csizmatalp | 2009. október 23. | 08:38:57
Üdv.
Beszélhetünk itt akármiről. Vitázhatunk. Veszrekedhetünk. Szidhatjuk egymást. Értelme? Ez a kormányzat célja!!!
Érezhető, hogy az emberek nagy része magyarországon mennyire becsüli a tűzoltók munkáját. Nap, mint nap érezhető a szeretet. Felnéznek a tűzoltókra. Csak sajnos az elkölcsi megbecsülésért, a tiszteletért nem tud a tűzoltó a gyerekének sorbaállni kenyérért. Mert sokaknak nem futja többre. Sokan a csőd szélén állnak. Tudom sokan mások is. Odáig jutottunk, hogy a beosztotti állomány 20%-a csőd szélén áll, teljesen kilátástalan anyagi helyzetben. Újabb 20%-nak elfogyott a kis tartaléka, ha romlik a helyzet, akkor csődbe fog menni. Megint 20%-nak még van ugyan tartaléka, de rövidtávon felélésre fog kerülni. Van a maradékból 20%, aki szüleinél lakik, nincs családja. De nem is mer családalapításra gondolni. Legvégül pedig van még egy nagyon szerencsés 20%, akit tudott valaki alkalmazni, másodállásban, a 24 óra mellet, esetleg tud valamit vállalkozni. De ez az arány csökkenőben van. Kérdem én ezt meddig lehet tűrni? Kérdem én miért kell rettegni a tűzoltónak, ha betegállományba kerül. Mert ha munkahelyi balesetnek is számít, és "100"%-os a "táppénze", Délutános, éjszakás, és egyéb rendszeres pótlékok nélkül alig 70.000 forintot visz haza! Ne adja isten, hogy tartósan legyen beteg, vagy sérült. A bajt tetézi, hogy még másodállásból ideiglenesen(, vagy véglegesen) kiesik ilyenkor.
De kérdem én, hogy az embereknek, a drága állampolgároknak, akik bajba kerültek, vagy fognak kerülni, egy az élettől megkeseredett, nehéz sorsú, kilátástalan anyagi körülmények között élő, esetlegesen másodállástól kimerült tűzoltóra lenne szüksége, ha az élete, vagyonkája kerül a pusztulás szélére?
Ezeket tessék mérlegelni...
Utána lehet gondolkodni mielőtt nyilatkozunk. Esetlegesen parancsnoki székből vagdalkozni az esküvel, a hivatástudattal. Csodálkoznak, hogy mire képes egy tűzoltó, egy békés demonstráción? Mi lesz, ha az előbb említatt arányok tovább romlanak? A drága parancsnokaink tudták velünk együtt mondani: "...Az alárendeltjeimről a legjobb tudásom szerint gondoskodom..." Erre azt hiszem két demonstráció között többször lehetne hivatkozni.
Üdv.
kuntaforeverkinte | 2009. október 20. | 18:34:43
Moderálási alapelvek- komment törölve -
chris76 | 2009. október 20. | 13:20:28
sajnos a tűzoltok felelősséggel tartoznak azoknak is,akik igy kitolnak velük!azért milyen jó volt néhány politikusnak,amikor a molotovkoktéllal "leitatott,tűzbe hozott,kéjbarlangját"eloltották a lánglovagok!!!ez a hála.
villamosterv | 2009. október 20. | 08:36:26
Zokni! Arról még nem is beszéltem, hogy 40 évesen bármelyikük nyugdíjba mehet, függetelnül attól, hogy mit csinált. Persze a vezetők inkább "hosszabbítanak", azaz nyugdíj után is maradnak, mert nem akarnak elesni a kiváltságoktól! Micsoda gépészkedés folyhat itt a háttérben!
zokni67 | 2009. október 20. | 08:29:38
Villamosterv, szerinted kinek a feladata lenne ezeknek a visszaélések kiküszöbölése, mert nem csak a tűzoltóságnál ez a helyzet!!?? A bányánál a munkaügyisnek,titkárnőnek,olyannak aki évente egyszer / ha / lemegy jár a földalatti és a korengedmény de lehet sorolni rendőrség,hadsereg!!! Aki legalul van az keres legkevesebbet és az ő terheléséhez hasonlitják magukat a " kivételezettek " !!!!
villamosterv | 2009. október 20. | 07:54:49
Sandor1!
Igazad van: "a cikk nem is erről szól, hanem arról, hogy a tűzoltóságtól elvont pénzek miatt nem lesz pénz arra, hogy a tűzoltók kivonuljanak."
De ha csak annak a fele igaz, amit leírtam a tapasztaltak és hallottak alapján, akkor nem lehetne megtakarítani, átcsoportosítani?!
Tegnap elhangzott két szám, mivel - autózás közben - nem jegyeztem meg, csak nagyságrendileg tudom idézni (pontosítsa vki kérem!!!). Nos, az átlag fizetés a tűzoltóságnál vmi 300 ezer forint körül van. A beosztottak 100 ezer körül keresnek. Ha a súlyozást figyelembe vesszük, akkor hogyan jön ki a 300 ezer körüli átlag?! Eléggé BKV-s szaga van ennek...
Biztos, hogy jólsáfárkodnak adóforintjainkkal a tűzoltó tábornokok?! Biztos, hogy arra fordítják, amire kapják?! Ezt kellene megvizsgálni!
Kíváncsi vagyok, hogy akik most átvették apetíciót, jövőre megvizsgálják-e a pénzügyeket, vagy akkor is csak a népszerűséget keresik majd.
villamosterv | 2009. október 20. | 07:46:58
Villamosmérnök tervezőként sokat járok tűzoltóságokra engedélyeztetések miatt, főleg Budapesten. Sokat tudok róluk, és nagyon nagyra becsülöm a vonulós, pirosautón dolgozó tűzoltókat. De nem hallgathatom el a negatív dogokat sem:
Az a budapesti főparancsnok, aki az emelvényen díszelgett és napok óta celebként járja a médiákat, közel milliót keres havonta. A mellette állók pl. a szóvivő szintén több száz ezerért jár be a munkahelyére. Hol kockáztatják ők az életüket? Az emelvényen álló tábornok állítólag úgy lett „TŰZOLTÓ” tábornok, hogy egyetlen napig sem (!) volt vonulós tűzoltó, egyetlen embert sem mentett meg, egyetlen tüzet sem oltott el! (Aki tudja, cáfolja meg!) Ő tényleg 470 forintért kockáztatja az életét?
Szolgálati autókkal jönnek-mennek, amit persze közpénzből fizetünk. Akkor a nagy tűzoltóautókra miért nincs pénz?! Számolja meg valaki hány személyautó hurcolja a vezetőket, mennyibe kerül a benzin, a sofőr. Egy kis testmozgás – úgy látom – nem ártana némelyik vezetőnek. Valaki írta itt azt a fizikai felmérést. Hát tényleg nem lehet komoly, ha az emelvényre kiállított parancsnok megfelelt.
Ha bemegyünk a Kun utcai központba külön eligazítás szükséges, hogy a sok főosztály, osztály közt eligazodhassunk. Nekem szerencsére csak egyetlen főosztállyal kell kapcsolatban lenni, de a portás szerint kb. 300 ember van a különböző főosztályokon, osztályokon. Mind irodában, sok százezer forintos fizetésért. Titkárságok, HR osztályok, média főosztály és isten tudja még mi minden. Ők mikor is veszélyeztetik az életüket?
De ezek csak a látható dolgok. A bentiek tudnak róla, hogy a lassan működésképtelen budapesti tűzoltóság számtalan nyugdíjasnak fizet havi több százezres pénzt, visszafoglalkoztatás címszóval, de vannak, akik „tanácsadóként” vesznek fel hatalmas pénzeket! Vezetők sora van úgy, hogy eléri a nyugdíjkorhatárt, felveszi a nyugdíját és a fizetését is. A tűzoltók szerint a szóvivőjük (nem amelyik tegnap is szerepelt, hanem a másik, a szemüveges, akinek a neve nem jut eszembe) VÁLLALKOZÓKÉNT számláz nem kis pénzt havonta, azért, hogy „vigye a szót”.
Az egyik egységnél mondják, hogy a vezetőjük állítólag egész évben külföldön van, mert tolmácsként kísérgeti a külföldi szakmai utakra a vezetőket. (Ezek szerint a nyelvtudás nem követelmény náluk!) Bejárják a világot a vezetők, és tanulják, hogy kell tűzoltóságot vezetni. Itthon nem lehetne?
Ez gondolom csak a jéghegy csúcsa, de feltehetően meg lehetne találni a pénzt, csak éppen arra kellene költeni, amire adták: a bennünket mentő, segítő tűzoltókra!
Azzal fejezem be, amivel kezdtem: az igazi tűzoltók sokszor embertelen munkát végeznek. De ez a veszély hangoztatás nekem is necces: van egy emléktábla a Kun utcai központban, amin ott vannak a hősi halottak. Kb. 20 név van rajta a háború óta, de ebben benne van – szintén a portás szerint, meg az évszámból következtetve – tucatnyi 56-os halott, akik a harcokban estek el. Persze 8-10 tűzoltó halál is sok, de 60 év alatt 8-10 rendőr, villanyszerelő, taxis is halt meg munka közben…
sandor1 | 2009. október 20. | 07:28:10
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Hungaricus5 | 2009. október 20. | 03:08:24
Moderálási alapelvek- komment törölve -
tsz elnok | 2009. október 20. | 00:42:44
samuraijack!Irod,hogy el lehet menni tuzoltonak-persze csak ha alkalmas ra az illeto.En erre meg azt mondom,hogy ott lehet hagyni a tuzoltosagot es el lehet menni mas jol fizetett munkara.Majd minden tuzoltonak van valamilyen szakmaja,nyitva az ut a meggazdagodas elott.Nem muszaly tuzoltonak lenni!Orvosnak sem,tanarnak sem,apolononek sem es meg lehetne sorolni sajnos igen hosszan a szakmakat.
BÁTOR | 2009. október 19. | 23:18:17
samuraijack | 2009. október 19. | 23:01:07
jelenleg már "csak" 180 óra körül dolgoznak mert folyamatosan csökkentették a munkaidejüket különböző szabadnapokkal tehát már majdnem elérik Uniós normát, csupán az a baj, hogy az eddig dolgozott havi 240 órát nem fizették ki túlóraként az Uniós csatlakozás óta ezért most perelnek, a saját pénzükért! Ráadásul e nélkül is nagyon kevés a fizetésük a McCdonálsba vagy Burger kingbe többet keresnek de még a minisztériumokban a takarítók is /nem lenézés/ sajnos szakmunkásként kezelik őket és segédmunkás bért kapnak sajnos ami "hivatás" azt nem fizetik meg, ami sógor, koma stb. állás azok meg túl vannak fizetve mindenhol!
damil | 2009. október 19. | 23:02:43
Moderálási alapelvek- moderált komment -
N ltd btr?
z tt kmmntl sk lmbtg zt hsz h bszl 6 nylvn kkr mr td vkmt?! Pdg csk szrjnkk. sggkt sm tdjk knyln bz pltksk, jsgrk, dplms mcskjncsk gydl. z rszgt nm tzltk s z gyb nm dplmsk vgtk gllyr, mvl k rr nm rtk r!
És dplms pcsk bn fldjtk, h z nys vltlnl bnt mrd z g hzbn, rr fny drl!
Jl jgyzztk mg bzk! H PRSZT NM SZRK Z ÚR NM SZK!
samuraijack | 2009. október 19. | 23:01:07
spartacus! Tájékozódj!
Ha az ismerősöd az asztalosműhelyben dolgozik, hogy lehet szolgálatban? Esetleg önkéntes?
A tűzoltók 24/48 órás szolgálatot adnak. Tehát egy hónapban 240 órát. Ezért 95-110e Ft-ot kapnak kézbe. Gondolom, te is feláldoznád az életedet ennyi pénzért.
De Ők nem csak a pénzért csinálják. Szeretik amit csinálnak. De sokszor kénytelenek másodállást vállalni, mert ennyi pénzből sokszor a csekkek befizetésére sem telik.
El lehet menni tűzoltónak. A kapu nyitva áll mindenkinek. Persze ha alkalmas rá.
BÁTOR | 2009. október 19. | 22:37:57
Na kicsit utánanéztem a dolgoknak
Ami kiderült a tűzoltók eddig minden kormánynál alul fizetettek voltak /ahogy a dolgozok általában/ a fidess kormány alatt elvették a veszélyességi pótlékot / Mr. Pintér/ ezért évekig pereskedtek, és csak az MSZP alatt kapták meg, kivéve a főcáros ahol Demszky ezt biztosította a főváros költségvetéséből majd visszaperelte az államtól, a jelenlegi kormány meg az elmaradt túlóra pénzekkel tartozik nekik, szóval mindegy melyik hatalom egyik se sokat törődik velük! Azért ha jön a fidess kíváncsi vagyok mit von el megint Mr. Pintér tőlük
damil | 2009. október 19. | 22:20:25
Na mi van bunkó nekem diplomám van parasztok?
damil | 2009. október 19. | 22:16:05
Nagyképű bunkó pöcsök!
damil | 2009. október 19. | 22:15:14
Na látjátok bnuzik! Minek mindenhová politika! Fizessétek meg a dolgozót is egyszer!
Vagy az annyira snassz, ha valakinek nincs diplómája és nem hak éhen? Elmebetegek!
damil | 2009. október 19. | 21:43:50
Menjen az összes Fideszes a jó édes anyjába, de még mielőtt minden maszopos oda ment volna.
A zűzolzók jelenkeg ingyen dolgoznak.
UFFF!!!!!!!!!!!!!!!
spartacus | 2009. október 19. | 21:37:25
cselcsabi | 2009. október 19. | 18:33:33
Van egy jó hírem! :) Jövőre újra lesz 13. havi fizetés. Ráadásul még a választások előtt kézbesítik. A különbség csak annyi, hogy ezt nem 13. havinak fogják hívni, hanem kereset-kiegészítésnek, és csak egyszeri alkalomra, tehát a 2010-es évre szól. Most a közszolgák java része nem havi apanázst, hanem egységesen bruttó 98 ezer Ft-ot kap.
http://cselcsabi.nolblog.hu/archives/2009/10/19/Keszul_az_uj_valasztasi_csali/"
Cselcsabi. Telebofogod a hulyesegeddel a nolt, de amikor FORRAST kerek (a te szinvonaltalan blogodon kivul), akkor nema csend es menekules. Oreg, vagy masolj be egy nomralis FORRAST, vagy huzz el a francba!
damil | 2009. október 19. | 21:36:18
Sőt minden bolsi s minden fasiszta dettó!
vagyis kapják be!
spartacus | 2009. október 19. | 21:35:43
Na, akkor arnyaljuk a kepet!
Eleg hangzatos a cim, de ugye egyaltalan nem igaz. A tuzolto munkajanak resze a kikepzes (reszben az iskolapadban), es resze a keszenleti szolgalat. Ismerek olyan tuzoltot (es ez eleg jellemzo elmondasa szerint), akinek asztalos muhelye van. Napkozben ott dolgozik, aztan este a keszenletben kialudja magat.
Felreertes ne essek, tisztelet illeti oket a munkajukert, de azert nezzuk mar meg a dolog masik oldalat is. Masreszt ismeretim szerint munkanelkuliseg van Magyarorszagon, biztos vagyok benne, vlenne jelentkezo a helyukre. (Meg ha a kikepzesuk extra idot es anyagiakat is jelentene.)
damil | 2009. október 19. | 21:34:07
Még mielőtt bármilyen komententet elolvasok, kapja be az összes politikus!
És at összes bér kommentelő!!
laza | 2009. október 19. | 20:37:38
Kedves irriga!Majd amikor a te házad ég vagy beszorultál az autódva akkor is ezzek mond amit leirtál!ha még nem tapasztaltad,jobb ha alszik mint hozzád kapjon riasztást.Van családod?Ha van tudod milyen érzés ha nem megy haza időbe vagy nem veszi fel a telefont akit éppen haza vársz?Nekik is van aggodó családja!!!Próbáld ki milyen amikor esemény dús napjuk van(pl:vonatbalest,valakit elütt és nekik is segiteni kell a darabokat össze szedni,vagy egy baleset amibe gyerek is sérül,vagy olyan család akik egy tűzbe elvesztik az otthonukat hát mondhatnám nem könnyű nekik)Na meg a fizetés nem könnyű egy családod eltartani belöle(egy vonulósé nem sok lassan a minibárbérből élőké több lesz)
leszbicica | 2009. október 19. | 20:24:00
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Terminátor | 2009. október 19. | 20:21:17
Ez a világ olyan világ, sokat ígér, keveset ád.
Tökösnővér | 2009. október 19. | 19:32:53
Nyugtáztam és elnézést Tatárúr! Irriga!szerintem meg legyen csak egyszerűen Tűzoltó!
irriga | 2009. október 19. | 19:22:41
Tökösnővér | 2009. október 19. | 19:06:21
Egyetértek!
Inkább aludjatok.
Csak minek ez a kavarás, hogy önkormányzati tűzoltó?
Legyen önkénte és hivatásos.
KannibálTatárÚr | 2009. október 19. | 19:14:46
Moderálási alapelvek- komment törölve -
kistelkes | 2009. október 19. | 19:14:03
A tűzoltók együttesen az ország legfegyelmezetebb, legbátrabb és legtiszteségesebb közössége, ahogy mindenhol a világon.
Amikor már senki nem tud segíteni, akkor jönnek ők.
Tökösnővér | 2009. október 19. | 19:06:21
Irriga!Az a jó ha aludt mert akkor máshol nem esett baj.....És az mint Te is tudod gondolom az önkormányzat nem a saját bevételéből él.Az önkormányzatoknak adott költségvetésből tartják fel.Kannibál Tanár Úr! Nálunk az átlagos vonulás évente 200 körül forog.Na annyiszor minimum.
samuraijack | 2009. október 19. | 19:03:46
Irriga! Nagyon igazságtalan vagy. Tájékozódj.
http://www.ftsz.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=737&Itemid=108
KannibálTatárÚr | 2009. október 19. | 19:01:25
Moderálási alapelvek- komment törölve -
irriga | 2009. október 19. | 19:00:04
Tökösnővér | 2009. október 19. | 18:56:31
Az én kérdésem arra vonatkozik, hogy mi a francnak tartoztok az önkormányzatokhoz, ha a pénzt állam bácsitól várjátok?
Hogy a polgármester házát oltsátok először?
irriga | 2009. október 19. | 18:57:38
Tökösnővér | 2009. október 19. | 18:52:55
Miskolc.
Há sokat nem dolgozott, éjszaka jókat aludt. Valami ügyelets volt az utóbbi néhány évben.
Előtte tűzvizsgáló.
Most 54 évesen nyugdíjas.
Azért ilyen későn, mert nem ott kezdett.
Tökösnővér | 2009. október 19. | 18:56:31
Irriga! Amúgy ha utána nézel magyarországon több tűzoltóság létezik.És egyértelmű ha a pénzt a jövő évi költségtervezet vonja el akkor a parlament elött tüntetnek.
Tökösnővér | 2009. október 19. | 18:52:55
Irriga!Ha kérdezhetem,a sógorod hol szolgált?Jelenleg én is tűzoltó vagyok, és biz' nem vagyok agyonfizetve, bármilyen hülye is vagyok de 470-ért dolgozok...
cselcsabi | 2009. október 19. | 18:33:33
Van egy jó hírem! :) Jövőre újra lesz 13. havi fizetés. Ráadásul még a választások előtt kézbesítik. A különbség csak annyi, hogy ezt nem 13. havinak fogják hívni, hanem kereset-kiegészítésnek, és csak egyszeri alkalomra, tehát a 2010-es évre szól. Most a közszolgák java része nem havi apanázst, hanem egységesen bruttó 98 ezer Ft-ot kap.
http://cselcsabi.nolblog.hu/archives/2009/10/19/Keszul_az_uj_valasztasi_csali/
irriga | 2009. október 19. | 18:15:15
Nefelejcs | 2009. október 19. | 16:55:24
Orvosok, tanítók, tanárok ....
Há a rendőrök elég rendes ZS-t visznek haza mindenféle pótlékkal.
Egyébként ez a tűzoltóknál is így lehet, mert 470 Ft-t nem hülye senki ott dolgozni.
Aztán a sógorom is tűzoltó volt, de nem tartozott a szociális segélyre jogosultak közé.
irriga | 2009. október 19. | 18:12:25
Róka90 | 2009. október 19. | 16:21:48
Ha valaki az állam által adott pénzből él, akkor az legyen direkt.
Minek az áttétel?
Hogy lehessen másra mutogatni?
Nefelejcs | 2009. október 19. | 16:55:24
Minden együttérzésem a tűzoltóké. És rendőröké, és mentősöké.És a hálám is, hogy nem munkabeszüntetéssel tüntetnek.
pakesz | 2009. október 19. | 16:50:15
Moderálási alapelvek- komment törölve -
irriga | 2009. október 19. | 15:50:40
Egyébként, ha a tűzoltóság tényleg önkormányzati, akkor miért a Parlamentnél tüntetnek?
Ha ellenben a pénzt az államtól kapják, akkor miért önkormányzatiak?
irriga | 2009. október 19. | 15:49:01
bocs | 2009. október 19. | 15:36:24
Mi az a 240 óra?
bocs | 2009. október 19. | 15:36:24
Moderálási alapelvek- komment törölve -
basatu | 2009. október 19. | 14:30:53
Sőt a tanárok,a nővérkék,meg a vasutasok is.De a kommunisták nem,azoknak fát lehet vágni a hátukon.
irriga | 2009. október 19. | 13:54:40
Há minden szakmának vannak veszélyei.
Sajna még az úrvezetésnek is.
morientez26 | 2009. október 19. | 13:33:52
Moderálási alapelvek- komment törölve -
|