galéria megtekintése

Rogán cáfolna, ha tudna

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 22. számában
jelent meg.


Bita Dániel
Népszabadság

Nem cáfolta a belvárosi üzlethelyiségek eladásának gyakorlatáról szóló megállapításainkat az V. kerület vezetése. Bár az önkormányzat közleménye több állításunkat valótlannak nevezi, példát nem hoz, sőt, helyenként inkább megerősíti az aggályokat.

Szombaton azt írtuk, hogy az V. kerületi önkormányzat csaknem négymilliárd forint kedvezményt adott az utóbbi hat évben üzlethelyiségek bérlőinek, hogy megvásárolják az általuk használt ingatlant. Noha a régi bérlők kedvezményhez juttatása megszokott, a Belvárosban számos cég úgy jutott tízmilliós engedményhez, hogy néhány hónap után megkapta a bérlőknek járó 30 százalékos kedvezményt, és gyanítható, hogy eleve ezért kötött bérleti szerződést.

Rendre alacsonyabb eladási árat határozott meg a környéken szokásos négyzetméterárakhoz képest
Rendre alacsonyabb eladási árat határozott meg a környéken szokásos négyzetméterárakhoz képest
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Az önkormányzat úgy válaszolt: ha egy bérlő rövid bérleti idő után hozzájutott a jogszabály szerint járó kedvezményhez, az csak azért történhetett meg, mert már az előző bérlő benyújtott az ingatlanra vételi ajánlatot, de az értékesítés meghiúsult. Az új bérlő csak learatta a babérokat.

 

Pedig korábban úgy tűnhetett, a Rogán Antal vezette önkormányzatnál is észrevették, hogy nem tökéletes az ingatlanértékesítések rendje. A belvárosi sajtóiroda korábban azt közölte: Rogán egy vizsgálat nyomán kezdeményezte Rónaszéki László jegyző menesztését 2013 szeptemberében. A jelentés a Károly körút 26. alatti üzlethelyiség eladásáról szól. A 212 négyzetméteres ingatlant bérlője, a Classic Immo Kft. 52 millió forintért vásárolta meg, majd nyolc hónap múlva 102 millióért adta el.

A cég két héttel az ingatlan elidegenítéséről szóló határozat után, de még a szerződéskötés és a vételár kifizetése előtt a Komondor Zrt. tulajdonába került, amelynek részvényesei Habony Árpád unokatestvérei és édesanyjuk. Az önkormányzat nem tisztázta, hogy a jegyzőnek a konkrét ügy miatt kellett-e mennie, vagy azért, mert a jelentés szerint csak ő rendelkezett minden információval az ingatlaneladásokról. Arra sem tértek ki, hogy a döntési kockázatokat feltáró jelentés miatt változott-e meg az ügymenet.

Rogán is kiadott egy közleményt. Azt írta, hogy minden a jogszabályoknak megfelelően történt, minden bérlő azonos kedvezményt kapott az általa vezetett kerületben. Cikkünkben éppen azt vetettük fel, a Belváros 2007-ben, már a Rogán-érában hozott rendeletet, amely lehetővé tette, hogy a bérlők akár néhány hónap elteltével hozzájussanak a 30 százalékos kedvezményhez.

Az önkormányzat szerint elhallgattuk, hogy minden értékesítés előtt három hónapnál nem régebbi aktualizált értékbecslés készült. Csakhogy az értékbecslések nem nyilvánosak, sőt, a képviselők számára készült előterjesztésekhez sem csatolták őket. Írásunkban azt mutattuk be, hogy a testület tagjai ehelyett egy szakértői jelentés ismeretében döntöttek, amely rendre alacsonyabb eladási árat határozott meg a környéken szokásos négyzetméteráraknál. Erre az önkormányzat azt írta, hogy „az övezeti átlagáraktól való eltérés előfordul az ingatlanoknál le- és felfelé is, hiszen az értékbecslés figyelembe veszi az ingatlan aktuális állapotát”. Az általunk átnézett többtucatnyi eset döntő többségében lefelé tértek el az övezeti átlagártól.

Rogán személyes támadásnak minősítette a történteket
Rogán személyes támadásnak minősítette a történteket
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Mint megírtuk, így vált lehetővé, hogy a Kiskörúton négyzetméterenként 160 ezer forintért adjanak el egy üzlethelyiséget a kevesebb mint fél éve kapun belül lévő bérlőnek. Erre nem reagált az önkormányzat. De találni olyan 2009-es testületi ülést is, amelyen egyszerre öt ingatlant jelöltek ki eladásra. A jegyzőkönyv szerint a képviselők csomagban szavaztak, ugyancsak a szakértői jelentés ismeretében. Az eladási ár minden esetben elmaradt az övezeti átlagártól: egy Kecskeméti utcai ingatlan 17, egy Petőfi Sándor utcai üzlet 68, egy Bajcsy-Zsilinszky utcai helyiség 14, egy Párizsi utcai 49 millió forinttal lett olcsóbb a bérlőknek járó kedvezmény nélkül.

Az önkormányzat közleménye azzal zárul: a vagyongazdálkodás hatékonyságát mutatja, hogy a kerület könyv szerinti vagyona nőtt 2009-hez képest. Ám ez elég szellősen kapcsolódik csak a bérlőknek juttatott kedvezményekről szóló írásunkhoz.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.