Rezesova szlovák börtönbe szeretne menni

Eva Rezesova kezdeményezni fogja, hogy szlovák börtönben tölthesse le büntetését. A kassai gázolót 9 év szabadságvesztésre ítélték.

Ahhoz, hogy Szlovákiában tölthesse le börtönbüntetését, két jóváhagyást kell megszereznie, írta a hvg.hu. Egyrészt Magyarországét, amit az illetékes Igazságügyi Minisztérium attól tesz függővé, hogy „szolgálja-e beilleszkedését a társadalomba". Másrészt a szlovákoknak kell bólintaniuk, ami borítékolható, hisz a szlovák konzul személyesen ülte végig a tárgyalásokat.

„Az ügyfelem Szlovákiában szeretné letölteni a büntetését, mert a két kiskorú gyermeke könnyebben tudná a kapcsolatot tartani az édesanyjukkal. Ez alapvető emberi joga, melyet nemzetközi egyezmény lehetővé tesz" – mondta Novák Péter, Eva Rezesova ügyvédje.

Az ittasan okozott, négy halálos áldozattal járó balesetért most már jogerősen elítélt Rezesova tavaly ősszel elsőfokon még hat év fogházbüntetést kapott, ezt súlyosbította a Budapest Környéki Törvényszék 9 év börtönbüntetésre és 8 év közúti járművezetéstől eltiltásra. A büntetés kétharmadának letöltése után lehet feltételesen szabadlábra bocsátani, vagyis az előzetes letartóztatásban töltött több mint két év és a házi őrizet idejének levonásával is több mint négy évet kell még rács mögött töltenie.

A balesetben meghalt két házaspár családtagjai nem örülnének annak, hogy Rezesova szlovák börtönbe kerüljön. ,,Úgy gondoljuk, hogy az áthelyezés nem áll összhangban a másodfokú bíróság ítéletének szellemével, szándékával, céljával'' – kommentálta egyikük ezt a lehetőséget. A másodfokú eljárást katonás szigorúsággal levezénylő Stubeczky Sarolta tanácsa ugyanis az ítélet indoklásában – a magánszakértői rendszerre, az ügyészség bénázására tett sarkalatos megállapítások mellett - egyértelműen kifejezte: Rezesovának magába kell szállnia.

„Nem látjuk indokoltnak, hogy szlovák börtönben hajtsák végre a büntetést" – mondta Somogyi Orsolya ügyvéd is, aki a balesetben elhunytak családtagjait képviselte a perben. „Hiszen nincs akadálya a kapcsolattartásnak a családjával, nem élnek messze, ezt mutatja az is, hogy minden alkalommal itt voltak a tárgyalásokon is. Az sem igaz, hogy külföldi állampolgárként nehezebb helyzetben lenne a magyar börtönben, hiszen hallhattuk, hogy folyékonyan beszél magyarul" – magyarázta. Az ügyvéd szerint Magyarországnak azért sem lenne szabad hozzájárulni a végrehajtás átengedéséhez, mert – bár az időtartam, végrehajtási fokozat nem térhet el – elképzelhető, hogy Rezesova ott kedvezőbb körülmények közé kerülne.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.