Schmuck Andor szegényalapot szeretne

Schmuck Andor azt javasolja a választáson induló pártoknak, hogy a kampányra fordítható állami támogatások összegéből hozzanak létre egy szegényeket segítő alapítványt. A Magyar Szociáldemokraták Pártjának elnöke, a Tisztelet Társaságának ügyvezetője ezt csütörtökön jelentette be Budapesten.

A Tisztelet Társaságának Ez az év is jól kezdődik című rendezvényén Schmuck Andor a Syma Rendezvény- és Kongresszusi Központban több ezer nyugdíjas előtt elmondta, az új szabályozás szerint ha egy párt az országgyűlési választásokra mind a 106 választókerületben jelöltet tud állítani, akkor körülbelül 600 millió forintos állami támogatást kap.

Bejelentette, azt javasolja "a demokratikus ellenzék pártjainak és a kormánypártoknak is", hogy "dobják össze ezt a pénzt", és hozzanak létre egy olyan alapítványt, amely nehéz sorsú időseket és gyerekeket segít majd.

Schmuck Andor szerint mintegy ötmilliárd forint állhatna az alapítvány rendelkezésre.

Beszélt arról, hogy nem lépett életbe a szociális temetésről szóló törvény, így több mint 400 millió forint maradt a fővárosnál. Mint mondta, a főváros 130 millió forintot különített el a "szégyenparcella" kialakítására, és további mintegy 300 milliót arra, hogy majd kompenzálják a temetkezési intézetet.

Schmuck Andor azt üzente Tarlós István főpolgármesternek: "ne a halálra költsön, hanem az életre". A több mint 400 millió forintból erősítsék meg a fővárosi védőnői szolgálatot, kapjanak 13. havi fizetést a védőnők, és szerinte a kisgyermekes bérletet akár ingyen is megkaphatnák az anyák.

Közölte azt is, járt az ENSZ idősügyi munkacsoportjánál, és megállapodtak arról, ha a magyar kormány szeretné, akkor Budapestről neveznék el azt a cselekvési tervet, amelynek alapján megszületne az idős emberi jogi charta.

Schmuck Andor arra kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy fogadja őt, és tegye lehetővé, hogy a magyar kormány a kezdeményezés élére álljon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.