Én is tévesen reménykedtem abban, hogy belpolitikai hatása csak pár hónapig tart. Azóta egyik ellenzéki párt sem tud tartósan fogást találni a kormányoldalon. 2015 tavaszán tehát jól állt az LMP, ám – kedvenc szocialista fordulatommal élve – keményen szembejött a valóság. Az időközi választásokon kiderült, hogy ha a párt két kampány között nincs jelen az egyéni választókerületek mondjuk kétharmadában, akkor csak szűk mezsgyén tudja növelni támogatottságát.Amíg ezt az egyenletet nem tudjuk megoldani, a fejünk tetejére állhatunk, akkor is ott lesz a fejünk felett egy 6-8 százalékos üvegplafon.
– Mi a viszonya az LMP-hez? Lemondott mandátumáról, a társelnöki posztról, de párttag maradt. Politikusként vagy az ökopolitika bölcseként a partvonalról beszél? Kit tisztelhetünk önben?
– Egy volt országgyűlési képviselő vagyok, aki tagja az egyik parlamenti pártnak.
– Mit várhat öntől a párt?
– A frakció munkáját segítem ebben a ciklusban. Ha hívnak pártrendezvényekre, el fogok menni.
– Mi lesz a szellemi erőtérrel? Amikor bejelentette a lemondását, azt mondta, annak építésére koncentrál.
– Ez hosszútávfutás. A pozícióm változott, a cél nem. A cél egy olyan megújuló Magyarország, ahol a profit nem előzi az embert és a természetet. Ezt a célt viszont nem csak pártkeretek között, sőt,
jelenleg bölcsebb, ha nem pártkeretek között szolgálom.
Világossá tettem, hogy ki akarok lépni a kampánynaptárból, ebből a szempontból nem érdekel a 2018-as felkészülés. Hibát követnék el, ha valamiféle időkényszer miatt igyekeznék híreket szállítani. Akkor semmi értelme nem lenne a visszalépésemnek, hiszen éppen ezt a mókuskereket akartam elhagyni.
A feladat az, hogy összedrótozzuk a virtuális térben és az egyes térségközpontokban meglévő rendszerkritikus véleményformálókat, akik az utóbbi években az LMP számára elérhetetlenek voltak. És ezzel megteremtsük az infrastruktúráját egy rendszerkritikus, ha úgy tetszik, radikális baloldali, zöld szellemi áramlatnak.. Elég arra gondolni, mekkora erőt jelentett az MDF-nek és az SZDSZ-nek a rendszerváltás idején, hogy erős volt a beágyazottságuk a véleményformálók között. Nem szólva az utódpártról, amely a legkisebb térség összes intézményének kulcspozíciójában jelen volt.
Orbán 2002 után kiépítette a Fidesznek ugyanezt az infrastruktúrát, és a Jobbik is megtette: szellemi erővé alakította a korábban is létező nemzeti radikális szubkultúrát. Mint ahogy van egy kutyaerős liberális szellemi erőtér is, igaz, liberális párt nélkül, illetve liberális minipártok körül. Nekünk viszont azzal kell szembesülnünk, hogy amint az LMP frakcióvezetője próbál egy saját nézőpontot szembeszegezni a miniszterelnökkel kvótaügyben, részben a Habony-művek, részben a liberális média könnyen ki tudja forgatni, amit mond, mert hiányoznak azok az elemzések, publicisztikák, amelyek visszatükröznek egy ökopolitikai, rendszerkritikus megközelítést a kérdésben.
|
| Fotó: Veres Viktor / Népszabadság |
– Azt mondja, a baloldali rendszerkritika hátországát úgy tudja kiépíteni, ha kiszáll a mókuskerékből, ehhez képest a Facebookon napi ügyekben is aktív maradt.
– Én 2008, az LMP szárba szökkenése előtt is leírtam, elmondtam a véleményemet.
– Csakhogy az LMP-t ma is sokan önnel azonosítják. Akkor is, ha csak a Facebookra írja ki Budaházy György elítélése után: mi lesz a szemkilövetőkkel?
– Ez van.
– Kik a szemkilövetők?
– Egyrészt azok, akik fegyvert használtak 2006 őszén...
– Ők a szemkilövők.
– ... másrészt a feletteseik. Nyilvánvaló, hogy valamilyen politikai utasítás is volt. Ezt a jogerős bírósági ítéletek nagyjából igazolják. Az, hogy a politikai utasítás, amit a rendőrség kapott, büntetőjogilag értékelhető-e, egy elszámoltatásnak kellett volna kiderítenie. Ez elmaradt.
Tíz év után ott tartunk, hogy nem a szemkilövetőknek kell magyarázkodni, hanem nekem,
hogy miért beszélek szemkilövetésről.
– Ki és mire adott politikai utasítást?
– Pontosan ezt kellett volna földeríteni. Az akkori miniszterelnöktől ez nyilván nem állt távol, hiszen a tévészékház ostroma után elismerte, hogy folyamatos kapcsolatban volt a rendőrségi vezetőkkel, ami törvénytelen, mert ezt csak a rendészeti miniszteren keresztül tehette volna meg. Nem tartom kizártnak, hogy volt közvetlen kontaktus a miniszterelnök és a budapesti főkapitány között, ám bizonyítani ezt nem tudjuk.
 |
| Fotó: Veres Viktor / Népszabadság |
– Erről beszélt valaha Gyurcsány Ferenccel?
– Nem, pedig tavaly együtt voltunk Berlinben egy rendezvényen.
– Nem került szóba 2006 ősze?
– Akkor éppen a Quaestor-botrány híreit olvastuk, arról beszélgettünk.
– 2010 és 2014 között úgy tűnt, élvezi a parlamenti politizálást, annak minden kellemetlen velejárójával együtt. Mi változott? Rosszabb volt 2016 tavaszán a parlamentben, mint négy évvel korábban? Vagy a szélmalomharcot unta meg az olyan szimbolikus ügyekben, mint az ügynökakták nyilvánossága?
– Az új házszabály még jobban kiüresítette az országgyűlési munkát. Az előző lehetőséget adott arra, hogy sorra nyomjuk a kétperces felszólalásokat, üssük a kormányoldalt különböző ügyekben. A vita ment az ellenzéken belül, az ellenzék és a kormány között is, de ezt megszüntették. A tévéközvetítés hiánya miatt a képviselők – főként a kormányoldalon – még kevésbé érzik, hogy részt kellene venniük a vitában.
Hiába utáltam a javaslatokat, amiket betoltak elénk, a 2010-ben kezdődő ciklus izgalmas volt. Kívülállók nehezen értik meg, hogy a hadakozás fárasztott a legkevésbé, azt élveztem. Az sem untatott, hogy tizenötödször beterjesszem az ügynöktörvényt, sőt, egy idő után hozzácsaptam a lusztrációt is. Emellett 2010 és 2014 között volt egy íve a kormányzásnak, függetlenül attól, hogy arról mit gondolunk. Lehetett látni, Orbán honnan hová akar eljutni: át akarja szabni az államrendszert, bevezetik a közfoglalkoztatást, csökkentik a rezsit. Erre a három pillérre felhúzták az egész ciklust. 2014-ben viszont nem csupán az derült ki, hogy az építmény készen van, hanem az is, hogy nincs újabb sztori.
Nem véletlen, hogy a Fidesz zuhanórepülésben volt az önkormányzati választás után.
– Nem az az új sztori, hogy „csak mi vagyunk"? Ráadásul eljött a migrációs válság, amire a Fidesz azt mondhatja: csak neki van rá válasza.
– Lehet, hogy ezzel még 2018-at is képesek behúzni. De 1990 óta nem volt olyan parlamenti ciklus, amelyben a nemzetközi folyamatok olyan erővel befolyásolták volna a belpolitikát, mint most. A világban szinte mindenhol recseg-ropog a politikai rendszer, nehéz megjósolni, mi történik a következő két évben. Ha csak a belső folyamatok számítanának, már a Fidesz zsebében lenne az újabb választási győzelem.
|
| Fotó: Veres Viktor / Népszabadság |
– Mivel magyarázza, hogy az előző ciklus LMP-frakciójából hárman is a kormány szolgálatába álltak? Ertsey Katalin, Mile Lajos és Osztolykán Ágnes. Ez nem rém kínos?
– Kínos az lenne, ha bármelyik korábbi ellenzéki politikus politikai szerepet vállalna Orbán Viktor kormányában, azonban nem erről van szó.
Mérhetetlenül képmutatónak tartom a balhét, ami az esetek többségét övezi
– és most nem értem ide Kóka, Eörsi és Dobolyi ügyét. Kétszeresen is. Én könnyen pofázok, mert olyan diplomám van és olyan szakmai gyakorlatot szereztem, hogy nem vagyok rászorulva az államra. Mielőtt politikus lettem, tizenöt évig önálló ügyvédi praxisom volt, sem az államtól, sem önkormányzattól nem kaptam megrendelést, és – megelőzve minden pletykát – ezen nem is akarok változtatni.
Mindhárom korábbi frakciótársamnak bölcsészdiplomája van. Mile Lajos úgy lett kolozsvári főkonzul, hogy tagja volt a rendszerváltó parlamentnek, európai kapcsolatok, nemzetbiztonsági ügyek és nemzetpolitikai terén szerzett politikai tapasztalatokat. A két parlamenti ciklusa közötti másfél évtizedben egy állami intézmény regionális kirendeltségét vezette, döntően ballib kormányok alatt. Ertsey Kati az alapítás körül csatlakozott a Fideszhez, majd kilépett onnan és két évtizedig a nagyvállalati szektorban dolgozott, négy évig volt parlamenti képviselő, az elmúlt három esztendőben többféle külügyi tapasztalatot is szerzett, ráadásul van helyismerete Csehországban, így lett beosztott külgazdasági diplomata Prágában. Skandalum. Osztolykán Ági a Medgyessy-Gyurcsány-kormányok alatt ugyanolyan hivatalnoki feladatokat látott el, mint most Balog Zoltán minisztériumában.
Nincs ezzel baj, ahogy azzal sem, hogy Lamperth Mónika a közszolgálati egyetemen tanít, hogy Czeizel Barbara (Fodor Gábor felesége – a szerk.) a korai fejlesztésért felel miniszteri biztosként. Lehet játszani persze azt a játékot, hogy ha egyszer politikusnak álltál, akkor sem fogadhatsz el állami állást, ha a politikusi pályát befejezted és olyan tudást halmoztál fel, amit csak a közszférán belül hasznosíthatsz. Ennek a hipokrita hozzáállásnak az a vége, hogy még jobban kontraszelektálódik a hazai politikai közélet, ha egyáltalán ezt még lehet fokozni. Magyarul: csekély szerencsés kivételtől eltekintve, kizárólag a hülyék és a gazemberek állnak politikusnak. Másrészt a helyzet mégis csak az, hogy bármennyire felszámolta is az alkotmányosságot a jelenlegi hatalom, a kormány leváltható, szemben az 1989 előtti rendszerrel. Akkor pedig – tudom, hogy ez nem egy népszerű álláspont egyes gyűlöletcsoportok előtt – első a haza.
Miközben Orbán bukását várjuk, ugyanúgy születnek állami segítségre szoruló gyerekek, működtetni kell közintézményeket, égető probléma a roma integráció és ugyanúgy vannak külföldön érvényesítésre váró nemzeti érdekeink. Ha valaki ezekhez hozzá tud járulni a felhalmozott tapasztalatával, tudásával, azzal nem Orbán Viktornak tesz jót, hanem az országnak.
Értem, hogy létezik olyan megfontolás is, hogy minél rosszabb, annál jobb: ez nálam kimeríti a hazaárulás fogalmát.
Amúgy meg azt gondolom hogy – miután én pont 1989. június 16-án érettségiztem – a felettem levő évjáratokból kizárólag azok oszthatnak észt kollaboráció dolgában, akik anno megtagadtak mindenféle együttműködést a vitán felüli diktatúrával. Két ilyen emberről tudok, Krassó Györgyről és Orosz Istvánról, s mindketten halottak.
– A kormány szándéka nem átlátszó? Lám, a nemzeti együttműködésben még az ellenzékieknek is jut feladat.
– Lehet ilyen szándék, de biztosan nem ér célt. Ertseyvel, Osztolykánnal, Milével már régóta nem azonosítják az LMP-t, ahogyan Lamperthtel vagy Dobolyival sem az MSZP-t. Vagy komolyan azt gondolja bárki, hogy DK-tól egyetlen szavazót is elcsábít Orbán azzal, hogy Gyurcsány egykori személyi titkára, Kolozs András most kereskedőházi megbízást kapott? Egyetlen ponton vethető fel az ellenzéki pártok felelőssége az ügyben. Nem tettünk meg mindent annak érdekében, hogy a holdudvarunkban mozgó korábbi politikustársak esetleg a ellenzék kormányzati felkészülése érdekében kamatoztassák tapasztalatukat. Ez persze már elvezet a szellemi erőtérépítés problémájához.
– Ügyvédként nem kötelező rá válaszolnia, de mit csinál október 2-án?
– Nem megyek el szavazni.
|
| Fotó: Veres Viktor / Népszabadság |
– Miért?
– Az LMP még társelnökségem alatt kialakított álláspontja az, hogy nem vesz részt a népszavazási kampányban, de aki el akar menni, az csak nemmel tud válaszolni a kérdésre. Arról van szó, hogy amennyiben a krízist belobbantó meghívóleveleket egyes magországok nemzeti hatáskörben bocsátották ki, a válságnak nem létezhet olyan megoldása, amelyből kihagyják a nemzeti parlamenteket.
A népszavazási kezdeményezés azonban erkölcstelen és szükségtelen. A kormányzati propaganda, amely csúcsra jár adóforintokból, önmagában lopás, ráadásul gyűlöletkeltő, ami hihetetlen felelőtlenség egy globális krízis közepén.
Azzal kapcsolatban is vannak aggályaim, hogy a kérdés, a kényszerbetelepítés fogalma mennyire értelmezhető jogilag, ráadásul a kormány jogorvoslati eljárást indított a kvótáról az Európai Bíróságon, amit egyébként támogattunk is. De a legfontosabb: ha a Fidesznek szűk parlamenti többsége lenne és rosszul állna a közvélemény-kutatásokban, akkor a politikai indokát érteném annak, hogy a miniszterelnök meg kívánja támasztania a hátát Brüsszelben. Csakhogy mindenki pontosan tudja: ha van egy ember az Európai Tanácsban, aki mögött robosztus mind a törvényhozási, mind pedig a társadalmi támogatás a hazájában, az Orbán Viktor. Ráadásul Orbán nem csak a kormánypártokra támaszkodhat: az összes, parlamenti frakcióval rendelkező párt elutasítja a kötelező menekültkvótát, pontosabban a nemzeti hatáskör megkerülését.
Egyébként a tanácsban Orbánnak vétójoga van. Miért nem alkalmazta?
Ne itthon legyen bátor, ráadásul sok milliárd forintért, hanem Brüsszelben! Amit a Fidesz-propaganda állít, hogy újabb felhatalmazásra van szüksége, egyszerűen nem igaz. A Habony-művek az év elején azért fundálta ki a népszavazási trükköt, mert úgy látta, hogy kezd kifulladni a migrációs téma, más sztorija a Fidesznek nincsen, ezért elemi érdekük, hogy 2018-ig másról se beszéljünk. Ehhez én nem szeretnék asszisztálni. Menjenek a fenébe! Amúgy, ha már állampolgári részvétellel akarjuk megvédeni a nemzeti szuverenitást, rendeljen el a kormány népszavazást Paks2 ügyében.
– Megvan már az első ügye újrakezdő ügyvédként?
– Vannak egyéni megkeresések, viszont én 2010 előtt is alapvetően cégek képviseletére alapoztam a praxisomat. Az azért nehezebb történet, nem attól függ, hogy ki mennyire ismert országosan. De szimbolikus ügyeket ezután is vállalok, korábbi frakciótársaimmal, sőt más ellenzéki politikusokkal is beszéltem már arról, hogy képviselem őket
