galéria megtekintése

Rogán büszke a találmányára, de inkább lemondatnák

Rogán Antal büszke a fejlesztésre, amit a Hunguard tulajdonosaival együtt hozott létre. Állítása szerint ebből nem volt bevétele, pedig a fejlesztést már el is adták. A Magyar Telekom is használja.

Már a piacon is használják azt a fejlesztést, amely Rogán Antal és társai elgondolásain alapul. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter az egyik feltalálóként ez év február 2-án társaival átruházta a fejlesztésük szabadalmi bejelentésére vonatkozó jogokat a MobilSign Kft.-re – derül ki a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala szabadalmi adatbázisából.

A gép forog, az alkotó pihen
A gép forog, az alkotó pihen
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A Népszabadság szerdán írt arról, hogy az „eljárások elektronikus állomány digitális aláírására, valamint autentikálási eljárás” néven ismert találmány Rogán Antal mellett Csík Balázs és Lengyel Csaba nevéhez fűződik. Utóbbiak a kormányzati hátszéllel milliárdos bevételhez jutó, ismeretlen végső haszonhúzói­nak több mint kétszázmilliós osztalékot fizető Hunguard látható tulajdonosai. Igaz, ez csak a nemzetközi cégadatbázisból derül ki, a magyarból nem. Az elektronikus aláírási rendszer alapjául szolgáló fejlesztés vevője a MobilSign Kft., amit szintén Rogán feltalálótársai alapítottak.

 

A társaságot azóta megvásárolta a cégadatbázis alapján hasonló múlttal nem rendelkező Pozsgai Petra.

A meglehetős kusza történet miatt a legtöbb ellenzéki párt az ügy tisztázására vagy lemondásra szólította fel Rogán Antalt. Miután a miniszter reagálásában közölte, hogy a legnagyobb távközlési szolgáltató is használja az említett megoldást, lapunk megkereste a Magyar Telekomot. Megkérdeztük, tudtak-e arról, hogy a MobilSign megoldása részben Rogán Antal ötletein alapul, amiből a miniszternek még jövedelme származhat. A cég tájékoztatása szerint a megvásárolt megoldás célja, hogy a papíralapú szerződéseket a korábbi hagyományos aláírás helyett biometrikus alapú elektronikus aláírással tableten vagy más eszközön is ellenjegyezhessék az ügyfelek. (Erről a megoldásról 2015. augusztus 3-i számunkban részletesen írtunk.) A terméket nem közvetlenül a MobilSigntól, hanem a Politrade Kft.-től rendelték meg. A szállító kiválasztását és a beszerzést a hatályos jogszabályoknak, valamint a belső szabályzataiknak megfelelően hajtották végre. Meggyőződtek a szolgáltatás minőségéről és az ár-érték arányról is. A szabadalomhoz kapcsolódó jogok átruházása előtt is használták a versenyszférában a megoldást.

Tehát feltételezhető, hogy a fejlesztésből és annak eladásából Rogán Antalnak jövedelme származhatott.

Tavaly a Hunguard ügyvezetője és egykori többségi tulajdonosa, Csík Balázs lapunknak nyilatkozva visszautasította azt a feltételezést, hogy a Fidesz bármi módon is segítené őket. Azt, hogy az idő tájt már javában együtt dolgozott a Fidesz-frakciót akkor vezető Rogán Antallal egy elektronikusaláírás-eljáráson, nem említette. A kabinetiroda vezető feltalálói oldalát felvillantó tudósításunkra kiadott tegnap reggeli közleményében Rogán Antal nemcsak a találmánya iránt érzett büszkeséget emelte ki, hanem a Hunguard védelmére is kelt.

Rogán leszögezte, hogy a szabadalmi jogból mind ez idáig bevétele nem származott, az eljárás piaci bevezetésével kapcsolatos költségek eddig a bevételeket felemésztették, így jogdíjfolyósítás nem történt. Kérdésünkre, hogy akár az eladás kapcsán, akár attól függetlenül, akár feltalálóként, akár egykori jogosultként Rogán Antal a későbbiek során bárminemű jövedelemre számíthat-e, a kabinetiroda nem válaszolt. Így tehát továbbra sem zárható ki, hogy a jövőben Rogán Antal egy olyan informatikai szabadalomhoz kapcsolódóan valamiféle bevételhez jusson, amelyet a Fidesz-közelség gyanújába keveredett Hunguard Kft. társtulajdonosaival együtt fejlesztett ki.

A miniszter és feltaláló társai már eladták a jogokat
A miniszter és feltaláló társai már eladták a jogokat
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A szabadalmi beadvány mindeddig semmilyen módon nem szerepelt Rogán Antal vagyonnyilatkozatában. A tárcavezető szerint erre mindeddig nem is volt kötelezettsége, mivel azt csak idén jegyezték be jogerősen. Szakértők ezt a valótlanság határát súrolóan pontatlan megfogalmazásnak tartják.

A szabadalmat a hatóságok nem bejegyzik, hanem megadják. Ez azonban még nem történt meg és még legalább 2-3 évet vesz igénybe. Rogánék tavaly tettek szabadalmi bejelentést, amit idén tettek közzé. Jelen fázisban tehát bárki jelezheti, ha szerinte az eljárás, akár részle­teiben is, már nem számít újdonságnak.

Rogán Antal azt is leszögezte, hogy a szabadalmának semmi köze a Hunguard Kft.-hez, annak piaci hasznosítását egy másik gazdasági társaság végzi. (Maga a szabadalmi beadvány valóban nem kapcsolódik közvetlenül a Hunguardhoz. Ám az arra alapuló megoldást többek között a Magyar Telekom kérésére a Hunguard tanúsította, így a miniszter állítása vitatható.) Rogán Antal egy fura fordulattal önmagát egy fejlesztőcsapat tagjaként feltüntetve úgy fogalmaz: „állami megbízást az elmúlt években nem kaptunk, állami pályázaton nem indultunk”. Hozzáteszi: sem a Hunguard Kft.-ben, sem más gazdasági társaságban nincs tulajdonrésze. Természetesen offshore cége sincs. Azt, aki ennek ellenkezőjét állítja, perrel fenyegeti. (Lapunk ilyet nem állított.)

Rogán Antal – miniszteri tisztségéhez képest erősen a Hunguard védelmére kelve - tagadja azt is, hogy a cég egyedül végezhette volna a közműcégek auditálását, „hiszen például a víziközműszolgáltatóknál és máshol is az auditori megbízást egy másik cég nyerte el”. Mi ilyet sem állítottunk. A Hunguard nem jogilag, hanem gyakorlatilag bizonyult a Fidesz által kitalált kötelezvény szinte egyedüli jogosultjának. A víziközművek túlnyomó többségét szintén a Hunguard auditálta, lapunk egyetlen kivételről tud.

A jogalkotás a jogellenes

A lapunk által megkérdezett jogászok az ügy más-más mozzanataira csodálkoztak rá. Némelyek kétségbe vonták a pénzügyi végzettségű Rogán Antal abbéli tudását, hogy - a nyilvánvalóan magas szellemi felkészültséget igénylő ismert tevékenységei mellett - egyharmadnyi részt vállalhat egy világújdonságnak számító informatikai eljárás kidolgozásában. Kérdéseinkre, hogy Rogán Antal a Fidesz-frakció vezetése közben milyen körülmények között folytatta tudományos kísérleteit, mely szakirányú értekezéseket publikált, illetve jelenleg épp min dolgozik - a kabinet nem válaszolt. Magyar György ügyvéd ugyanakkor nem zárná ki, hogy Rogán Antal egyszer csak rádöbbent egy olyan eljárásra, amit - kollégáival együtt kidolgozva - joggal tarthat világújdonságnak. A felek ugyanakkor még arra se válaszoltak, hogy Rogán Antal személyesen az eljárás mely részét fedezte fel) Magyar György inkább a Hunguard helyzetbe hozását tartja aggályosnak, bár idézte saját, több ízben hangoztatott megállapítását, miszerint Magyarországon ma maga a jogalkotás jogellenes.

A csalás, okirathamisítás és a sikkasztás gyanúját is felvetné, ha valamiképp bizonyítást nyerne, hogy Rogán Antal nem volt képes ilyen mértékben hozzájárulni a szóban forgó találmányhoz - vélték többen is. Ennek bizonyítását azonban Magyar György is rendkívül nehézkesnek tartaná. A szabadalmi hivatal ilyet nem vizsgál, elhiszi a bejelentésben foglaltakat. Ilyen jellegű panasszal leginkább társai fordulhatnának a bírósághoz - ám ez jelen esetben kevéssé valószínű.

Voltak, akik szerint az összefüggések ilyetén tálalása akár egy büntetőeljárást is megalapozhatna. A többség azonban erre jelen esetben nem lát esélyt. Magyar György például nem érti, miért kellett volna egy ilyen láncolathoz Rogán Antalt egy nyilvános dokumentumban feltüntetni. Mindazonáltal szinte valamennyi megkérdezett úgy vélte: ha ez egy korrupciós hálózat, akkor az rendkívül kifinomult, világújdonságnak számító, szinte szabadalomérett eljárás.

Politikai hullámok

Furcsállja a Jobbik, hogy a Hun­guardban akkor vásárolt magának többséget egy ismeretlen hátterű, offshore-szerű társaság, amikor Rogán Antal miniszterelnöki kabinetirodát vezető miniszter épp átruházta elektronikusaláírás-szabadalomhoz fűződő jogait - jelentette be Volner János, az ellenzéki párt alelnöke. (A Jobbik már tegnapelőtt, a miniszter feltalálói tevékenységét bemutató anyagunk megjelenése előtt meghirdette a témában tájékoztatóját, vagyis maguk is felfedezték Rogán Antal fura szabadalmi iratait. A párthoz közel álló Alfahír szintén nyomoz az ügyben.) Az ügy kapcsán egyelőre csak kérdéseket megfogalmazó Volner János szerint a Hunguardot „megrendelésekkel tömte meg a fideszes maffiakormány”. Az MSZP az eseményekből arra jut, hogy Rogán Antal mindenhez ért. Így azt javasolják, hogy mostantól a digitális aláírással kapcsolatos találmány feltalálójának bőrébe bújó, pénzügyi végzettségű propagandaminiszter pótolja a külföldre üldözött munkavállalókat.

A Demokratikus Koalíció azonnali választ vár Rogán Antaltól arra a kérdésre, hogy ő-e az állami milliókból meggazdagodott offshore cég mögötti rejtélyes tulajdonos. A DK szerint az Orbán-kormánynak nyilatkoznia kell arról, hogy az egyik minisztere menekíti-e külföldre a magyar adófizetők pénzét.

A feljelentést megtették

Lapunk keddi, a Hunguard off­shore-szerű hátterét bemutató anyaga kapcsán költségvetési csalás bűntettének gyanújával feljelentésként értékelendő bejelentést tett a Fővárosi Főügyészségen Tényi István. Akkori anyagunk szerint a Fideszhez közel állónak mondható Hunguard Kft., amelynek sokak szerint jelentős nyereséget hoznak a kifejezetten rá szabott, sokszor trükkösen meghozott szabályok, törvények, offshore-szerű tulajdonosi köre révén érintett az úgynevezett Panama-iratokban.

A kft. által kifizetett több százmilliós osztalék jó része az új tulajdonosnál, a tisztázatlan hátterű máltai Javelinnél landolt. A cég végső haszonhúzója a ciprusi és máltai ág miatt rejtve maradt, a nyilvánosság elől a bizalmi vagyonkezelők intézményével rejtik el kilétüket.

A Magyar Nemzet tudósítása szerint a Hunguard jogi képviseletét az a Karafiát Ügyvédi Iroda látja el, amely Rogán Antal polgármestersége idején a Belváros-Lipótváros Önkormányzata, majd 2015-től a szintén Rogán vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda partnere volt. Az amúgy fideszes, bár a pártban ma már nem szívesen látott, megszállott feljelentőnek számító Tényi úgy véli: a cikkünkben részletezett gyanús, de legalábbis nem szokványos pénzmozgások költségvetési csalás gyanúját vetik fel.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.