Schmitt Pál meglepő nyilatkozata: 'helyreállt a becsületem'

Lezártnak tekinti a kisdoktori címével kapcsolatos ügyet Schmitt Pál a jogorvoslati bizottság határozata után, amely alapján szerinte helyreállt a becsülete, mert a testület nem állapított meg vele szemben etikai vétséget.

A Semmelweis Egyetem szerdán közölte, hogy elutasította Schmitt Pál felülbírálati kérelmét, amelyben a volt államfő azt kérte, semmisítsék meg a kisdoktori címe visszavonásáról szóló határozatot.

A jogorvoslati bizottság megállapította, hogy Schmitt Pálnak az 1992-ben Az újkori olimpiai játékok programjának elemzése címen benyújtott értekezése már a beadáskor sem formailag, sem tartalmilag nem felelt meg az 1985. évi I. törvényben leírt követelményeknek és a Magyar Testnevelési Egyetem Doktori Szabályzatának - írta közleményben a felsőoktatási intézmény.

Tudatták: a jogorvoslati bizottság jogszabályba ütközőnek és etikailag kifogásolhatónak találta a Semmelweis Egyetemtől 1992-ben még független testnevelési főiskola azon eljárását, ahogy az értekezést hivatalos eljárásra bocsátotta.

Az egyetem közölte azt is, hogy a rektor által felkért jogorvoslati bizottság határozatára tekintettel Schmitt Pál lemondott egyetemi doktori (doctor universitatis) címéről.

Az ügyben további eljárásnak nincs helye - tudatta az intézmény.

Schmitt Pál az MTI-hez eljuttatott közleményében kijelentette: a jogorvoslati bizottság által hozott jogerős, az egyetem szenátusának korábbi döntését felülíró határozat nem állapított meg vele szemben etikai vétséget.     

"Éppen ellenkezőleg: a Magyar Testnevelési Egyetemnek a doktori fokozat adományozására vonatkozó gyakorlatát és eljárását minősítette jogszabályba ütközőnek, továbbá etikailag kifogásolhatónak, ahogy az értekezést hivatalos eljárásra bocsátotta" - írta a volt elnök, majd közleményében a helyzetet úgy értékelte: a határozat alapján becsülete helyreállt, felülvizsgálati kérelme eredményre vezetett.

"A határozat megismerése után, tekintettel annak tartalmára, a tisztesség úgy kívánta, hogy egy akkor hibás egyetemi gyakorlat és eljárás alapján nekem ítélt kisdoktori címem használatáról (...) lemondjak" - közölte Schmitt Pál, aki közleményében ismertette május 3-ai keltezésű levelét, amelyben lemond doctor universitatis címéről.

Ebben hangsúlyozta, hogy nem volt tudomása az egyetemnek a doktori fokozat adományozására vonatkozó, nem jogszabályszerű gyakorlatáról, a dolgozatát pedig jóhiszeműen, az akkori elvárásoknak megfelelően készítette el és nyújtotta be.

A volt elnök csütörtöki közleményét azzal zárta, hogy a jogerős határozattal az ügyet lezártnak tekinti, és őszintén reméli, folytathatja munkáját a magyarság és az olimpiai mozgalom szolgálatában.

Az egyetem szenátusa tavaly március 29-én vonta vissza Schmitt Pál doktori címét, mivel doktori disszertációja szövegazonosságot mutatott más munkákkal. Schmitt Pál közölte, hogy fellebbez a Semmelweis Egyetem szenátusának döntése ellen, amellyel a testület megvonta doktori címét. Az egyetem eljárását etikátlannak és jogszerűtlennek nevezve úgy vélte, oklevelét csak a bíróság vonhatta volna vissza. Ezért felülbírálati kérelmet nyújtott be, és bírósági felülvizsgálatot is kért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.