Salgótarján eltörli a partizánok emlékét

Öt olyan utcanevet változtatnak meg Salgótarjánban, amely közvetlen összefüggésbe hozható a 20. századi önkényuralmi politikai rendszerrel, ugyanakkor változatlanul hagynak másik ötöt, amelynek használatát szintén nem javasolja a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) - a megyei jogú város közgyűlése erről egyhangúlag döntött csütörtökön.
Dóra Ottó (MSZP) polgármester az ülésen ismertette, a város közigazgatási területén a központi címregiszter szerint tíz olyan közterületnév szerepel, amelynek használata az akadémia állásfoglalása alapján nem javasolt. Egy 2011. évi törvény értelmében közintézmény, közterület nem viselheti olyan személy nevét, aki vezető szerepet töltött be a 20. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában, illetve olyan kifejezést sem, amely a 20. századi önkényuralmi rendszerre utal.

A polgármester elmondta, az egyéni képviselőktől kért vélemények alapján két-két névvel készítették el a javaslatot, amelyet egy hónapon keresztül a városlakók is véleményezhettek.

Ezek alapján az Alpári Gyula út új neve Szögverő út lesz, az Asztalos János úté Asztalos út, a Partizánok útja Kőbánya utca. A Rózsa Ferenc utat Rózsa útra, a Zalka Máté utat Zalka útra nevezik át.

A Gorkij körút, Corvin, Sallai, Tanács és Úttörők út elnevezést változatlanul hagyják.

A javaslatot 13 igen szavazattal fogadta el a közgyűlés, a jegyzőnek június 15-ig kell tájékoztatnia a lakosságot a határozatról. A változások összesen 236 lakost érintenek Salgótarjánban.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.