Roma Összefogás: ügyészséghez fordult a számvevőszék

Az MCF Roma Összefogás Párt meghiúsította ellenőrzésének lefolytatását, ezért az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ügyészségi jelzéssel élt – közölte az ÁSZ a weboldalán szerdán.

Az MCF Roma Összefogás Párt a törvényben előírt "közreműködési kötelezettségének nem tett eleget, meghiúsítva az ellenőrzés lefolytatását. A hiányos adatszolgáltatás, illetve a közreműködői kötelezettség nem megfelelő teljesítése miatt az ÁSZ ügyészségi jelzéssel élt" – áll az Aszhirportal.hu oldalon közzétett dokumentumban.

A közlemény szerint az ÁSZ a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (korábban MDF) 2010–2011-es gazdálkodása törvényességének, továbbá a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt (FKGP), a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP), valamint az MCF Roma Összefogás Párt részére korábban megfogalmazott felhívások teljesítésének ellenőrzését folytatta le. Közölték, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség – amely a fenti pártok közül egyedüliként állami támogatást kap – éves beszámolóiban 2010-ben 274,4 millió forint, 2011-ben pedig 110,4 millió forint bevételről adott számot, amelynek 47 százaléka, illetve 39 százaléka származott állami támogatásból.

A beszámolók közül a 2010. évi adott megbízható képet a párt gazdálkodásáról. A 2011-es bevételi és kiadási adatok 20,7 millió forinttal kisebb összeget mutattak a ténylegesnél, amelynek a bevételi főösszegre vetített 18,8 százalékos mértéke többszörösen meghaladta az ÁSZ által alkalmazott átfogó lényegességi küszöböt. "Emiatt a 2011. évi beszámoló nem mutatott valós képet" – írták.

A párt bevételszerző tevékenysége során betartotta a párttörvény előírásait. Kötelezettségállománya az ellenőrzött időszak zárlati adatai szerint 2010-ben 678 millió forint, 2011-ben pedig 703 millió forint volt. A párt bevételéhez viszonyított kötelezettségállománya a 2010-es közel két és félszereséről 2011-re hat és félszeresére nőtt.

Az ÁSZ szerint a 2011. évi beszámoló lényeges hibája, valamint a kötelezettségállomány megemelkedése újfent rávilágít a párttörvény szabályozási hiányosságaira. A jogszabály ugyanis nem rendelkezik kötelező könyvvizsgálatról, nincs összhangban a számviteli törvénnyel, továbbá sem a párttörvényben, sem az állami vagyontörvényben nincsenek szabályozott garanciák a fizetésképtelenség esetére.

Az ÁSZ felhívta a párt elnökét, hogy készíttesse el és tegye közzé megbízható és valós adatokkal a 2011. évi módosított beszámolót, valamint érvényesítse a könyvvezetésben a teljesség és valódiság számviteli törvény által előírt elvét. Közölték, az FKGP teljes körű, az MSZDP hiányos adatszolgáltatást teljesített.

Az FKGP a 2005 és 2008 közötti időszak éves beszámolóit 2011 februárjában tette közzé, a 2009 és 2011 közötti évekre beszámolókészítési és -közzétételi kötelezettségét a párttörvényben előírt határidőn túl teljesítette. A számviteli szabályozás megfelelősége érdekében 2011. január 1-jei hatállyal módosította pénzkezelési szabályzatát, megteremtve az összhangot a számviteli törvény előírásaival. Az ÁSZ felhívására a könyvvezetési hibákat önellenőrzéssel helyesbítette, a párt kötelezettségeit a saját tulajdonú székház értékesítéséből befolyt 1,32 milliárd forint bevételből rendezte.

Az FKGP a számviteli bizonylatok jogszabályban előírt alaki és tartalmi követelményeit nem teljes körűen érvényesítette, de az ellenőrzés által feltárt hiányosságoknak nem volt kihatásuk a 2011. évi beszámolóra. A párt 2012 májusában tett eleget a 2005 és 2008 közötti évekre vonatkozó nullás bevallási kötelezettségének. 2011-ben szabályszerűen teljesítette az előírt adó- és járulékmegállapítási, -nyilvántartási, -levonási, -bevallási és -befizetési kötelezettségét.

Az MSZDP a korábbi ellenőrzés során megfogalmazott 2007. és 2008. évi módosított, valamint a 2009 és 2011 közötti éves beszámolók elkészítését, közzétételét nem igazolta. A párttörvény az ÁSZ-felhívás teljesítésére vonatkozóan nem határoz meg határidőt, továbbá nem tartalmaz szankciót arra az esetre, ha a párt a beszámoló készítési és közzétételi kötelezettségét nem teljesíti.

Az MSZDP a számviteli törvény előírásai ellenére nem módosította a számviteli politikáját, könyvvezetési kötelezettségét nem teljesítette, amelyért a képviseletre jogosult személy a felelős – áll a dokumentumban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.