Robbantás okozta a vörösiszap-katasztrófát?

A Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadását vizsgáló parlamenti bizottság jobbikos elnöke szerint nem zárható ki, hogy szándékos bűncselekmény, robbantás okozta a tavalyi katasztrófát. Kepli Lajos a Nemzeti Nyomozóirodához fordul, hogy információkat kérjen a feltételezés megalapozottságának tisztázására.

Az ellenzéki politikus erről pénteken nyilatkozott az MTI-nek szakértői véleményre hivatkozva. Mint mondta, az elmúlt tíz hónap alatt több verzió is felvetődött a bizottságban arra vonatkozóan, mi okozhatta a vörösiszap-tározó gátszakadását. Ezek között van egy változat, ami szándékosságot feltételez - mondta, megjegyezve, ezzel eddig azért nem álltak a nyilvánosság elé, mert előbb megnyugtatóan tisztázni akarták a többi lehetőséget.

Semmi nem maradt épen
Az áradás nyomai a Veszprém megyei Kolontár eddig elzárt településrészén, miután a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (MAL Zrt.) Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én több ezer köbméternyi mérgező, maró hatású vörösiszap ömlött ki gátszakadás miatt. A térségben katasztrófahelyzet alakult ki. Az áradás három települést - Devecser, Kolontár, Somlóvásárhely - öntött el. 2010.10.06. Fotó: Móricz Simon

Azt, hogy nem véletlen esemény folytán szakadt ki a gátfal, arra alapozzuk, hogy a bizottság egyik anyagszerkezet-fizikus szakértőjének szakvéleménye szerint ütés kellett, hogy érje a gátfalat, amelynek nyomán egy darab kiszakadt az északi falból - ismertette.

Hozzátette, kizárták azt a verziót, hogy a szakadáshoz vezető ütést a nagy mennyiségű lúg hullámzása okozta, mint ahogy nem találták bizonyítottnak a Mal Zrt. által is képviselt talajtöréses elképzelést sem.  

Kepli Lajos azt mondta, mivel szándékos bűncselekmény gyanúja vetődik fel, a jövő héten a Nemzeti Nyomozóiroda illetékes nyomozóival szeretne konzultálni, hogy megerősítést, vagy cáfolatot kapjon az elképzelés megalapozottságáról. Nem tudja például, hogy a nyomozók kerestek-e, illetve találtak-e olyan anyagmaradványokat, amelyek esetleg bizonyíthatnák a robbantásra vonatkozó feltételezést - fejtette ki, megjegyezve: tudomása szerint állampolgári feljelentés is volt az ügyben, hogy robbantás történhetett.

Az MTI kérdésére nem kívánt találgatásokba bocsátkozni arról, kinek állhatott érdekében a halálos áldozatokat is követelő gátszakadás előidézése, ugyanakkor utalt arra, hogy "vannak érdekes körülmények", például az, hogy a tározók teljesen megteltek, nem volt arra utaló jel, hogy újak építésébe fogott volna a cég, és "nem tudjuk, hogy ha nem következik be a katasztrófa, akkor néhány hét vagy hónap múlva hová rakták volna a vörösiszapot". Ezzel senkit nem akarok semmivel meggyanúsítani - tette hozzá.

A vizsgálóbizottság október 4-ére, a katasztrófa egyéves évfordulójára szerette volna nyilvánosságra hozni jelentését, de ez várhatóan október végére tolódik amiatt, hogy információkat kérnek a nyomozóirodától.

A Mal Zrt. Ajka melletti egyik iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. Egymillió köbméternyi vörösiszap ömlött ki, az áradás három települést - Devecser, Kolontár, Somlóvásárhely - öntött el. A szerencsétlenség következtében tízen meghaltak, több mint százhúszan megsérültek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.