Visszatér a fideszes cégek varázslója

A Simicska Lajos jelenlegi és Orbán Viktor egykori harcostársaként ismert, a Lánchíd Rádió élére kinevezett Schlecht Csaba egy családi könyvelő- és egy kereskedő-szolgáltató cég vezetőjeként húzta ki az elmúlt évtizedet Ürömön.

Az üzletember lakcímén bejegyzett, családi tulajdonú Schlecht Könyvelő Kft. a jogelődjét beleszámítva 1993-as alapítású. Itt 2007 óta társ-, 2013 óta egyedüli ügyvezető, a társaságot jelenleg testvérével közösen birtokolják. A könyvelőcég, mondhatni, amennyire kicsi, annyira ügyes. Az utóbbi évek során ugyan csak szerény, néhány tízmilliós forgalmat bonyolított, de a nyereség ennek rendre kitette több mint a felét.

Schlecht Csaba 2001-es fotója, kerüli a nyilvánosságot
Schlecht Csaba 2001-es fotója, kerüli a nyilvánosságot
Koszticsák Szilárd / MTI

Hasonlóképp patinás családi vállalkozásnak tekinthető a Questor ’97 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., amely jogelődjével együtt szintén 1993 óta létezik. A családi tulajdonú társaságban Schlecht Csaba az alapítás óta máig az egyedüli vezető. A társaság forgalma nulla, nyeresége pár tíz- vagy százezer forint, 2009-ben indított a cég ellen végrehajtást a NAV és egy önálló bírósági végrehajtó is.

Egész más sebességen pörgött az Orbán Viktor fiatalkori barátjaként számon tartott Schlecht Csaba a 90-es években. Egy cégben találjuk például Orbán Viktorral, Simicska Lajossal, Kövér Szilárddal – Kövér László testvérével –, az Orbán Viktorhoz szintén közös iskolai élmények révén kötődő Varga Tamással – aki azóta csalás miatt börtönben is ült –, Stumpf Jánossal – az első Orbán-kabinetben a Miniszterelnökséget irányító Stumpf István testvérével –, vagy épp a jelenleg a NAV-ot vezető Vida Ildikóval. De még a kormányfő édesapja, Orbán Győző dolomitbányacégében is felbukkant. A 2000-es évek elején, amikor Schlecht Csaba láthatólag fokozatosan kivonult a Simicska-közeli cégek életéből, helyét sok helyütt épp Vida Ildikó vette át. Stumpf János jelenleg az állami MVM tulajdonában lévő központi áramhálózat-kezelő, a Mavir igazgatósági tagja; a testület elnöke a Simicskához szintén közel állónak tartott Töröcskei István.

Mint arról lapunk 1998-ban először beszámolt, 1995-ben 13, a Fidesz gazdasági környezetéhez köthető társaság került át Schlecht Csabától az akkor Németországban élő török Kaya Ibrahimhoz, 1997-ben pedig három hasonló társaság az akkoriban szintén Németországban élő horvát Josip Tothoz. Mindkét vevőről kiderült, hogy korábban elvesztették a személyijüket. A társaságok egy részét Schlecht Csaba mindössze egy héttel az eladás előtt vette meg Kövér Szilárdtól vagy Varga Tamástól. Mivel a vevőket a hivatalok hiába keresték, a társaságok adótartozásait nem sikerült beszedni, a cégeket felszámolással vagy anélkül, de hivatalból törölték. 2001-ben a rendőrség az üggyel kapcsolatos nyomozást megállapítható bűncselekmény híján mégis megszüntette. Schlecht nevét a Simicska-cégbirodalomhoz kapcsolódó aktákban 2004-ig lelhetjük fel egyes társaságok végelszámolójaként.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.