A könnyebb érthetőség kedvéért: a deprivációs mutató azt fejezi ki, hogy bizonyos, a szegénységet meghatározó tényezők közül mekkora százalékban jelentkezik legalább háromnak az együttállása. Ilyen tényező egyebek mellett a lakásrezsivel vagy hiteltörlesztéssel összefüggő fizetési késedelem, az, hogy nincs pénz a váratlan kiadásokra, továbbá a háztartásban anyagi okokból nincs telefon, mosógép, nincs pénz legalább egyhetes üdülésre, minden másnap húsra vagy halra. Ugyanakkor az a KSH anyagából is kiderül, hogy a 18 év alatti gyermekek súlyosan veszélyeztetettek, hiszen körükben 2013-ban az országos átlagnál tíz százalékponttal magasabb volt azok aránya, akik ki vannak téve a szegénység vagy kirekesztődés kockázatának. A szegényebb háztartásokban ugyanis több a gyermek.
A különbségek elborzasztók. A KSH adatai szerint a legalsó és a legfelső jövedelmi tized között majdnem nyolcszoros a különbség. A munkajövedelmeknél ez még durvább – 141 ezer és 2 millió 318 ezer forint áll egymással szemben –, vagyis 16-szoros a különbség. Ezt a brutális szakadékot a statisztikai hivatal ugyanakkor meglehetősen visszafogottan úgy értékeli, hogy az utóbbi négy évben a jövedelmi egyenlőtlenség valamelyest nőtt Magyarországon, ám mértéke még mindig bőven alatta marad az EU-tagországok átlagának. A statisztikákból emellett kiderül, hogy az alsó jövedelmi csoportokba tartozók száma nő, a középrétegekbe tartozók száma csökken, a felső rétegnél pedig csekély bővülés volt megfigyelhető. A felső réteg így 6,9-ről 7 százalékra nőtt, míg a közép 35,7-ről 35,1-re csökkent, az alsó közép pedig 21,9-ről 21,4 százalékra. Ezzel egyidejűleg az alsó jövedelmi réteg 8,8 százalékról 9,8 százalékra nőtt a KSH szerint. Vagyis szakad szét a társadalom.
A statisztikai hivatal szerint a lakosság fogyasztása tavaly összességében a megelőző év szintjén maradt. A háztartások legnagyobb kiadási tétele továbbra is az összes költség negyedét kitevő lakásfenntartás és háztartási energia, bár aránya a statisztikai hivatal adatai szerint kissé csökkent. A napi szükségletek, vagyis az étkezéssel, lakásfenntartással és közlekedéssel kapcsolatos költségek kifizetése után a kiadások mintegy 40 százalékát fordíthatták további fogyasztásra a háztartások – állítja a KSH, ugyanakkor az adatokat tovább elemezve kiderül, hogy a magyarok több mint 36 százaléka nem engedheti meg magának, hogy áthívjon barátokat, több mint 32 százalék pedig mozira, sportra, színházra sem tud költeni. A KSH azt állítja, hogy a jövedelmi ötödökre lebontott fogyasztási statisztikák szerint a legalsó ötödnél a jövedelmek 56 százaléka megy el a létfontosságú kiadásokra.
Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy egy a Facebookon közzétett adatsor szerint egy átlagos felnőtt egy hónapban lakhatásra (albérlet, törlesztés) 30 ezer forintot fordít, fűtésre 20 ezret, villanyra tízet, vízre ötezret, étkezésre napi ezer forintot, ruházatra (mosás, vásárlás) négyezret, televíziós előfizetésre, internetes kapcsolatra, telefonra hatezer forintot és ha kocsija van, akkor havi egy tankolásra 15-20 ezer forintot költ. Ez havi 120-125 ezer forint, ennyit egy átlagfizetésből spórolni nem lehet.
A számok nyilvánvalóvá teszik a középosztály egyre nehezebb helyzetét, amely a mindennapokban is megmutatkozik, és különféle stratégiákat szül. „Kizsigerelt, kispénzű pedagógusok tanítanak olyan iskolákban, amelyek még náluk is szegényebbek" – mondja egy a KSH által is kimutatottan a legjobb helyzetű települések egyikén, Győrben élő tanárnő. Ő családjával sorházban él, húsz éve egy belvárosi lakásból költözött oda, később nekiláttak felújítani az időközben forintra váltott svájci hitelükből, tíz év van még hátra a futamidőből. Havi 120 ezer forintot fizetnek. Három gyerekük közül kettő már diplomás felnőtt, a harmadik középiskolás. A férj mérnök egy építőipari vállalatnál, amely annak idején szinte jobb lehetőségnek látszott, mint az Audi, ahová hasonló munkakörbe ugyancsak felvették volna. Az általa választott cég orra elől azonban az állam barátai időközben elvitték a megrendeléseket, azóta a mérnöknek elfogadható állása és szolgálati autója van ugyan, ám tíz éve nem emelték a bérét.
A felesége egyetemi diplomával tanít, túlképzett a mostani oktatáspolitikához. A legutóbbi fizetésrendezéskor az ő diplomáit, tudományos képesítését nem honorálták. – Tíz éve sokkal többet kerestem, mint most, igaz, több helyről jött össze a pénz – mondja a tanárnő, akinek reggel héttől délután fél négyig az iskolában kell ülnie. Régebben az órái után kocsiba ült, elment más város főiskolájára órákat adni. Ez a lehetőség megszűnt. – Nem panaszkodom, annyiból élünk, amennyi jut, s nem ettől vagyok boldogtalan – mondja. A tanárnőnek egy 12 éves autója van, nyaralni általában hazai tájakra, főleg a Zemplénbe járnak a családdal. A napi kiadásait nem számolgatja, amit lehet, maga süt és főz, igaz, ez nemcsak kényszer, hanem a szenvedélye is. – Ha visszanézek az elmúlt tíz éven, s ha saját társadalmi és egzisztenciális státuszomat akarom felmérni, arra jutok: a két nagyobb gyereket nem vették fel az egyetemi kollégiumba, mert ahhoz jómódúak voltunk. Azóta a helyzetünk nem javul, és a tudásunkra sincs igazán igény.
Egerben nehezebb a helyzet. Egy házaspár arról beszél, tízéves az autójuk, és úgy döntöttek, hogy inkább hagyják magukra rohadni, mert nem tudnak újabbat venni. „Addig megy, amíg megy, ha leáll, majd beleugrunk egy másik hat-hét évesbe, persze hitelből. Szerencse, hogy a lakásunkat nem részletre vettük, hanem a nagyanyai házat örököltük meg, azt pofozgatjuk évek óta. Ha nem így lenne, már mi is Angliában mosogatnánk a kettőnk összesen öt diplomájával" – mondja az asszony, aki azért kéri, hogy a nevét ne írjuk le, mert egy ekkora városban mindenki mindenkit ismer, s nem szeretnék a nehézségeiket nyilvánvalóvá tenni. A feleség egy elismert általános iskolában tanít, a férj kényszervállalkozó: volt már biztosítási ügynök, nyitott élelmiszerboltot és belekóstolt a fuvarozásba is. Három gyerekük van, a legnagyobb egyetemista, a többiek gimnazisták.
Áltudományos, üres elemzés?
Szakemberek súlyos módszertani-szakmai bírálattal illetik a vizsgálatot. Ferge Zsuzsa szociológus például fölhívja a figyelmet arra, hogy a KSH a rossz vagy romló adatokat igyekszik vagy nem közölni, vagy úgy tálalni, mintha nem lenne baj, továbbá a nemzetközi összehasonlítások sem következetesek.
Ezzel kapcsolatban többen is emlékeztetnek arra, hogy a KSH csak egyetlen mutató, a jövedelmi különbségek esetén mutatja be az összes európai ország hasonló adatát – miközben a statisztikai hivatal nem alkalmaz elég jövedelmi bontást –, holott a legtöbb szegénységmutatónál, kiváltképp a gyerekszegénységre vonatkozók esetében Magyarország a sereghajtók közé tartozik. Elemzők szerint a javulásnak tűnő adatok a közfoglalkoztatás növekedéséből fakadnak, amelyre a kutatás nem világít rá. Ennek következménye, hogy míg a szakemberek azt állítják, hogy a szociális kiadások és munkanélküli-ellátások a költségvetésben csökkentek, akkor a kormány azt közli, hogy inkább nőttek, hiszen a közfoglalkoztatás is szociális kiadás. Ugyanakkor a KSH jelentésében a közfoglalkoztatásban részt vevők beleolvadnak a munkaerő-piaci foglalkoztatottakba, s miközben tény, hogy a közfoglalkoztatásban részt vevők és a családjuk szegény maradt, a KSH vizsgálata erre nem mutat rá, s a mélyszegénység helyzetéről sem közöl semmit.
Többen is felhívták a figyelmünket az „elemző magyarázatok” áltudományosságára és ürességére, amelyre példaként említik egyebek mellett a következő idézetet: „Magyarországon a három fő szegénységi dimenzióba tartozók egymáshoz viszonyított aránya különbözik az unióban jellemzőtől. Míg az Európai Unióban átlagosan a jövedelmi szegények száma 1,7-szer magasabb, mint a súlyosan depriváltaké, addig Magyarországon fordított az arány. A mért jövedelmi és munkaszegénység önmagában nem indokolna ilyen mértékű anyagi nélkülözést, hiszen az önmagukat saját bevallásuk szerint súlyosan nélkülözőknek vallók fele nem tartozik sem a jövedelmi, sem a munkaszegények közé. Valószínűsíthető, hogy az önbevalláson alapuló kérdésekre adott válaszokban a pesszimistább életszemlélet is közrejátszhat.”
– A lecsúszásunk lassú, de az elmúlt tíz év távlatára visszatekintve elég jól kitapintható. Korábban évente egyszer elmentünk Horvátországba nyaralni akciósan, nem puccos helyre, volt, hogy sátorral. Ha nem romlott el a mosógép vagy a hűtő, és nem kellett cserélni, akkor telente belefért egy szlovákiai síelés, egyszer-egyszer még egy ausztriai is, igaz, ebbe már a nagymamáktól kapott karácsonyi ajándék pénz is belecsúszott. Az utóbbi években már csak Kővágóörsre jutottunk el, egy baráti család nyaralójába, és ezért is hálásak vagyunk. Külföldön évek óta nem voltunk – mondják.
Az egyetemista gyereknek havonta negyvenezer forintot adnak, ebből kell fedeznie a kollégiumot, az utazást, a könyveket, étkezést, szórakozást. – Sajnáljuk szegényt, mert ebből a pénzből nagyot nem tud villantani – teszik hozzá. Ő is turkálóból öltözik, ahogyan a család többi tagja. Nem hétfőn mennek, amikor 2000 forint a használt cucc kilója, hanem pénteken, amikor már csak kétszáz. És boldogok, ha egy jó pulóverhez hetven forintért hozzájutnak.
Legfontosabbnak azt tartják, hogy a gyerekek megtanuljanak idegen nyelveket. Különórákra nincs pénzük, külföldi tanfolyamokról nem is álmodoznak. Ezért cserediákokat vállalnak három hónapra, fél évre, akivel gyakorolhatják a nyelvet. A programban néhány ezer forintos támogatást is kapnak a diák mellé, ami nagyjából a pluszkosztot fedezi.
|
Egy hajléktalanokat ábrázoló életnagyságú matrica a metró Deák téri aluljárójában. Forgács Simon, az Iparművészeti Egyetem vizuális komunikáció-videó szakos hallgatójának diplomamunkája 2010-ből
Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság |
Az élelmiszeren sokat spórolnak. – A nagyobb áruházakban estefelé leárazzák az aznap lejáró szavatosságú friss húsokat, zöldségeket, tejterméket: ezeket féláron megvesszük, és másnapra abból főzök ebédet. Van egy kis szőlőnk, készítünk bort, ami jó cserealap: van, akitől mézet, mástól őrölt paprikát kapunk érte cserébe – mondja az anya. A férfi hozzáteszi: színházba jóval kevesebbet járnak, mint korábban, de erről a szórakozásról nem szeretnének lemondani. Olyan luxus ez, ami miatt inkább elhalasztják a kávédaráló cseréjét, vagy beérik napokig zsíros kenyérrel. Ünnepekre is színház- vagy koncertjegyet ajándékoznak egymásnak. Egerből a fővárosba menet persze nem használják az autópályát, inkább alsóbbrendű úton mennek. Matricára már nem jut pénz.
Ami az utazást illeti, valóban óriásiak a különbségek, ami azt jelzi, hogy a felső tízezer – s benne a politikai elit – meglehetősen elszakadt a valóságtól. Miközben vannak, akik az autópálya-matricát akarják megúszni, addig például Kósa Lajos az aucklandi útja miatt őt ért támadásokra úgy reagált a Klubrádióban, hogy ő csupán megpróbálja, amennyire csak Magyarországon lehet, normálisan élni az életét.
