Schiffer kabarénak nevezte, hogy az MSZP támogatná főpolgármester-jelöltjüket

Az LMP-nek időben lesz főpolgármester-jelöltje, lehet, hogy már nyáron, de a párt számára jelenleg nem az az elsődleges feladat, hogy annak kijelölésével "bohóckodjunk".

Schiffer András mondta mindezt újságírók előtt szerdán. A társelnök az Index hírére reagált, ami szerint az MSZP hajlandó volna egy LMP-s főpolgármester-jelölt támogatására, azzal a feltétellel, ha az illető egy nekik is elfogadható civil személy, aki korábban őket nem bírálta nyíltan és durván.

A társelnök a felvetésről azt mondta, hogy az "a kabaré kategóriája", az LMP járja a maga útját, mert "mi eléggé megszívtuk az elmúlt három évben azt, hogy folyamatosan olyan show-műsorokkal szórakoztattak minket házon belül, meg házon kívül, hogy ki, mikor kivel fog össze".

Schiffer András úgy folytatta, hogy az LMP nem álmodik sem technikai koalíciókról, sem a népakarat egyéb "meghackeléséről". Hangsúlyozta, hogy pártjukra 270 ezren szavaztak az országgyűlési választáson, mert ezek a választók tolerálták, hogy "van, ami nem eladó". Talán az MSZP is jobban járna, ha levonná abból a következtetéseket, hogy április 6-án a baloldali ellenzéki összefogás megbukott, az LMP viszont a "lehetőségeihez képest győzött" – folytatta. A szavazók honorálták, hogy a Lehet Más a Politika kiállt az elvei mellett, hogy nem hallgattak a "szirénhangokra", és világos üzenetet küldtek "a 2006-os panoptikumnak, hogy a saját céljainkat az ő hatalmi érdekeikért soha nem fogjuk feláldozni" – jelentette ki.

Addig nem lesz kormányváltás, amíg az ellenzék azzal foglalkozik, hogy ki kivel fog össze és hogyan akarja terelgetni a választópolgárokat. "A választópolgárok nem birkák" – közölte. Egyúttal hangsúlyozta, számukra most az a legfontosabb feladat, hogy a kisebb városokban és a kistelepüléseken is kiépítsék "hídfőállásaikat".

"Hagyjuk már a marhaságokat" – reagált arra a kérdésre, hogy felmerült-e Róna Péter közgazdász neve, mint főpolgármester-jelölté.
Egy másik felvetésre azt mondta, az Indexen megjelent ügyben a szocialisták hivatalosan nem vették fel velük a kapcsolatot, de informális beszélgetések, üzenetek "vannak minden irányból".

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.