészségügyi szolgáltatásokról értesüljenek, illetve azokat igénybe is vegyék. A segéd-egészségőrök a helyi közösségekben élnek, többségük középfokú egészségügyi vagy szociális végzettséggel rendelkezik (melyet sokan a program keretében szereztek meg), valamint az egészséggel és egészségügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos ismeretek közvetítésének elméletéből és gyakorlatából is képzést kaptak a Debreceni Egyetemen – olvasható az intézmény honlapján.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.