galéria megtekintése

Orbán minden botrányt megbocsát, amíg Rogán ilyen szépen szolgál

Pezsgőt hozott egy sommelier, a pincérek töltögették a poharakat, lecsúszott egy-két pálinka, és voltak kolbászfalatok is vasárnap este a Bálnában. A „főnök", Orbán Viktor mindenkinek megköszönte a kvótanépszavazás kampányában tett erőfeszítéseit, majd magabiztosan, mosolyogva azt mondta, ezzel az eredménnyel egy parlamenti választáson a Fidesz újra kétharmados többséget szerzett volna, és ez sikerülhet 2018-ban is. Az érvénytelen népszavazás volt a főpróba.

A Fidesz egyik befolyásos politikusa, aki ott volt az eredményváró VIP-termében a referendum estéjén, legalábbis így festette le Orbán diadalmámorát. Ennek némileg ellentmond, hogy a kormányfőt aznap este nem kérdezhették újságírók, nyilván azért, hogy ne hangozzék el: a népszavazás érvénytelen.

Fotó: Kovács Attila / MTI

Azt azóta többen megerősítették munkatársainknak, hogy a miniszterelnök elégedetten veregette hátba a kampány szervezőit és irányítóit, vagyis Kubatov Gábor alelnök-pártigazgatót, Gyürk András kampányfőnököt és Rogán Antal kabinetminisztert is. Holott akkor már „valamilyen szinten" tájékoztatva volt a Népszabadságban és a Borsban másnap megjelenő hírről, amely szerint a Rogán család helikopterrel tért vissza egy nyírségi esküvőről.

 

De úgy látszott, Orbánt ez nem érdekli különösebben – jegyezte meg egyik forrásunk. Hozzá olyan hírek jutottak el, hogy amikor már nem volt jelen nagyközönség,

a miniszterelnök elbeszélgetett ugyan propagandaminiszterével, de sajátos módon nem a Bell helikoptert és a Rogánékra váró luxus Mercedest nehezményezte, hanem azt, hogy minisztere miért nem volt Budapesten már az urnanyitástól, azaz reggel 6 órától.

Orbán azonban nem csinált ügyet: kedden sem az elnökségi ülésen, sem a frakcióülésen nem tett utalást Rogán helikopterbotrányára, annak ellenére sem, hogy aznap is szalagcímek szóltak róla és a nem kormányközeli televíziókban is fölkapták a témát.
Magyarán Rogán pozíciója stabil, változatlanul élvezi miniszterelnöke bizalmát. De mi lehet a titka, azok után, hogy korrupciógyanús ügyek főszereplője lett az V. kerületi ingatlanpanamától kezdve a letelepedésikötvény-bizniszen át a Hunguard-sztoriig? Miért tűri a kormányfő, hogy a politikai pályája elején még puritán vidéki fiatalemberről ma már csak a milliós Louis Vuitton-hátizsákra, a luxuslakóparkra, méregdrága órákra, méretre szabott öltönyökre és a celebvilágra asszociálnak a választók?

Nos, Orbánt forrásaink szerint a vasárnapi urnazárástól egyetlen dolog érdekli igazán, mégpedig a 3 millió 300 ezer leadott voks, amely meggyőződése szerint róla szól.

Ezért az új varázsszó, az „új egység", amely harmadszor is kétharmados győzelem reményét csillantja fel. A siker „alvezéreit" pedig az olvasatában úgy hívják, hogy Habony Árpád és Rogán Antal. Annak az irántuk való bizalma szempontjából nincs jelentősége, hogy „a két jó barát" kapcsolata ma már erősen hullámzó, mosolyszünetekkel teli.

A miniszterelnök már két éve, a második kétharmados győzelem előtt megfogalmazta politikai krédóját, a közösségépítés új állomását. A Magyar Nemzetnek akkoriban adott interjújában azt mondta: építette a Fidesz radikális, rendszerváltó, kispárti közösségét, aztán a polgári körökön keresztül a nagy néppárti jobboldali érzelmű közösséget. Most pedig a baloldal egy részét is magában foglaló nemzeti közösséget épít. Ehhez a muníciót és a kivitelezést – a migránsellenességet, a rend, erő és biztonság fókuszba emelését és magát a népszavazási kampányt – az utóbbi időben a Lázár–Giró-Szász–párost felváltó új kormányzati kommunikációs gépezet biztosította a nyilvánosságból mostanra teljesen eltűnt Rogán Antal kabinetminiszterrel az élen.

Emlékezetes, hogy 2014 őszén az internetadó bevezetésének ötletével a Fidesz egy hónap alatt 12 százalékpontot veszített népszerűségéből, ilyen gyors és nagyarányú zuhanásra a rendszerváltás óta nem volt példa. A Fideszből való kiábrándulásból akkor az MSZP és a Jobbik is profitált. Rogán tavaly ősszel lépett a színre kabinetminiszterként, akkor a Medián mérése szerint a teljes népesség körében 32 százalékos volt a kormánypárt népszerűsége, a Jobbiknak 13, az MSZP-nek 11 százalékot mértek. Most szeptemberben közvetlenül a népszavazás előtt, a Fidesz 37 százalékra növelte a teljes lakosság körében a bázisát, a Jobbik és az MSZP népszerűsége viszont csökkent.

A „politikai kormányzás" menedzselése a kommunikációs stáb számára a miniszterelnök szolgálatát jelenti, „vassal-vérrel". Magyarán: feltétel nélküli lojalitás a miniszterelnök felé,

a tárcák irányába viszont kommunikációs „terror" sablonokkal, panelmondatokkal, szlogenekkel.

És Orbán Viktornak ez elég – a többi meg nem érdekli, egészen addig, amíg a tetszési indexek megfelelők. Rogán pedig addig „kedvére grasszálhat a celebvilág, a magyar nagyvállalkozói körök és az Országház között".

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.