Sándor Mária utoljára hívja csatába fekete ruhás seregét

Boruljon feketébe az ország április 15-én. Húzzanak fekete pólót a nővérek, az orvosok, a kórházigazgatók, a szociális szféra dolgozói és mindazok, akik tarthatatlannak tartják az egészségügyben uralkodó állapotokat. „Nem akarok úgy menni tovább elöl, hogy nem érzem magam mögött azokat, akikért harcolok" – jelentette ki Sándor Mária az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

A fekete ruhás nővér utolsó üzenetnek szánta hétvégi blogbejegyzését, és most arra kéri kolléganőit, hogy ne féljenek és ne tűrjenek tovább. Ne legyintsenek, hogy úgy sem történik semmi, mert akkor valóban nem fog. Össze kell fogniuk ahhoz, hogy valós eredményeket érjenek el.

Sándor Mária arra kéri a kórházigazgatókat, szakszervezeti vezetőket és az orvosokat is, hogy menjenek végig a kórházi osztályokon és nézzenek bele a fáradt arcokba, akik takarításból, gyerekfelvigyázatból érkeznek a műszakba, mert hiába dolgoznak 240-280 órát egy hónapban, mégsem tudnak belőle megélni. Nézzék meg az agyondolgozott kezeket és az agyonhordott cipőket. Azután nézzenek magukba, mit várnak még tőlük, meddig bírják még? S különösképpen gondolkodjanak el a fizetett szakszervezeti vezetők, akik fizetést is kapnak azért, hogy a nővérek érdekeit védjék, mégsem tesznek semmit. S nézzenek magukba azok a kórházi gazdasági vezetők is, akik silányabb minőséget rendelnek csak azért, hogy ők is nyerjenek az üzleten. Sándor Mária utoljára hívja csatába fekete ruhás seregét, ha nem jönnek, együtt buknak el. 

Sándor Máriával készült interjúnkat itt olvashatják.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.