Rétvári Bence törölte házastársa nevét a vagyonnyilatkozatban

Rétvári Bence államtitkár, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője vagyonnyilatkozatából törölte eddigi házastársa nevét. Miután egy portál megpiszkálta a dolgot, az államtitkár változtatásokat eszközölt a honlapján is.

“A Kereszténydemokrata Néppárt a magyarországi rendszerváltoztató pártok egyike, a keresztény értékek legfőbb képviselője a magyar politikai életben. A KDNP a családok pártja is, ezért minden eszközzel – szimbolikus és anyagi eszközökkel egyaránt – feladatuk a családok és azok egységének megerősítése.” - ezt idézte a 444.hu, s mindezt megtalálta a képviselő honlapján is. Aztán megkeresték avval kapcsolatban, hogy miért nincs az idei vagyonnyilatkozatában feltüntetve Sz. Edina, tavaly még ott volt. A képviselő ezután levette a honlapjáról a fenti idézetet.

Sz. Edina nevének helyén egy vízszintes tollvonás látható. Ebből a 444 arra következtet, hogy Rétvári, a család és a keresztény házasság védelmezője különköltözött házastársától.

"A vagyonnyilatkozatban két helyre is be kell írni a házasságot, így nem túl valószínű, hogy Rétvári csak kifelejtette volna a nejét." - írják az oldalon. Rétváriról a wikipédián az olvasható, hogy "nős, felesége mérnök-informatikus". 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.