Rongálják a kerítést, de terrortól nem kell félni

Bár a déli határszakaszon valóban egyre többen rongálják meg a kerítést, aggodalomra okot adó információkat nem hallottak a képviselők a biztonsági szolgálatok vezetői­től a parlament nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülésén. Egész Európában, így nálunk is nőtt az általános terrorfenyegetettség, de az utóbbi időben semmi sem történt, ami közvetlen fenyegetettségre, pláne készülő terrorakcióra utalna.

Határsértők Röszkénél. Megint jönnek
Határsértők Röszkénél. Megint jönnek
Kelemen Zoltán Gergely / MTI

A zárt ülésen az ellenzék bírálta a kormány terrorveszélyhelyzetre vonatkozó alkotmánymódosítási javaslatát. Egyes tervezett rendelkezésekről még a Belügyminisztériumot képviselő Tasnádi László államtitkár sem értette pontosan, hogy azok miért kerültek be a tervezetbe, de mint mondta, azt nem is tárcája, hanem a Honvédelmi Minisztérium készítette el.

Németh Szilárd, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy az illegális migráció és a terrorveszélyhelyzet kezelésében Európában nincs meg a szükséges összefogás. A szakma eközben arra figyelmeztet, hogy növekvő terrorveszélyhelyzettel kell szembenézni, és ez alól Magyarország sem kivétel – emelte ki a kormánypárti politikus, példaként említve a budapesti angol iskola elleni sorozatos fenyegetéseket. Azt viszont Németh Szilárd is megerősítette, hogy konkrét terrorcselekményre utaló jelek egyelőre nincsenek.

Kis csoport, nagy csoport

Az elmúlt hónapok legnagyobb migránscsoportját fogták el kedd délelőtt Röszkénél, 24 magát pakisztáni, indiai, illetve nepáli állampolgárnak valló fiatal férfi lépett illegálisan magyar területre. A határsértők a kerítés előtti drótakadályt ledöntötték, az oszlopokra kifeszített acélhálón pedig csípőfogóval lyukat vágtak. Az elfogottak egy nagyobb csoport tagjai voltak. Mintegy tucatnyian, amikor észrevették a feléjük közeledő magyar rendőröket és katonákat, visszatértek a határ vajdasági oldalára. (MTI)


 

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.