galéria megtekintése

Római gát: megszüntetett engedélyeztetés

2 komment


Szalai Anna
NOL

A főváros kérésére megszüntették a római-parti gát engedélyezési eljárását. De ez aligha jelenti azt, hogy a főváros feladta volna a gátépítés tervét.

Megszüntették a római-parti ideiglenes védmű megépítését célzó vízjogi engedélyezési eljárást, méghozzá a fővárosi önkormányzat megbízásából eljáró tervező cég, az Erbo-Plan Kft. kérésére. Márpedig enélkül nem épülhet meg a mobil gát a Római-parton.

A végzést a két ünnep közötti csendben, december 29-én adta ki a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A dokumentumot nyilvánosságra hozó Maradjanak a fák a Rómain internetes oldal szerint a tervező iroda karácsony előtt – december 22-én – a fővárosi önkormányzat levelére hivatkozva kérte az eljárás megszüntetését. A hatóság pedig nem habozott megadni azt. A fővárosnak 1,1 millió forint illetéket kell fizetnie az eredménytelen hatósági eljárásért. Az engedélyeztetés egyébként még az illetékes zöldhatóságnál indult, de időközben a vízügyi hatóság átkerült a Belügyminisztériumhoz, illetve azon belül a katasztrófavédelemhez.

Szentendrén így épült a mobilgát
Szentendrén így épült a mobilgát
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

 

Mint ismeretes, a vízjogi és a környezeti engedélyezési eljárás tavaly áprilisban kezdődött meg, holott 2012-ben még úgy kalkuláltak: öt hónapon belül elkészül a védmű terve, a környezetvédelmi hatástanulmány, és beszerzik a szükséges szakhatósági engedélyeket. A tavalyi dunai árhullám azonban felülírta a korábbi terveket.

A vízmagasság 37 centiméterrel meghaladta a tervezéshez használt mértékadó árvízszintet, így a védmű korábban meghatározott magassága nem nyújtana megfelelő védelmet. A szakhatóság ekkor felfüggesztette az engedélyezési eljárást. A műszaki módosítások után az eljárás augusztusban a környezeti, szeptemberben pedig a vízjogi létesítési engedélyezéssel folytatódott. Az utóbbit február 12-én felfüggesztették a környezeti hatásvizsgálat lezárásáig, mondván: a gátépítés nyomán jelentős környezeti hatások feltételezhetők.

A főpolgármesteri hivatal szerint ez csupán jogtechnikai eszköz volt, az engedélyezési eljárás eredményére nincs hatása. A vízjogi engedélyt ugyanis csak a környezetvédelmi után adhatják ki. Ez utóbbit márciusban meg is kapta a védmű. Tarlós István főpolgármester ekkor bejelentette, hogy az Országos Vízügyi Hatósághoz (OVH) fordul, döntse el végre a kérdést: a part mentén vagy a Királyok útja–Nánási út nyomvonalon épüljön-e meg a római-parti védmű? Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) júliusban ismertté vált állásfoglalásában egyértelműsíti: a vízparti mobil gát terve nem kaphat vízjogi engedélyt. Az OVF által felkért munkabizottság nem tartotta jó ötletnek a mobil fal friss töltésbe történő alapozását – ez történne a víz menti építkezés esetén –, viszont fontosnak tartaná a nyomvonal áttervezését.

A tavalyi árhullám után ugyanis az OVF a teljes hazai Duna-szakaszon felülvizsgáltatta a mértékadó árvízszintet, és arra jutott, hogy az érintett részen 1,3 méterrel magasabb gátat kell emelni a terhelés várható növekedése miatt. De az eddigi tervekkel ellentétben nem ideiglenes gátat kell emelni a parton, hanem elsőrendű árvízvédelmi vonalat. Az ideiglenes gát ugyanis nem oldja meg a csillaghegyi öblözet védelmét, holott a főigazgatóság ezt tartaná értelmes célnak. A II. kerületi jegyző időközben elutasította a római-parti védmű megvalósításával összefüggő fakivágási kérelmet is.

Tiltakozás a Római-parti munkálatok ellen
Tiltakozás a római-parti munkálatok ellen
Kurucz Árpád / Népszabadság

Az előzetes becslés szerint 5-8 milliárdos összköltséggel felépülő, 3-3,5 kilométeres mobil gát azonban csak ideiglenes védmű lenne, mögötte, a Nánási út–Királyok útján minden évben végre kellene hajtani ugyanazt a homokzsákolást, mint eddig. Az ideiglenes gát kiépítéséhez mintegy hétszáz fát kell kivágni. Tarlós szerint ezek zöme a galériaerdő iszapban álló, legfeljebb öt centiméteres törzsű fáit jelenti. A Védegylet szerint viszont a védett platánok egy része is benne van. Az Erbo-Plan 405 fát vágna ki a parton álló 2090-ből. A civilek úgy vélik, hogy jó esetben is a területen élő fák alig ötöde maradna meg a gát megépülése után. A Rómaiért aggódók szerint a part „élvezeti értéke" jelentősen csökken a gát megépülése után.

A városvezetés mindezek ellenére a nyáron még hajthatatlannak tűnt. Tarlós István főpolgármester több helyen is megerősítette: a római-parti védmű megépül, tavaszig beszerzik az összes engedélyt, az ősszel pedig megkezdődhet az építkezés, a munkálatok bő egy évig tarthatnak.

Az eljárás megszüntetése aligha jelenti azt, hogy a főváros lemondott volna a gátról. A Népszabadság értesülései szerint inkább arról van szó, hogy új terv készül, mivel a mértékadó árvízszint jelentős megemelése miatt az egész fővárosi árvízvédelmi tervet újra kell írni, ami a római mellett a rakpartokat is érinti. A főváros vélhetően tervező céget is vált, az Erbo-Plan helyett a fővárosi Enviroduna veszi át ezt a feladatot is. A projektmenedzsmentet már eddig is ez a cég végezte.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.