galéria megtekintése

Sándor Mária: „Össze kell fognunk, hogy ne legyünk egyesével leszedhetők!"

22 komment


Danó Anna

Új szakaszába lépett pénteken az egészségügy megmentéséért fellépő fekete pólósok mozgalma. A szombat hajnalig tartó demonstráción nemcsak alkalmi szövetségre léptek a pedagógusokkal, rokkantakkal, a kisemmizett egyházakkal „az EMMI mostoha gyerekei", hanem ősztől velük közös országépítésre is hívtak.

Kiss László, az 5.12 szakszervezet vezetője a rendezvény után kérdésünkre arról beszélt hogy ősztől az egészségügy megújításának programján is tovább dolgoznak. De emellett a civilek egybeterelése is elkezdődik, mert úgy látják, hogy nemcsak az egészségügyet, de az oktatást, és az érdekvédelmet is meg kell újítani.

Sándor Mária szerint ha külön-külön állnak ki, legyőzik őket, ezért kell szövetségre lépni
Sándor Mária szerint ha külön-külön állnak ki, legyőzik őket, ezért kell szövetségre lépni
Veres Viktor / Népszabadság

Sok megfigyelő a pénteki rendezvény kapcsán épp azt emelte ki, hogy a szervezők az elmúlt időszak veszteseinek szokatlanul széles koalícióját vonultatta föl, az egészségügy legkisebbjei mellett ott volt például Pukli István, Galló Istvánné, a Klik sújtotta a pedagógusok képviseletében, Demeter Éva aki nyugdíjuktól megfosztott rokkantak esetét idézte fel, és Iványi Gábor, akinek megjelenése a kisegyházak legyűrésére indított kormányzati akcióra emlékeztetett.

 

Azt tapasztaltuk, hogy külön-külön könnyen legyőznek bennünket – magyarázta Sándor Mária a Népszabadságnak „Az EMMI mostohagyermekei" akciószövetség létrejöttét. Példaként idézte a Tanítanék mozgalmat, amelynek semlegesítésére az egy kritizált Klik helyett sok kicsit hozott létre. „Most is mindent elfognak követni, hogy ellehetetlenítsenek bennünket, ezért sokkal nagyobb összefogásra van szükség, hogy ne egy Sándor Mária, Pukli István vagy az éhező tarnabodi gyereket etető Horgas Péter álljon egyedül szembe a kormány közönyével. Hogy ne legyünk egyesével leszedhetők."

Pénteken a parlament előtt Sándor Mária egy új ország építésére is hívott, amit kérdésünkre utóbb úgy magyarázott, hogy gyakorlati lehetőséget is akarnak teremteni a részvételre egymás segítésére. „Legyen lehetőség egy-egy ügyet, problémát anélkül is segíteni, hogy ahhoz bárkinek politikai állásfoglalást kéne tennie. Hogy azokat a lyukakat tömködhessük, amiket ugyan kormánynak kéne, de az, minderről tudomást sem akar venni. A kormány beszélni sem akar arról, hogy van mélyszegénység, dolgozói szegénység. Mi viszont azt szeretnénk, ha ezt mindenki észrevenné, és amit tud azt tegye hozzá, és segítsen.

A Kossuth téren az is elhangzott, hogy ősztől össze fogják fogni a civilszervezeteket és ez a kijelentés elég sok találgatásra adott alapot: Sándor Mária utóbb lapunknak ezt a szándékot úgy magyarázta, hogy láthatóvá és átjárhatóvá akarják tenni egymás és a potenciális segítők számára az olyan kezdeményezéseket, mint például a hajléktalanokat etető Pikó András-féle Napi Betevő, az Igazgyöngy Alapítvány, ami hátrányos helyzetű falu lakosságának segít abban, hogy leküzdhessék a szociális gettójukat. A lényeg, hogy aki akárcsak egy tál étellel, egy óra gyerek felügyelettel vagy egy bevásárlással segíteni tud, az könnyen rátaláljon arra a közösségre, amelyben erre nagy szükség van.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.