15 millió forintba fájhat a Schwezoff-saga

Munkaszerződése értelmében több mint 15 millió forintos végkielégítés járna Schwezoff Dávidnak, a Budapesti Zsidó Hitközség nemrég leváltott ügyvezető igazgatójának. Utódja, Kunos Péter szerint egyetlen fillért sem érdemelne.

Elvileg több mint 15 millió forintos végkielégítés járna a leváltott ügyvezető igazgatónak, Schwezoff Dávidnak – nyilatkozta Tordai Péter, a BZSH (Budapesti Zsidó Hitközség) volt elnöke. Szerinte azonban Schwezoff olyan „felmérhetetlen eszmei és valós kárt okozott” a hitközségnek, hogy ez az összeg semmiképpen sem méltányos.

A „kalandos előéletű” Schwezoff Dávidot tavaly nyáron, a lemondott Zoltai Gusztáv utódjaként választották ügyvezető igazgatóvá. A hitközség egyre inkább felbolydult méhkashoz hasonlított, botrányok sora követte egymást. Tordai Péter kezdetben védelmébe vette Schwezoffot, de októberben már ő volt az, aki rendkívüli közgyűlésen próbálta elérni az ügyvezető igazgató menesztését. Végül neki kellett távoznia, Schwezoff Dávid maradt. Nem sokáig: a közelmúltban – egy újabb rendkívüli közgyűlésen – őt is leváltották.

Schwezoff Dávid. Egyedül maradt, de egy jó szerződéssel
Schwezoff Dávid. Egyedül maradt, de egy jó szerződéssel
Kurucz Árpád / Népszabadság

Schwezoff munkaszerződését elnökként még Tordai Péter írta alá. Eredetileg 48 hónapra szóló, határozott idejű szerződésről volt szó. Tordai végül 24 hónapban maximálta a szerződés két éven belüli megszűnése esetén járó végkielégítést. A 24 hónapból lejön az elvégzett és már kifizetett munkabér – jegyezte meg Tordai, aki szerint elméletileg bruttó 15,3 millió forintot kellene kifizetni Schwezoffnak.

Tart a huzavona. Tordai Péter nincs egyedül azzal a véleményével, hogy Schwezoff Dávid nem érdemel ennyi pénzt.

Kunos Péter, a BZSH új ügyvezetője korábban több mint 14 milliós végkielégítésről beszélt. Lehet – mondta –, hogy Tordai Péter számítása precízebb, de a lényeg az: Schwezoff még 15 millió forintnál is nagyobb erkölcsi és anyagi kárt okozott a hitközségnek. (Előzőleg Schwezoff Dávid vádolt másokat gazdasági visszaélésekkel, rendőrségi feljelentést is tett.)

A közgyűlés – folytatta Kunos Péter – már döntött Schwezoff Dávid alkalmatlanságáról, napokon belül pedig megalakul egy eseti bizottság, amely a volt ügyvezető igazgató munkajogi felelősségét vizsgálja. „Ha rajtam múlna, akkor Schwezoff Dávid egyetlen fillért sem kapna” – jelentette ki Kunos.

A leginkább érintettel is próbáltuk tisztázni, pontosan mekkora összegű végkielégítés a vita tárgya, de mérsékelt eredménnyel jártunk. – Folyamatban van az egyeztetés, munkajogi kérdésekben nem szeretnék nyilatkozni – mondta lapunknak Schwezoff Dávid. A felek – tette hozzá – még nem ismerik egymás álláspontját. Reméli, hogy sikerül korrekt és ésszerű megoldást találni.

Schwezoff Dávid nem kívánt a „rendes” tisztújítással kapcsolatos kérdésünkre válaszolni (jelesül arra, hogy elindul-e a tavasszal esedékes hitközségi választáson). Mint mondta, a legfontosabbnak azt tartja, hogy a hitközségnek olyan vezetése legyen, amely mentes a „simlis, átláthatatlan pályáztatásoktól, a kétes, etikátlan és törvénytelen ügyektől”. Közölte: jelen pillanatban ezt sajnos nem látja biztosítottnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.