Schiffer szerint Bajnai álbaloldali

Az Együtt 2014 választói szövetség céljai egyelőre ismeretlenek, Bajnai Gordonnak pedig mindenekelőtt önkritikára lenne szüksége – jelentette ki Schiffer András, az LMP parlamenti képviselője.

Álbaloldalinak tartja a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Együtt 2014 szövetséget Schiffer András. A Lehet Más a Politika (LMP) országgyűlési képviselője a Hír Televízió Versus című műsorában azt mondta: érzi a nyomást arra, hogy pártját besöpörjék a szövetségbe, az LMP azonban ellenáll.

A politikus hangsúlyozta: a szövetség céljai egyelőre ismeretlenek, Bajnai Gordonnak pedig szerinte mindenekelőtt önkritikára lenne szüksége.

„Bajnai Gordont én egyébként nagyon tisztelem, tehát személy szerint nekem égadta világon semmi gondom nincs vele” – mondta Schiffer.

Egyetlenegy „apró gondja” azonban mégis van – derült ki a nyilatkozatból. Az, hogy „azon túl, hogy egy évig miniszterelnök volt, korábban öt éven keresztül a magyar fejlesztési politikát irányította, tehát kormánytagként, fejlesztési miniszterként, illetve miniszterelnökként szerintem jó néhány dologról számot kéne vetnie, és akkor kiderül, hogy ezek a szlogenek pontosan mit takarnak” – hangsúlyozta a politikus.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.