A katonai ügyészség vetette el a Blikk újságírójának telefonját
Az ügyvéd feljelentés alapján a Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztálya (a néhai Budapesti Katonai Ügyészség) hivatali visszaélés gyanúja miatt nyomozást rendelt el. Tanúként hallgatták ki Koóst, aki nem volt hajlandó megnevezni az informátorát és tanúvallomást sem tett. Az ügyészség azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és indítványozta a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsánál, hogy végzésben kötelezze Koóst „az információt adó személy kilétének felfedésére".
Tegnap Koóst újra beidézték, ő azonban a folytatólagos tanúi meghallgatásán a bírói végzés ellenére sem nevezte meg informátorát. Erre az ügyészség elrendelte a „használatában lévő telefon és SIM kártya lefoglalását". Miután ezeket sem volt hajlandó önként átadni, az ügyészek rendőröket hívtak, akik „ruházatátvizsgálást hajtottak végre" Koóson. Meg is találták a zsebében a keresett telefont.
Az ügyészek a telefon „adattartalmát" soron kívül lementették, így elvileg Koós hétfő délután már visszakaphatta volna a telefonját, de ő amint tehette, távozott az ügyészségről. Nagy Andrea tájékoztatása szerint a telefon lefoglalását már megszüntették, így Koós a készüléket bármikor átveheti.
A KNYFÜ tájékoztatásából nem derül ki, mire alapozza az ügyészség, hogy Koós telefonon kapta a fülest Oszter ittas vezetéséről. Nem egyértelmű, hogy miért gondolják azt, hogy rendőrtől kapta, és az sem, hogy telefonból kiolvasható híváskezdeményezések és –fogadások, a készülékben tárolt nevek és más, az újságíró által bizalmasan kezelt adatok segítenek az állítólagos kiszivárogtató azonosításában.
Bűnügyi újságíróként Koós számos rendőrrel állhat kapcsolatban. Honnan tudják, vagy hogyan állapítják meg – ha csak más hatóságok nem hallgatták le a telefonját –, hogy kivel miről beszélt? A híváslistákból csak a beszélgetés tényét és időtartamát állapíthatják meg, a tartalmát nem
A törvény mentességet biztosít az újságíróknak, ami azt jelenti, hogy még a büntetőügyben sem kell megnevezniük a forrásaikat, kivéve, ha az ügyben fontos bizonyíték más módon nem szerezhető be. Ebben, de csak ebben az esetben kötelezheti a bíróság az újságírót forrása felfedésére.
Kérdés persze, hogy létezik-e olyan újságíró, akit szép szóval, vagy akár bírói végzéssel, de rá lehet kényszeríteni forrása felfedésére. Aligha. Ezt ugyanis az életben egyszer lehet megtenni, és a karrierjének vége. Nem véletlen, hogy ott, ahol a hatóságok is komolyan veszik a sajtószabadságot, az újságírók inkább börtönbe vonulnak, mert nemet mondanak a bíróságnak is, de forrásukat nem fedik fel.
Bár a törvény alapján okkal feltételezhetjük, hogy a politika részéről lenne igény rá, ez Magyarországon eddig nem történt meg. Persze nem is kellett egy újságírónak sem forrása meg nem nevezéséért börtönbe vonulnia. Egyszerűen karhatalmilag elveszik a telefonját, ha kell a számítógépét, a jegyzeteit, mindenét, amiről azt feltételezik, hogy segít a tettes nyomára jutni, és kész.
Egyszer majd hozzáférhetők lesznek persze a Koósnak állítólag információt kiszivárogtató rendőr elleni nyomozás aktái is. Akkor majd azt is megtudjuk, milyen nyomozati cselekményeket hajtott végre az ügyészség azt megelőzően, hogy rádöbbent, másképp nem oldhatja meg ezt az ügyet és nem akadhat a kiszivárogtató nyomára, csak ha forrása felfedésére kényszeríti a Blikk újságíróját.
És persze az is lehet, hogy az ügy másról szól. Kolossváry Balázs, a Blikk főszerkesztője is attól tart, hogy nem az ő munkatársának, hanem az egész magyar sajtónak szólt a figyelmeztetés: vannak védett emberek, köztük ittas vezetés gyanújába keveredett színészek, akiknek a bűnei körül nem tanácsos kutakodni.
