Röpködnek a pofonok a kormány és Tarlósék között

Csattanós választ adott a kormány Tarlós Istvánnak. Ahogy azt a Népszabadság a múlt héten megírta: Budapest főpolgármestere péntekig adott haladékot a kormánynak arra, hogy meggyőző érvekkel alátámasszák kérésüket a magyar buszok rendelésére. Szombaton megkapta a választ, bár aligha erre számított.
A kormány a Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint visszavonta a tavaly októberben adott kezesség-, illetve garanciavállalását a fővárosi önkormányzat EIB- (Európai Befektetési Bank) hiteléhez. Budapest két tételben – 62,6 milliárd és 31,3 milliárd – összesen 94 milliárd forint hitelt vett volna fel többek között az M3-as metró rekonstrukciójára, járműfejlesztésre. A kormány azonban új határozatával szűkebbre vonta a felhasználás körét. Így a főváros a villamos- és troliinfrastruktúra rekonstrukciója mellett, villamosok, trolik és metrókocsik beszerzésére, városi utak és hidak felújítására, illetve intermodális központok és P+R parkolók építésére használhatja a hitelt.

Buszok vásárlására nem. Márpedig az M3-as metró felújításának idejére 150 pótló buszt kellene beállítani. Ám erre már aligha lesz lehetőség. A kormánydöntés miatt a főváros választás elé került: kevesebb buszt vesznek, vagy szolgáltatást vásárolnak. Ez a két lehetőség szerepel a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésére készült javaslatban is. Ha viszont vesznek, akkor mind a 110 buszt a lengyel Solaris cégtől rendelik meg. Ez ugyanis olcsóbb, készre szerelten érkezik, és a szállítási határidő is tarthatóbbnak tűnik. A kormány alig titkoltan azt várta a fővárostól, hogy a drágább, félkész magyar Modulo buszokat rendelje meg.

A Tarlós István főpolgármester, valamint Bagdy Gábor és Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettesek által jegyzett előterjesztésben külön kitérnek erre: a közgyűlés tudomásul veszi a nemzetgazdasági érdek érvényesítését, de mivel a kormány jelen előterjesztés előkészítéséig nem adott garanciát a főváros számára, nem látják biztosítottnak a kiszervezéssel történő kapacitásbiztosítást, és forráshiány miatt felmondják a Mabi Bus Kft.-vel kötött szállítói szerződést.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.