galéria megtekintése

„Rossz volt nézni, ahogy a szülők és a tanárok rombolták az iskolát”

4 komment


Boda András

Volt diákok, egykori és jelenlegi tanárok, valamint szülők tiltakoztak a Budai Nagy Antal Gimnáziumnál, amiért olyan igazgató vezeti a budafoki intézményt, akit a szülők és a tantestület támogatása nélkül neveztek ki. A demonstráció váratlan fordulattal ért véget.

„BNAG szeretünk!” – ezzel a felütéssel hirdetett tiltakozó autós felvonulást és demonstrációt a Budai Nagy Antal Gimnázium szülői közössége szerda délutánra. Azt, hogy miért tüntetnek, le sem írták a meghívóban, de nem is volt rá különösebb szükség. Mint arról lapunk többször írt, hónapok óta tiltakoznak, amiért a korábbi, elismert vezető helyére a szülők és a tantestület jó részének ellenkezése ellenére neveztek ki új igazgatót.

Bár a döntés komoly feszültséget szított a tantestületben is – az évnyitóra például a pedagógusok zöme tiltakozásul fekete ruhában érkezett –, a kinevezést nem vonták vissza, az új vezető pedig nem mondott le az állami Klik fenntartásában és az önkormányzat működtetésében lévő intézmény éléről.

– Továbbra is tiltakozunk a tisztességtelen eljárás miatt, de az újabb tüntetést elsősorban azért hívtuk össze, mert a döntés nyomán kialakult helyzet tarthatatlan – mondta a nagyjából százfős megmozdulás főszervezője, Lukácsi Krisztina, a szülői választmány elnöke. – A tantestület és az igazgató között feszült a helyzet, sorozatosak a szakmai hibák, a szülőket pedig kizárták az iskolából, velük sem tárgyal a vezető.

 

Egy névtelenséget kérő tanár azt is megemlítette, hogy ultimátumszerűen módosították a munkakörét, a Klik pedig annak ellenére fogadta el a munkatervet, hogy azt a tantestület elutasította.

Autós felvonulás után, békülés előtt: tüntetők a Budai Nagy Antal Gimnázium épületénél
Autós felvonulás után, békülés előtt: tüntetők a Budai Nagy Antal Gimnázium épületénél
Reviczky Zsolt

Kőszegi Béla nyugdíjas pedagógus – aki bő évtizedet tanított a gimnáziumban – kérdésekbe fogalmazta aggályait. Miért kellett leváltani az eredményes, kedvelt igazgatót? Miért neveznek ki egy olyan vezetőt, akit nem fogad el a tantestület? Hogyan tud annak tudatában dolgozni egy igazgató, hogy a tantestület nem fogadja el? A demonstráció résztvevői bírálták a Kliket és az önkormányzatot is.

Mindezek után volt különösen váratlan az, hogy Lukácsi Krisztina, egyelőre csak szavakban, de békejobbot nyújtott az új vezetőnek.

Beszédében nyomatékosította: a kinevezési eljárás ma is elfogadhatatlan számukra, s fenntartják, voltak jogilag aggályos elemei az igazgatóváltásnak, ám a diákok, a tanárok és az iskola érdekében hajlandók kompromisszumra. Békét, együttműködést és szakmai függetlenséget szeretnének cserébe. A bejelentését először néma csend fogadta. Aztán akadt egy tiltakozó szülő.

– Nem! Ezt ne! – kiabálta.

– Van, hogy vége, engedni kell – folytatta beszédét Lukácsi Krisztina.

– Ez árulás! – ordította a férfi.

Lukácsi Krisztina beszédét végül szinte mindenki megtapsolta, a tiltakozó férfi hátrahagyta a megmozdulást. Bár ezután Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke még beszédet mondott – bírálta a kormány oktatáspolitikáját, szólt a közoktatás lesújtó állapotáról –, a tüntetők zöme a váratlan bejelentésen rágódott. – Nincs jó érzésem, de ez a megfelelő döntés – mondta az egyik tanár. – Sokféleképpen tiltakoztunk már, de hiába. Már csak olyan eszközeink lennének, amik a napi munkát, a tanítást is megzavarnák, ez pedig nem lenne helyes.

– Őszintén meglepett – reagált lapunknak a tiltakozók békülési javaslatára a jobboldali irányítású Budafok-Tétény Fidesz–KDNP-s frakcióvezetője, Sebes Gábor. Mint mondta, természetesen örömmel vette a javaslatot, bár az is meglepte, hogy ezt egy jókora dugót okozó autós demonstráció után jelentették be. Szerinte jó döntést hoztak az érintettek, mert az elmúlt hónapokban „még nézni is rossz volt, ahogy a szülők és a tanárok közösen rombolták az iskolát”. Hozzátette, a gimnázium és az ott tanuló diákok érdekében, ahogy eddig, ezután is nyitottak a békés együttműködésre.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.