Devizahitelek: a kormány kivonul, fizessenek a bankok

A kormány egyelőre kivonul, a devizahitelesek problémájának összes terhét a bankokra hárítja. Elhangzott a fenyegetés is: ha a pénzintézetek nem módosítják november elsejéig a szerződéseket az ügyfelek javára, elkészíti saját javaslatát.

Ősszel, a fűtési szezon elején 11,1 százalékkal csökkentik a villamos energia, gáz és a távfűtés árát – ezt Rogán Antal jelentette be a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett ülése közben Harrach Péterrel közösen tartott sajtótájékoztatón. Azért a plusz 1,1 százalék, mert a tavalyi év decemberi árához képest 20 százalékkal kell idén decemberre csökkennie az áraknak. A kormánynak még van lehetősége rá, hogy mérlegelje, október közepétől vagy csak novembertől mérséklik az árakat – közölte Rogán Antal. A Népszabadság kérdésére, miszerint állami szerepvállalás (MVM) lesz-e, a fideszes politikus kitérő választ adott, és az extraprofitokról beszélt. (Éppen amikor Rogán Antal a rezsicsökkentésről beszélt, hirtelen elment az áram az épületben. A politikus nem is tudta kihagyni a viccet, hogy ez a szolgáltató bosszúja.)

A devizahitelesek kapcsán is hozott elvi döntést a frakciószövetség – Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető ismét ostorozta a bankokat, szerinte a szerződést a pénzintézetek úgy fogalmazták meg, hogy minden, az árfolyamváltozásból eredő kockázatot a hitelesnek kellett vállalni. "A devizahitelezés hibás termék" – állította megint Rogán Antal. Ezért a Fidesz és a KDNP felszólítják a bankokat, hogy a szerződéseket módosítsák az ügyfelek javára, erre november elsejéig adnak a pénzintézetek számára határidőt. Ha ezt nem teszik meg, a frakció felhatalmazta a kormányt, hogy megoldási javaslatát, akár a bankok kárára terjessze a parlament elé. 

"Mi azt gondoljuk, a felelősség a bankokat terheli, hogy a kockázatokat az ügyfelekre hárították. Reparálják a helyzetet ! Üljenek le velük, módosítsák a devizahitelesek javára a szerződéseket. Ez erkölcsi kötelességük – hangoztatta Rogán Antal, kérdésekre válaszolva. A Népszabadság kérdésére, miszerint a kormány kivonul a problémahalmazból, és nem kívánja megfinanszírozni a mentőakciót, a politikus megismételte: azt várják, hogy a bankok módosítsák a szerződéseket. Az irány: a devizaalapú jelzáloghitelek kivezetése, ez gyakorlatilag a forintosítást jelenti – tette hozzá. Arra, hogy ha a bankok nem teljesítik a frakciószövetség által szabott feltételt, a kormány az azonnali forintosítást sem zárja ki, holott azt Csányi Sándor OTP-elnök véleménye szerint nem bírná el a bankrendszer, Rogán Antal úgy reagált: a szakmai konzultáció lehetősége megmarad a bankok és a kormány között, nem fenyegeti a bankrendszert veszély. "És azért van egy reális határ, és az nem indokolt, hogy a deviza hitelt felvevők jobban járjanak, mint akik forintban adósodtak el. De az ügyfelek terhének érdemben kell csökkennie" – válaszolta. Ezen túlemően nem bocsátkozott részletekbe többszöri kérdésekre sem. 

Rogán Antal arról is beszámolt, Varga Mihály arról tájékoztatta a frakcióülésen a képviselőket, hogy az intézkedések fedezetét a költségvetés  képes biztosítani, és a meghozott döntések költségvetési vonzata nem veszélyezteti a 3 százalékos deficitcélt.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője elmondta, hogy a családi adókedvezmény kiszélesítését is megszavazták. A családi csődvédelem intézményéről szóló szabályozást pedig a miniszterelnök is támogatja. "Az adósságot így sem engedik el" - figyelmeztette a kereszténydemokrata politikus az érintett családokat. A "gyed extra" intézményét is bevezetik, de garanciális elemeket dolgoznak ki, ezt várhatóan egy hónap múlva dönti el a kormány, így 260 ezer család jár jobban - hangzott el.

Orbán Visegrádon nem menesztett választókerületi elnököket

Visegrádon semmilyen személyi kérdés nem került szóba – hangoztatta Rogán Antal, nyilván a hvg.hu cikkére utalva, miszerint Orbán Viktor a zárt frakcióülésen jelentette be szerdán, hogy leváltott öt választókerületi elnököt, mert nem volt velük elégedett. Már megírtuk, hogy a leváltásról a vasárnapi választókerületi értekezleten esett szó. Egyes hírek szerint mindkét oldalról szorgalmazták a váltást: az érintettek polgármester-jelöltek szeretnének állítólag lenni, "ezért nem fájt a szívük túlságosan" az akkori bejelentés után. 

Kevés szó esett az ellenzékről, az embereket érintő kérdések voltak napirenden - állította Rogán Antal. Kérdésünkre azt is elmondta, hogy a pedagógus béremelés sem volt téma Visegrádon,  örülnek, hogy elkezdődött az iskolaév, 34 százalékos átlagos béremelésre nem volt még példa.

Rogán Antal és Harrach Péter tájékoztatnak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.