Schmitt: Mádl Ferenc erős jellemű ember volt

Örök nyugalomra helyezték Mádl Ferenc volt köztársasági elnököt kedd délután a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. A néhai államfő a 28-as számú parcella első sorának 40. sírhelyén nyugszik.

A volt államfő búcsúztatása a történelmi zászlók bevonulásával és a Himnusz elhangzásával, katonai tiszteletadás mellett kezdődött délután fél ötkor. Mádl Ferenc lezárt koporsóját a Nemzeti Sírkert fekete szalaggal bevont panteonjában, a volt államfő gyászszalagos portréja mellett ravatalozták fel. 

A volt köztársasági elnök temetésén felesége, Mádl Dalma, gyermekei és családjának más tagjai mellett magyar és külföldi politikusok is részt vettek. Mádl Ferenc búcsúztatásán jelen volt Schmitt Pál jelenlegi, Göncz Árpád és Sólyom László volt államfő, Orbán Viktor jelenlegi, valamint Boross Péter és Medgyessy Péter egykori kormányfő. Az Orbán-kormány több tagja, valamint Kövér László házelnök is a vendégek között foglalt helyet.

A gyászolók között volt Rudolf Schuster volt szlovák, Emil Constantinescu egykori román, Aleksander Kwasnieski volt lengyel, valamint Stipe Mesic korábbi horvát államfő is. A gyászszertartáson Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is megjelent.

Az első búcsúztató beszédet Schmitt Pál mondta, aki erős jellemű emberként jellemezte elhunyt elődjét. A köztársasági elnök azt mondta, hogy Mádl Ferenc azok közé tartozott, akik a saját sorsukon túl egy nemzetnek adnak belső tartást, jövőt remélő szilárdságot. A néhai államfő ilyen erős jellemű ember volt, aki műveltségével, erkölcsi nagyságával, szolgálatkész életével állandóságot tudott teremteni maga körül: az értékek bizonyosságát - jelentette ki Schmitt Pál.

Mádl Ferenccel kapcsolatban szinte senki sem felejti el megemlíteni mindenen átsugárzó derűjét, közvetlen emberségét. Nem csak a pulpitusról hirdette, naponta kipróbálta, hogy két ember között a legrövidebb út tényleg egy mosoly - tette hozzá. A köztársasági elnök búcsúbeszéde zárásaként az utódok nevében megköszönte a néhai államfő életművét, példamutatását, szellemi és erkölcsi hagyatékát.

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának dékánja a ravatalnál arról beszélt, hogy Mádl Ferenc a szelíd erő politikusa volt, az átfogó műveltségből, felelős mérlegelésből, a hivatás iránti alázatból, évtizedes külföldi és hazai tapasztalatokból, jóakaratból és szeretetből építkező szelíd erőé. Király Miklós szerint ezért is tudta Mádl Ferenc egész nemzetét hitelesen képviselni államfőként. 

"Ugyanakkor az alapvető értékek védelmében a nagy elvi kérdésekben szilárd és hajlíthatatlan volt, lett légyen szó akár az Országgyűlés által elfogadott törvények Alkotmánybíróság elé viteléről" - fogalmazott.

Korzenszky Richárd, a tihanyi bencés apátság perjele kiemelte, hogy a néhai államfő "szerette az igazságot, távol állt tőle a gonoszság. (...) Tudta, hogy mennyire fontos a család, az otthon, a testvérek. (...) Tudta, hogy mit jelent elfogadni a másik embert. (...) Tudta, hogy európai látókörre van szükség, és biztos ismeretekre".

Ezt követően Mádl Ferenc koporsóját a sírhoz vitték, ahol Granasztói György történész arról beszélt, hogy a volt államfő igazodási pont volt, ezért ragaszkodnak hozzá olyan sokan az országban. Szavai szerint Mádl Ferencet a hitén is alapuló jósága és erkölcsisége, nagy tudása, kritikus intelligenciája tette tekintéllyé, igazodási ponttá.

Jelenits István piarista szerzetes is szólt a sírhely mellett állva. Hangsúlyozta: Mádl Ferencet magáénak érezhette az egész ország, amelynek néhány éven át első embere volt. Különös felelősségtudattal figyelt a legszegényebbekre, "nemzetközi kapcsolataink alakításában a béke útját járta, építette". 

"Jogász lett egy olyan korban, amelyben már-már megrendült a bizalmunk a jog és a közélet tisztasága iránt. Ő visszaszerezte a devalválódott szavak, értékek becsületét" - mondta a szerzetes. 

Mádl Ferenc koporsóját a honvéd díszzászlóalj három sortüze után eresztették le a sírba, majd a szertartás végén gyászzene mellett helyezték el az emlékezés koszorúit a hanton. A volt köztársasági elnököt a katolikus egyház szertartása szerint búcsúztatták. A temetésen, amely nem volt sajtónyilvános, több mint ezren vettek részt.

Mádl Ferenc családja korábban azt kérte a megemlékezőktől, hogy tekintsenek el a temetés utáni részvétnyilvánítástól, és a virágra, koszorúra szánt összeget - lehetőség szerint - a kis falvakból származó, tehetséges tanulókat segítő Istenadta Tehetség Alapítvány támogatására ajánlják fel. Az alapítványt Mádl Dalma hozta létre 2005-ben.

A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság a temetés napján fekete zászló kihelyezésére kérte fel a közintézményeket.

Az emlékezés este a Szent István-bazilikában folytatódik, ahol engesztelő szentmisét celebrál Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek. A gyászmisét a Duna Televízió közvetíti, és a bazilika előtti téren kivetítőkön is követni lehet.

Mádl Ferenc akadémikus, aki 2000 és 2005 között volt Magyarország köztársasági elnöke, május 29-én, életének 81. évében hunyt el.

Mádl Ferenc volt államfő koporsójánál felesége, Mádl Dalma és fiuk, András vesz végső búcsút a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben
Budapest, 2011. június 7. Mádl Ferenc volt államfő koporsójánál felesége, Mádl Dalma és fiuk, András vesz végső búcsút a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Mádl Ferenc akadémikus, aki 2000 és 2005 között volt Magyarország köztársasági elnöke, május 29-én, életének 81. évében hunyt el. MTI Fotó: Soós Lajos
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.