Rendőröket küldtek Iványi Gábor egyházának a templomához

Iványi Gábor, Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője nehezményezi, hogy a hatóságok az ő tudta nélkül küldték ki a rendőröket, akik a múlt heti franciaországi terrorra hivatkoztak. Iványi szerint inkább azon kellene munkálkodni, hogy közösségük visszakapja egyházi státuszát.    

A lapunkhoz is eljuttatott levélben Iványi kifejti, hogy múlt héten három alkalommal is bejelentés nélkül érkeztek rendőrök Budapesten a III. kerületi Megbékélés Háza templomához. A rendőrök azt mondták, biztonsági okokból küldték őket oda, miután a múlt héten a franciaországi Saint-Étienne-du-Rouvray-ban az Iszlám Állam két terroristája betört egy templomba és egy túszdrámában megölt két embert.

Bár Iványi jelezte, értékeli a segítséget, azt nehezményezte, hogy nem tájékoztatták őket előre a rendőrök érkezéséről. Az ő jelenlétük a híveket a két világháború közötti időkre emlékeztette, amikor „egyes szabadegyházakat egyesületté minősítettek vissza" és a kiérkező csendőrök tulajdonképpen azt ellenőrizték, „nem történik-e valami nemzetellenes cselekmény".

Arra is kitért, hogy közösségük 35 évig volt egyház, de 2012-ben elvették tőlük ezt a státuszt, amit azóta sem kaptak vissza. Annak ellenére sem, hogy az ügyben a Velencei Bizottság és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bizottsága is nekik adott igazat.

Az elnök arra kérte Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét és Pintér Sándort, a belügyi tárca vezetőjét, hogy segítsenek, hogy minél előbb visszakapják elvesztett státuszukat, valamint hogyha van tudomásuk terrorfenyegetésről, azt osszák meg velük is, de csak előzetes tájékoztatás után küldjenek rendőröket a templomhoz.

Iványi a levelében felháborodását fejezte ki a franciaországi terrortámadással kapcsolatban, ugyanakkor elmondta, a hasonló eseteket sem lehet az iszlám számlájára írni. Az elnök szerint a hozzánk érkező menekülteket is európai bánásmódban kellene részesíteni, de az utóbbi két hónapban ezirányú tevékenységeiket a déli országhatárnál megakadályozták a magyar hatóságok.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.