galéria megtekintése

Schiffer stílusos búcsúja

7 komment

Munkatársunktól

A médiától és a nyilvános parlamenti politizálástól is elbúcsúzott hétfőn Schiffer András, az LMP közelmúltban lemondott társelnök-frakcióvezetője. Utolsó sajtótájékoztatóján világossá tette, hogy – bár az LMP tagja marad – országjárásokra és hasonló pártpolitikai aktivitásokra nem készül, mint ahogyan a sajtó rendelkezésére sem kíván állni a (saját döntése révén augusztus 31-ig tartó) mandátuma hátralévő ideje alatt.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

- Az, hogy én most itt állok, anélkül, hogy akár kívülről, akár belülről erre kényszerítettek volna, azt bizonyítja, hogy a politika lehet más, vagyis tekinthető másnak, mint megélhetési kérdésnek – fogalmazott egy újságírói kérdésre válaszolva Schiffer András. A sajtótájékoztatón politikusi ars poeticáját is vázolta: szerinte Magyarország sorsa, fölemelkedésének esélye múlhat azon, hogy sikerül-e túllépni a közélet kétosztatúságán – Schiffer szavaival a „kétoldali idiotizmuson" –, és konkrét ügyekben egyet lehet-e érteni a Fidesszel, a szocialista-liberális ellenzékkel vagy akár a nemzeti radikálisokkal.

 

Schiffer András személyében az egyik legaktívabb képviselő búcsúzik a parlamenttől, akihez a parlamenti honlap szerint 2010 óta 1341 felszólalás, 229 önálló indítvány (törvényjavaslat, határozati javaslat, interpelláció stb.) és 1109 nem önálló indítvány (elsősorban módosító javaslat) köthető. Rendszeresen előfordult, hogy parlamenti megszólalásainak egy-egy fordulata – például amikor „kétkarú rablónak" nevezte a kaszinó-koncessziókkal kitömött Andy Vajnát – önálló életre kelt a nyilvánosságban.

Olyan emblematikus ügyekkel kapcsolta össze a nevét, mint az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételét szolgáló, időről időre újra benyújtott, és egymás után tizenkétszer elutasított ügynöktörvény-javaslat, az offshore pénzszivattyúkkal szembeni, szintén folytatólagos és következetes fellépés, vagy éppen az USA-EU szabadkereskedelmi egyezmény (TTIP) társadalmi elutasítottságának parlamenti kihangosítása. Utóbbi kérdésben a határozati javaslatáról külön vitanapot is szervezett az Országgyűlés. A majdani egyezmény hatályba lépését a nemzeti parlamentek általi ratifikációhoz kötő – és ebben a tekintetben Schiffer szerint a kormányt is kötelező – határozatot éppen hétfőn szavazták meg nagy többséggel a képviselők.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

Az LMP-s politikus legkézzelfoghatóbb politikai sikere valószínűleg a 2013-as pártszakadást túlélt pártjának újjászervezése és parlamentbe vezetése volt 2014-ben. Kevésbé látványos, de értékét tekintve talán ennél is fajsúlyosabb az a munka, amellyel az alkotó távozását várhatóan zökkenők nélkül túlélő gépezetet szerkesztett az LMP-ből: a pártban nem csak a frakció és a pártszervek együttműködését sikerült értelmes keretek között megoldani (amivel korábban minden hazai formáció nagy nehézségek árán tudott csak megbirkózni), hanem a bázisdemokratikus attitűd és a parlamenti működés összehangolását is megoldotta egy olyan kabinetrendszer fölállításával, amely az alulról jövő kezdeményezések becsatornázására éppúgy alkalmas, mint annak biztosítására, hogy a párttestületek vagy akár párttagok rálássanak a frakció munkájára.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

A képviselő Utolsó felszólalás című szónoklatával a képviselőtársaitól is búcsút vett. Aggasztónak nevezte, hogy a globális nagyvállalatok foglyul ejtik a demokráciát, és hogy a profit egyre gyakrabban megelőzi az embert és a természet érdekeit; szerinte Magyarország ebből a csapdából a szélsőséges függőségek csökkentésével tud kikeveredni. Ismételten hangsúlyozta, hogy az országnak szembe kell néznie a máig feltáratlan kommunista múlttal, és meg kell akadályoznia, hogy a politika a gazdagok kiváltsága legyen.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.