Hogy a romákból is lehessen orvos

Roma orvostanhallgatókat várnak a Semmelweis Egyetemre. Az egyetem és a Avicenna International College kezdeményezésére külön programot indítottak, hogy a roma fiataloknak is legyen esélyük orvossá válni.

Egyelőre kilenc roma fiatal tanul hétvégenként kémiát, biológiát, angol nyelvet. A cél, hogy felvegyék őket az orvosi egyetemre. Az első, ilyen előkészítőre a Nyírségből, Baranyából, Borsodból és Budapestről jelentkeztek a 18-24 éves fiatal emberek.

A kezdeményezés a Semmelweis Egyetemhez és az Avicenna International College-hez fűződik. A szervezők több helyen is hirdettek: mondván keresik a tehetséges, a kemény tanulástól meg nem riadó, érettségizett vagy érettségi előtt álló romákat. Úgy hitték: százával fognak jelentkezni, tanárok ajánlják majd a tanítványaikat, de végül 35 fiatal jelentkezett, közülük kilencet választottak ki.

Az egyik tanuló a Magyar Rádiónak  azt mondta, tisztában van azzal, hogy tanulnia kell, ha valamit el akar érni. A családja azt szerette volna, hogy rendőr legyen, de azt nem érezte magához közel állónak. Most abban bízik, hogy orvos lesz, és igyekszik ledolgozni a hátrányát. Másikuk szerint: a roma emberek Magyarországon félnek az egészségügytől, ha valakinek eltörik a lába, akkor sem megy orvoshoz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.