galéria megtekintése

Róna: Az ország süllyed, se a jobb-, se a baloldal nem jelent kiutat

76 komment


Csuhaj Ildikó

Róna Péter közgazdász nem tér vissza Magyarországra Schiffer András lemondása után sem, és nem akar az LMP miniszterelnök-jelöltje lenni. A párt programírója azt mondja, Schiffer távozásának valódi oka a felé áradó gyűlölet a balliberális oldalról, a vád: paktumot kötött Orbán Viktorral.

Eszébe sem jutott, hogy lebeszélje távozási szándékáról Schiffer Andrást? A lemondásával nem tette taccsra az LMP 2018-as esélyeit?

Nem, nem próbáltam meg lebeszélni. Emberileg megértem a döntését. Az LMP szempontjából nézve, Schiffer valószínűleg megalkotta azt, amire képes volt. Most kiderül, hogy az LMP szerény választói sikere annak tulajdonítható, hogy a magyar társadalmat nem érdekli az LMP mondanivalója, vagy azért, mert azt Schiffer nem megfelelően kommunikálta. Az ország szempontjából nézve égetően fontos, hogy felismerjük: a baloldal paradigmája már 2008-ban megbukott, és a helyébe nem lépett semmi, a jobboldal pedig egy avítt, horthysta tákolmányt szorgalmaz. Igenis kell az LMP paradigmája. Én azzal a véleménnyel nem értek egyet, hogy Schiffer András a távozásával megpecsételte az LMP sorsát.

Miért nem? Arcok nélkül lehet sikeres egy párt, amelyik a politikai mezőben deklaráltan a senki földjén táncol?

 

Lehet, hogy az LMP a magyar koordináta-rendszerben a senki földjén táncol, de a „mindenki földje” vagy bárki földje meg az országot a tragédia felé sodorja. Az ország erkölcsileg, szellemileg és gazdaságilag egyaránt süllyed, se a jobb-, se a baloldal nem jelent kiutat.

Ezek szerint változatlanul elutasítja a Fidesz-oldalt, mert turulmadaras, rovásírásos elemekkel tarkítja a gazdaságpolitikáját, de a demokratikus ellenzéket is, melyről még 2012-ben azt mondta – idézzük –, álnok, cinikus, erőszakos banda, és kritikátlan az Európa-imádata.

Ezeket én továbbra is vállalom és fenntartom. Az LMP nagy kihívás előtt áll, a siker 2018-ban attól függ, mennyire meggyőzően kommunikálja azt, hogy sem a jobboldal, sem a baloldal nem rendelkezik az ország felemelkedéséhez szükséges paradigmával. Az LMP is tudja, hogy ez a jelenlegi politikai-gazdasági és társadalmi rendszer a tragédiához vezeti az országot. Schiffer András ebben nem akar már részt venni, de ez nem cserbenhagyás. Ő tette, amire képes volt, ennyire volt képes.

Schiffer András mivel indokolta önnek a távozását? A megálmodott szellemi erőtér hiánya kevésnek tűnik... Mi az igazi ok?

Az számára valóban egy komoly és nagy csalódás, hogy nem sikerült létrehoznia azt a szellemi erőteret az LMP körül, amit szeretett volna. De, hogy mi is az igazi oka a távozásának? Neki elege volt abból a rosszindulatból és gyűlöletkeltésből, ami átszövi a magyar politikai és társadalmi életet.

Róna Péter egy pártrendezvényen
MTI

Személy szerint is érezte a rosszindulatot és gyűlöletet?

Naná!

Milyen rosszindulat örvénylett a személye körül?

Példának okáért a baloldalon széles körben terjesztett azon álláspont és vélemény, hogy ő valamiféle paktumot kötött a Fidesszel. Holott ez egy teljesen aljas és hazug állítás.

Ez onnan datálódik, amikor az LMP nemet mondott a Bajnai Gordon és az Együtt által szorgalmazott szövetségre? Akkor nyilatkozta ön azt, hogy egy liberális személy megzsarolta önöket, vagy szövetkeznek, vagy „ki lesz nyiffantva” az LMP. Ez folytatódott tehát, azt mondja?

Így van. De amikor nemet mondtunk Bajnainak, az Együtt még sokáig nem is létezett. Egyszerűen nem volt semmi olyan szervezet vagy szerkezet, aminek igent lehetett volna mondani. Csak Bajnai és a társai voltak. De hogyan szövetkezzen egy párt egy képlékeny összetételű csoporttal? Alapjában véve a demokratikus baloldal olyan személyre vár és vágyakozik, amelyik visszahelyezi őt abba a hatalmi és erkölcsi állapotba, amelyet a bukása előtt élvezett. De az a kultúra, az a felfogás, az a program, amit ez az oldal Gyurcsány Ferenccel, Bajnai Gordonnal és Simor Andrással képviselt, már régen megbukott. Ennek a restaurálása lehetetlen elképzelés. Az, hogy Schiffer András ebben a restaurációban nem kívánt részt venni, semmiképp sem bizonyítja, hogy paktumot kötött volna Orbán Viktorral. Ő éppúgy, sőt még nagyobb mértékben elutasítja a Fideszt. A kritikája az, hogy az Orbán-kormány szétverte azt az intézményrendszert, mely egy demokratikus társadalom létrehozásához és fenntartásához szükséges.

A DK-s Vágó István a Facebook-oldalára írta ki: Schiffer András miért jelentette fel Gyurcsány Ferencet, és miért nem jelentette fel Orbán Viktort? A feljelentéseknek nyilván van politikai szimbolikája.

Vágó István ténybeli tévedésben szenved, mert Schiffer András több fideszest is feljelentett.

Orbán Viktort nem. Az LMP-n belül létezik olyan belső ellenzék azóta, hogy Karácsony Gergőék, Szabó Tímeáék, Jávor Benedekék elmentek, amelyik nem értett egyet Schiffer András szövetségi politikájával, stratégiájával?

Nincs ilyen.

Jávor Benedek szerint bár megvolt a pártszakadás, az LMP-t változatlanul belső ellentétek feszítik.

Nem igaz. Az LMP-n belül Schiffer András politikájával, politikai tevékenységével, elméletével kapcsolatban én nem láttam semmilyen feszültséget.

Az akkor spekuláció, hogy belső LMP-s társaság zsarolta volna politikailag?

Ez teljesen légből kapott. Ami belső konfliktust gerjesztett, az Schiffer András stílusa volt, ahogy menedzselte a pártot, ahogyan az emberekkel bánt, az számos alkalommal súrlódást okozott. De ezek személyes jellegűek voltak.

Ön 2012-ben kivonult a magyar közéletből, az emlékezetes Bajnai-szövetségi tárgyalások után. Most visszatér?

Nem. Hat évvel ezelőtt költöztem Angliába, nagyszerű ajánlatot kaptam az Oxfordi Egyetemtől, köszönöm a sorsnak, hogy ezt megkaptam. De hiszek az LMP-ben, nagyra tartom az LMP-s politikusok és Schiffer András tevékenységét. Amikor szükség lesz a tanácsomra, hogy kutatást végezzek, vagy a választási program megírásában részt vegyek, állok rendelkezésre.

Lenne az LMP 2018-as miniszterelnök-jelöltje?

Nem.

És ki lehetne ? Vagy a párt új arca?

Én ebbe nem fogok beleszólni, ezért álláspontom sincs.

Szél Bernadetten kívül szóba jöhet bárki, hogy vezesse az LMP-t?

Én ehhez nem tudok hozzászólni. Amiben én kompetensnek érzem magam, az a 2018-as program kidolgozása. Az LMP esélye, hogy ismét parlamenti párt lesz, elsősorban attól függ, hogy képes lesz-e megvilágítani azt a siralmas helyzetet, amibe az ország került, és főképp, hogy azt meg tudja-e mutatni, hogy mi a kivezető út. Az ország teljesen elszigetelődött, a gazdaság teljesítménye a padlón, a társadalom fele nyomorban él. Nagyon nagy a baj. A nemzetgazdaság az EU-forrásokra van utalva, a 2008-as világgazdasági válság megismétlődhet, akármi történhet 2018-ig.

De a program lehet a garancia arra, hogy az LMP bekerül 2018-ban a parlamentbe? Egyáltalán: Jockey Ewing nélkül van Dallas? Stumpf András szerint nincs.

Valószínűleg nincs. A politikában nincsenek garanciák, és az is lehet, hogy majd néhány nagymenő Jockey addigra leesik a lóról. Én abban sem vagyok biztos, más baloldali véleményvezértől eltérően, hogy Orbán Viktor 2018-ban megnyeri a választásokat.

Elképzelhető, hogy 2018-ban már nem LMP-nek hívják majd a pártot, új formáció lép színre, melynek esetleg Sólyom László lesz az emblematikus arca?

A kérdésének az első felére a válaszom: elképzelhető, de nem valószínű. Ismereteim szerint viszont Sólyom László eltökélt szándéka, hogy semmilyen politikai szerepet nem vállal. Hogy az új formáció kikkel működne, arra nem tudom a választ. Eddig az volt a narratíva a riválisaink részéről, hogy az LMP kibontakozásának a legfontosabb gátja, a legnagyobb kártevője maga Schiffer. Most meg persze az megy, hogy Schiffer nélkül az LMP ki fog esni a parlamentből. Most majd meglátjuk, hogy az értelmiségi elit hogy viszonyul az LMP-hez. Közkeletű vád, hogy az LMP Nyugat-ellenes, de ez sem igaz. Nem Nyugat-ellenes, hanem globalizációellenes. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ez az elit nem szereti az LMP-t, és nem is fogja sohasem szeretni, sem Schifferrel, sem nélküle.

A PM-sekkel kell tárgyalni? Karácsony Gergellyel, Jávor Benedekkel, Szabó Tímeával például le kell ülni beszélni?

Az LMP legyen nyitott azokkal, akik érdeklődnek az LMP iránt, de ne változtasson a programján, politikai alaptételein. Az, hogy lehet-e valamilyen új egység, az inkább az elszakadtaktól függ, nem az LMP-től. Ami Karácsony Gergelyéket illeti: nyilvánvalóan meg kellene őket hallgatni, és jóindulattal kellene hozzájuk viszonyulni, ha úgy gondolják, hogy lenne miről beszélni. Jó lenne, ha az LMP a jóindulat kultúráját hangsúlyosan képviselné.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.