Rogán–Portik: A kormánypárti képviselők épp nem érnek rá, mikor kényes ügyekről lenne szó

Eredetileg július első napjaira hívta volna össze az MSZP-s Molnár Zsolt a parlament nemzetbiztonsági bizottságának ülését a múlt héten a bíróság előtt tanúként önmagát vesztegetéssel, Rogán Antalt – aki kérdéses időben az V. kerület polgármestere volt – vesztegetés elfogadásával vádoló Portik Tamás vallomása miatt. A testület szocialista elnöke az ülés napirendjére venné Spéder Zoltán, az FHB és a Közép Európai Média és Kiadó Zrt. elnöke ügyét is, aki a kormány, a kormánypárti sajtó, a rendőrség és a NAV célkeresztjébe került.

Csakhogy a kormánypárti képviselők máris jelezték, az elnök által javasolt időpontban nem érnek majd rá. Molnár ezért előbb levélben kért tájékoztatást Pintér Sándor belügyminisztertől az említett ügyekben, majd miután minden ellenzéki párt vizsgálatot követelt, velük egyetértve péntekre rendkívüli bizottsági ülést hívott össze. Nem biztos azonban, hogy lesz is rendkívüli ülés, mert még nem tudni, ezúttal ráérnek-e a kormánypártiak. De ha ott lesznek is, többségi szavazással megfúrhatják a napirendet, és akkor a bizottság tagjai dolguk végezetlenül mehetnek haza.

Molnár egyebek között arra várna választ a bizottsági ülésen az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a rendőrség illetékeseitől, hogy milyen információkkal rendelkeznek azokkal az állításokkal összefüggésben, amelyeket Portik tett a bíróság előtt. Rogán többször elvégzett nemzetbiztonsági ellenőrzése során például képbe került-e a kapcsolatai között Portik? Másfelől arra lenne kíváncsi, hogy mi áll a Spéder-ügy hátterében, és hogy a tőle lefoglalt hangfelvételek alkalmasak lehetnek-e bármilyen módon kormányzati szereplők befolyásolására, zsarolására. A DK már korábban aggodalmának adott hangot amiatt, nehogy eltűnjenek a hatóságok kezei között a kérdéses felvételek.

Információink szerint Portik vallomása kapcsán a hatóságok meg akarják várni, amíg a polgári perben eljáró bíró – bizonyára a per végén – feljelentést tesz. Amit egyébként a hasonló beadványok elkészítésében élen járó Tényi István már megtett a bíróságon elhangzottak alapján. Másfelől a Magyar Nemzet szerdán megírta, hogy Rogán – akinek ügyvédje szerint csak a Juhász Péterrel szembeni polgári per végén van erre lehetősége – hamis tanúzásért feljelenti Portikot. Rogán ügyvédei közben bejelentették: a kabinetirodát vezető miniszter elmegy a következő bírósági szembesítésre, és nyilatkozatot tesz. 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.