Rogán megadóztatná a romkocsmákat

Egyezségre jutottak a szórakozóhely-tulajdonosok és az önkormányzatok a felügyeleti díjról: évente legalább 500 ezer, legfeljebb 3,5 millió forint felügyeleti díjat kell majd fizetniük a belvárosi szórakozóhelyeknek a kereskedelmi törvény pénteken benyújtott új módosító javaslata alapján.

A felügyeleti díj pontos összegét a működési engedélyben szereplő befogadóképesség alapján határozzák meg, amely nyitvatartási naponként és fejenként 20 forint. Ha a befogadóképesség nem határozható meg, akkor az üzlet alapterületét veszik alapul: 3 négyzetméterenként számítanak egy személyt. Tekintettel a nem egész évben nyitva tartó romkocsmákra, felső plafont is meghatároztak: a felügyeleti díj összegét az iparűzési adóalap 0,5 százalékában határozták meg – az új módosító törvény szerint.

Az önkéntes befizetést elmulasztó egységek éjfél utáni működésére vonatkozó engedélyét az önkormányzatok visszavonhatják. A díjból származó bevételt a kerületek a szórakozóhelyek környékének megnövekedett közbiztonsági és köztisztasági feladatainak ellátására kötelesek fordítani. Ennek részleteit az V. kerületben például egy háromfős, a helyi vendéglátóhely-tulajdonosok, illetve az önkormányzat képviselőjéből álló testület határozza majd meg.

Nem egy újabb adót vezetünk be, hanem egy meglévő – önkormányzatok és a vendéglátóhelyek közötti – konfliktust oldunk fel a kereskedelmi törvény újabb módosításával – jelentette ki a javaslatot benyújtó Rogán Antal, V. kerületi polgármester pénteken a belvárosi Spíler szórakozóhelyen megrendezett háttérbeszélgetésen. A Fidesz frakcióvezetője mindemellett nem tagadta, hogy a tavaly szeptemberben benyújtott módosítása nem a várt eredményt hozta. Rogán ismét hangsúlyozta, hogy az akkori módosítás célja nem a romkocsmák bezáratása volt, hanem az erotikus szolgáltatást nyújtó éjszakai szórakozóhelyek elleni eredményesebb fellépés jogszabályi kereteinek kialakítása. Csakhogy a VII. kerületi önkormányzat rendőrségi javaslatra, illetve a törvénymódosításra hivatkozva több Kazinczy utcai romkocsmának is megtiltotta az éjszakai működést.

A törvénymódosítás rendőrségi engedélyhez kötötte a világörökségi területen lévő, szeszes italt kimérő bárok, night klubok éjfél és reggel hat óra közötti nyitva tartását. Az indoklás szerint a világörökség területén üzemeltetett, a szórakoztatást az illegális erotikus szolgáltatással összekötő vendéglátóhelyek veszélyt jelenthetnek mind a közbiztonságra, mind a kialakult városképre. Rogán Antal nem tagadta, hogy a módosítás alapján nehezen meghatározhatóak a nem kívánatos szórakozóhelyek, másrészt úgy véli, a törvénymódosítás körüli vita olyan régóta meglévő problémákat hozott felszínre, amelyek mindenképpen  megoldásra vártak. Újfent hangsúlyozta: a belvárosi vendéglátóhelyek, különösképpen a romkocsmák izgalmas, kedvelt színfoltjai Budapestnek, amelyek bezáratása semmiképpen nem lehet cél. Az önkormányzatok szűkös forrásai viszont nem teszik lehetővé, hogy saját büdzséből fedezzék az éjszakai szórakozóhelyek működéséből fakadó – takarítás, fokozott rendőri és közterület-felügyeleti jelenlét – plusz költségét. Így ehhez mindenképpen hozzá kell járulniuk az itt lévő szórakozóhelyeknek. (A világörökségi területekről ITT olvasható összefoglaló).

A kompromisszumos megoldás keresése érdekében Rogán egyidejűleg tárgyalt a vendéglősökkel, illetve kért állásfoglalást a Belügyminisztériumtól és a rendőrségtől. Közel féléves egyeztetési folyamat lezárásaként alkották meg a felügyeleti díj fizetésére vonatkozó javaslatot, amely speciális jogállást biztosít az éjfél után nyitva tartó egységeknek. Új kocsma a módosítás elfogadása után csak rendőrségi szakhatósági engedéllyel nyitható, amelyhez számos feltételt kell teljesíteni. Így például kamerarendszert kell kiépíteni, illetve környezettanulmányt kell készíttetni. A meglévő szórakozóhelyeknek ezeket nem kell teljesíteniük – csak a díjat fizetniük – mindaddig, amíg jogellenes cselekmény okán – konzumlányok felvonultatása, kábítószer-árusítás stb. – rendőrségi javaslatra vissza nem vonják a működési engedélyüket. A pontos részleteket rejtő végrehajtási rendeletet a törvény elfogadása után a Belügyminisztérium készíti el.

– Bízunk abban, hogy a szórakozóhely-tulajdonosok 85 százalékos támogatottságát élvező kompromisszumos javaslat elemei a végrehajtási rendeletben is visszaköszönnek majd – reménykedett Zsidai Zoltán Roy, a Spíler, illetve Színi Béla, az éppen az előző törvénymódosítás miatt bezáratott Trafik tulajdonosa. Rogán Antal erre ígéretet is tett.

A fejpénz befizetését elmulasztó romkocsmák éjfél utánra vonatkozó működési engedélyét az önkormányzatok visszavonhatják
A fejpénz befizetését elmulasztó romkocsmák éjfél utánra vonatkozó működési engedélyét az önkormányzatok visszavonhatják
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.