galéria megtekintése

Bányamentőként kezdte a YouTube-sztárrá vált mentős

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 21. számában
jelent meg.


Boda András
Népszabadság

„Remélem, sosem kell értem jönniük, de ha mégis, jó lenne, ha ő vezetne!” – így üzent egy kommentelő Csordás Tibor mentőautó-vezetőnek. A kívánság cseppet sem váratlan, hisz már több mint 2,7 millióan győződhettek meg arról, hogy Csordás Tibor az Országos Mentőszolgálat leggyorsabb, legbiztonságosabb sofőrjei közé tartozik, miután a 39 éves budapesti férfi feltöltött egy videót a YouTube-ra az egyik „különösen jól sikerült” vonulásukról.

A videó szinte órák alatt meghódította a világháló közönségét: úrvezetői szemmel ugyanis egészen hihetetlen, ahogy a pilóta „átfűzi” a fővárosi forgalmon az esetkocsit, és a nyolc-kilenc kilométeres, normál tempóban legalább 15-20 percig tartó utat alig több mint öt perc alatt abszolválja.

– Évekkel ezelőtt töltöttem fel az első videót, oktatási céllal. Úgy gondoltam, hogy az autósok jobban, többet tudnak segíteni a forgalomban, ha legalább a képernyő előtt, képzeletben átülhetnek a mentőautó volánja mögé. Így jobban megértik, mivel segítenek vagy lassítanak minket

– mesél a YouTube-karrier kezdeteiről Csordás Tibor. – Volt már olyan videónk, amelyet tízezrek néztek meg, de ez most más volt.

 

Noha Csordás Tibor ma alighanem az ország legismertebb mentőautó-vezetője, nem egy vargabetű akadt életében, mire az esetkocsi volánja mögé került. Kezdjük mindjárt azzal: eredetileg bányásznak készült. Mint azt a háromgyermekes családapa meséli, bátyjától kapott kedvet ehhez a munkához, és az utolsók egyikeként tanult vájárnak Esztergomban. Az oroszlányi szénbányákban kezdett aztán dolgozni, és ott már kiderült, hogy nem áll távol tőle mások megsegítése: az első adandó alkalommal jelentkezett bányamentőképzésre.

A tanfolyamot elvégezte, de éles föld alatti bevetése nem volt, mert a biztosabb egzisztencia reményében – és a kocsikhoz való vonzódása meg a buszvezetőként dolgozó édesapja példája miatt – ,„hivatásos” sofőrnek állt, taxizni kezdett Budapesten. Volt, hogy havi tízezer kilométert is megtett, de így is nehéz volt összefuvarozni a megélhetésrevalót, mind többször gondolt arra, hogy váltani kellene. Az fel sem merült benne, hogy ne a volán mögött folytassa, dilemmát csak az okozott neki: a kék lámpás kocsik vagy a kék színű buszok vonzzák-e jobban?

Végül a mentőszolgálatot választotta, és a sikeres felvételi után kiderült: megtalálta helyét a világban. Hamar esetkocsira került: a taxis évek alatt szerzett vezetői rutin mellett ebben az is segítette, hogy ott van a fejében szinte az egész város, ritkán szorul navigációs segítségre. Nem mellékes az sem: a baleset helyszínén, betegeknél sem vallott kudarcot – a biztonságos és gyors „fuvar” ugyanis csak egy része a sofőrök munkájának, segíteniük kell a mentőtiszteket, orvosokat, ha kell, sebet kötöznek, pácienst mozgatnak, hordágyat cipelnek.

Csordás Tibort kérdezzük persze emlékezetes eseteiről, „nagy mentésekről” is, ám udvariasan hárít: a betegek, sérültek védelme érdekében a videóiból is mindig kivágja az utolsó perceket, másodperceket, hogy még az se derüljön ki, pontosan hová vonultak.

Egyetlen komolyabb balesete volt eddig: még taxizott, amikor leszakadt az előtte haladó kocsiról a kipufogó, és egy nagyobb darab, centikre a fejétől, berepült az autójába. „Ha csak kicsit odébb repül be, vagy elrántom a kormányt, akkor végem van” – értékel.

Nem szórakoztatni, hanem oktatni akar a videókkal
Nem szórakoztatni, hanem oktatni akar a videókkal
Szabó Miklós

Sosem unja meg a vezetést. Ha épp nem a családot viszi kirándulni, akkor másodállásában távolsági buszt vezetve vállal heti egy-egy „rövid, 1200 kilométeres fordulót”.

2710 mentős és 2700 tűzoltó vezet „kék lámpás” járművet

Az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) 2710 mentőgépkocsi-vezető dolgozik. A szervezet szerint „az ország legnagyobb részén biztosított a megfelelő számú jelentkező a mentőgépkocsi-vezetői álláshirdetésekre”, de az új mentőállomásokra és a kétszáz nemrég beszerzett mentőautó vezetésére folyamatosan vesznek fel sofőröket. Bár a szakma vonzónak tűnik, tény az is, hogy nagy a fluktuáció: tavaly 134 mentőgépkocsi-vezető lépett ki a szolgálattól, és 144 állt munkába. Mint megtudtuk, a szigorú felvételin kiválasztott „újoncokra” egy hónapos tanulás vár – ezalatt egészségügyi oktatáson is részt vesznek –, majd négy hónapos próbaidőszakon dől el, maradhatnak-e. Mindezek után folyamatos képzéseken vesznek részt a sofőrök, évente körülbelül ezer vezetőnek tartanak továbbképzést, például vezetéstechnikai tréninget.

A továbbképzésre nagy hangsúlyt fektetnek a tűzoltóságoknál is, ahol 2700 hivatásos tűzoltó vezethet megkülönböztető jelzéssel gépjárművet.

Sofőrhiány itt sincs: külön gépkocsivezető állás nincs, a tűzoltók jó része rendelkezik a szükséges engedéllyel ahhoz, hogy „kék lámpás” járművek volánja mögé üljön. (B. A.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.