galéria megtekintése

Rubovszky tagadja, hogy Áderről beszélt, de a Hír TV videóval bizonyít

12 komment


Csuhaj Ildikó

A  KDNP-s honatya munkatársunknak Varsóból igyekezett cáfolni a Hír TV által rögzített magánbeszélgetésének a tartalmát, miszerint azt mondta volna Áder János államfőről: „nem létezik, hogy újraválasszák". A Hír TV ezt követően újabb felvételt hozott nyilvánosságra, ezen a köztársasági elnök neve és titulusa is elhangzik.

„Áder Jánosról szó sem volt! Ilyen beszélgetés nem volt" – állította a Népszabadságnak ma délben Rubovszky György. A KDNP-s honatya munkatársunknak Varsóból igyekezett cáfolni a Hír Tv által rögzített, Vass Imre képviselővel folytatott magánbeszélgetésének a tartalmát, miszerint azt mondta volna Áder János államfőről: „nem létezik, hogy újraválasszák. A Viktor nem engedi meg".

A Hír TV által nyilvánosságra hozott első videón azt is mondja a KDNP-s politikus, hogy „ennél ügyesebben egyetlen lényeges kérdést nem adott vissza úgy, hogy megakadályozta volna” – de Áder János neve, vagy az, hogy „államfő”, illetve „köztársasági elnök” nem hallható. 

A Hír Televízió a képviselő nyilatkozatát követően azonban egy újabb felvételt tett közzé. Ezen Rubovszky állításával szemben a köztársasági elnök neve és titulusa is elhangzik, a KDNP-s képviselő ugyanis azt hangoztatta politikustársának, hogy amióta ő képviselő, azóta Áder János a legalkalmasabb államfő.

 

„Egyébként engem csak az zavar, hogy amióta én képviselő vagyok, a legalkalmasabb köztársasági elnök az Áder volt" – fogalmaz a most közzétett felvételen.

Rubovszky György, amikor még nem sejtette, hogy a Hír TV-t egyszer gyűlölni kell
Teknős Miklós / Népszabadság

Minderre már délután, de szintén Varsóból a politikus felháborodottan reagált lapunknak. „Ebben mi a ciki?" - kérdezett vissza, amikor szembesítettük a „köztársasági elnökös mondatával". „Más témáról is beszélgetünk Vas Imrével. A korábbi és az Áderről szóló mondat között nincs összefüggés" - állította, és kikérte magának azt az aljasságot, hogy a Hír TV a saját ötlete alapján rakja össze a mondatait. Rubovszky György elmondta, hogy konzultál Kövér László házelnökkel, és mindenkit beperel, aki a magánbeszélgetését, „a lopott holmit értékesíti, mert az orgazda", a sajtóban szerinte. Legközelebb a hálószobámba és a fürdőszobámba jön be a Hír TV, és kiteregeti a magánéletemet is? - kérdezte dühösen, és feljelentést helyezett kilátásba a Népszabadság ellen is.

Ruboszky kedden a Hír TV-nek még nem tagadta, hogy azt mondta volna, amit neki tulajdonítottak, viszont azt állította: a Hír Televízió stábja magánbeszélgetést hallgatott ki. A televízió riporterének a kérdésére, hogy miben tévednek, a politikus a parlamenti folyosón láthatóan felindultan úgy reagált: „Nem tévedtek, hanem aljasok voltak, mint mindig. Ott is elmondtam, hogy a Hír Televíziónak azért nincs keze, mert akkor nemcsak hazudni fog, hanem lopni is".

Havasi Bertalant, a miniszterelnök sajtófőnökét lapunk még a második videó közzététele előtt megkérdezte, valóban igaz-e, hogy a miniszterelnök „nem engedi" Áder János újraválasztását államfőnek – illetve Orbán Viktor tesz-e jelölést a köztársasági elnök személyére 2017-ben. A Népszabadságnak Havasi Bertalan azt írta: a köztársasági elnök megválasztásának rendjét részletesen szabályozza az Alaptörvény; a jelölési és választási folyamatban az Országgyűlésnek és a képviselőknek van szerepük. „Parlamenti képviselők véleményének, kihallgatott beszélgetésének értelmezéséhez a miniszterelnök sajtófőnökeként nem tudok segítséget adni" – tudatta.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.