Rendőrök elleni támadások idén: két halott, húsz sérült

Szerda hajnalban lövöldözés volt a Veszprém megyei Alsóörsön, eddig tisztázatlan körülmények között egy rendőr és az általa ellenőrzött autó egyik utasa életét vesztette, egy másik utas megsérült. Az MTI-Sajtóadatbank összeállítása a rendőrök ellen 2010-ben elkövetett támadásokról:

2010. január 1. - Gyöngyösön garázdák megfékezésére kiérkező rendőrökre támadtak, az erőszakot alkalmazók egyike fel volt fegyverkezve. A rendőrség hét személyt állított elő a kapitányságra, közülük ketten súlyos sérüléseket szenvedtek az intézkedés során. Könnyebben megsérült három rendőr is.

2010. január 10. - Egy nagyobb társaságból három személy verekedett össze Szolnokon, s amikor a helyszínre érkező rendőrök megpróbálták őket szétválasztani, rájuk támadtak. Két rendőr súlyos, egy pedig könnyű sérülést szenvedett.

2010. március 4. - A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Taktaszadán egy utcában többen összeverekedtek. A kiérkező két járőrt intézkedés közben egy négyfős társaság megtámadta, az egyik járőr könnyebb sérülést szenvedett.

2010. április 10. - Budapesten négy rendőr könnyebben megsérült, amikor szurkolók megdobálták őket az MTK-Ferencváros meccset követően.

2010. április 14. - Zalaegerszegen a ZTE-UTE Magyar Kupa elődöntőt követően a szurkolók a helyükről kitépett lelátói székekkel és kövekkel dobálták a pályát, majd a rendfenntartókat és a rendőröket is. Egy rendőr könnyebben megsérült.

2010. április 25. - Jánoshalmán könnyű sérüléseket szenvedett két intézkedő rendőr, akiket egy kocsmai rendbontáshoz hívtak, s két garázda férfi rájuk támadt.

2010. április 28. - Sopronban egy sportpálya mellett álló büfébe tört be két hajléktalan férfi, de két rendőr tetten érte őket. Az egyik betörő vascsővel támadt a rendőrökre, akik nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

2010. április 30. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fehérgyarmaton családi veszekedéshez riasztották a járőröket. A kiérkező egyenruhásokra a családfő egy 65 centiméteres, hegyes vasrúddal támadt, s csak a második figyelmeztető lövéssel tudták megfékezni.

2010. május 6. - Ózdon bejelentésre kivonuló rendőrökre támadt egy asszony és a lánya, akik előzetesen a szomszédaikat inzultálták. A kényszerintézkedés közben a lány égő cigarettacsikket nyomott a járőrnő állához, ami másodfokú égési sérüléseket okozott.

2010. május 6. - A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vizsolyban, egy helyi kocsmában a tettlegességig fajuló vitát követően a hatósági kényszerintézkedés közben egy férfi törött sörösüveggel megsértette az egyik rendőrt.

2010. május 12. - Dunaújvárosban igazoltatás közben támadt a rendőrre egy 76 éves férfi: többször lábon rúgta a zászlóst, aki könnyű sérülést szenvedett.

2010. május 12. - Székesfehérváron este egy családi házból kihallatszó veszekedés, törés-zúzás miatt riasztották a rendőröket. A járőröket különböző tárgyakkal dobálták, majd a sérült rendőrt a házból kijövő férfi egy széklábbal támadta meg.

2010. május 26. - A Tolna megyei Faddon ittasan randalírozott két férfi és egy fiatalkorú fiú, s rátámadtak a helyszínre érkező rendőrökre is.

2010. május 26. - A Komárom-Esztergom megyei Leányváron ittasan lövöldözött házának udvarán egy 65 éves férfi, s rálőtt a kiérkező járőrökre is.

2010. június 10. - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Nyírlugoson vasvillával támadt a rendőrre egy férfi. A hámsérüléseket szenvedett törzszászlós ellépett a szúrás elől, majd kicsavarta a szerszámot az 51 éves helyi lakos kezéből.

2010. július 23. - Budapesten, a XIV. kerületben a rendőrök egy fekete BMV-t akartak ellenőrizni, de nem állt meg, így üldözni kezdték. A menekülő autós a Keleti pályaudvarnál halálra gázolta Radovic Dusán zászlóst, aki előzőleg rálőtt a BMW-re. A tettest elfogták.

2010. augusztus 4. - Még tisztázatlan körülmények között egy közúti ellenörzés során halálos lövést kapott G. J. rendőr főtörzsőrmester a Veszprém megyei Alsóörs határában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.