Rudi Zoltán: Ártatlan vagyok, és ezt bizonyítani tudom

Az MTV volt elnöke minden információt átad, minden kérdésre érdemben válaszol, annak bizonyítása érdekében, hogy elnöksége alatt az MTV Zrt. menedzsmentje hűtlen kezelést nem követett el - áll ügyvédje közleményében.

Békés Ádám ügyvéd emlékeztet, hogy a televíziós szakembert 2012. június 13-dikán, szerdán 9 órára idézték be a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztályának I. számú Gazdaságvédelmi Osztályára, a Kiemelt Ügyek Csoportjához. A kihallgatáson elhangzott gyanúsítás szerint az MTV óbudai székházának bérleti szerződésével összefüggésben merült fel hűtlen kezelés gyanúja.

Az MTV volt vezetője a gyanúsítás ellen panasszal élt, mivel szakmai meggyőződése szerint elnöksége idejében az MTV Zrt. menedzsmentje nem követett el hűtlen kezelést. Ennek bizonyítása és a részletek pontos feltárása érdekében az ügyvéd tájékoztatása szerint az MTV volt elnöke maximálisan együttműködik a hatóságokkal, a tőle telhető minden információval és magyarázattal segítve az eredményes nyomozást.

Békés Ádám közölte, hogy ügyfele ártatlannak vallotta magát a hűtlen kezelés bűntettében. Hozzátette: írásbeli vallomással is szolgált, hogy egyértelművé tegye, az MTV vezetőjeként az elnöksége idején a hatályos jogszabályok, köztük a médiatörvény és a gazdasági társaságokról szóló törvény előírásainak betartásával járt el, a tulajdonosi jogok gyakorlójának, az MTV Közalapítvány Kuratóriuma döntéseit, valamint a korábbi parlamentek és kormányok kötelező erejű határozatait hajtotta végre. Az egykori elnök meggyőződése, hogy szakszerűen jártak el azok a vezető munkatársai is, akik a bérleti szerződés létrehozásáért és a beruházás felügyeletéért voltak felelősek az MTV részéről.

Rudi Zoltán 22 éven át volt az MTV munkatársa különböző beosztásokban. A jogász-újságíró végzettségű Rudi Zoltánt az MTV Közalapítvány Kuratóriuma pályázaton választotta elnökké: a posztot 2004. március 5-dike és 2008. március 5-dike között töltötte be. Ő volt az MTV egyetlen olyan elnöke a rendszerváltás után, aki kitöltötte négyéves ciklusát, és egyben ő volt az MTV utolsó elnöke is, mert megbízatásának lejárta után már nem választottak elnököt a közmédium élére. A volt elnök tevékenységéhez köthető az Este, a Szólás Szabadsága, a Nagy Könyv, a Szempont, a Kultúrház, Csináljuk a fesztivált, a Társulat, Tűzvonalban, Kedd 21, A'la carte, Mindentudás Egyeteme, Múlt- kor, Záróra.

Az ügyvéd tájékoztatójában arra is felhívja a figyelmet, hogy az 1996-os médiatörvény életbe lépése óta Rudi Zoltán elnöki ciklusa alatt lett először nyereséges 2005-ben az MTV. Rudi Zoltán két ciklusban, 2008-tól 2011-ig igazgatósági tagja volt az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (EBU), amely a világ legnagyobb médiaszervezete.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.